Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 37. – (2015) (Szombathely, 2015)
Néprajztudomány - Illés Péter: A szombathelyi Dallmann(-Tikos) könyvkötészet emlékei
SAVARIA 37 A VAS MEGYEI MÚZEUMOK ÉRTESÍTŐJE 2015 I77-I99 nyugatra fekvő, a 17. századi török hódoltságtól érintetlen területek késő feudalizmuskori uradalmi és egyházi központjai helyén és azok vonzáskörzetében fekvő településeken működtek a könyvkötők, mintegy jelezvén a régió írásbeliségen nyugvó adminisztrációs, illetve a könyvkultúrán alapuló műveltségi centrumait. így a 19. század második felében a vármegyei szint alatti közigazgatási egységként működő Felsőőri (napjainkban Oberwart, Ausztria) járásban, a stájer határ menti Farkasfalván (napjainkban Wolfau, Ausztria) 1 könyvkötő, a jelentős határszéli kézművesipari központ Pinkafőn és Várszalónakon (napjainkban Stadtschlaining, Ausztria) 2-2 könyvkötő műhely is dolgozott. Úgyszintén a stájer határ közelében a Batthyány grófok és hercegek feudalizmuskori uradalmi központjában, illetve ferences rendházzal is bíró Németújváron (napjainkban Güssing, Ausztria), valamint a ciszterci apátságnak otthont adó és a 19. század végére jelentős mértékben iparosuk Szentgotthárdon és a közeli Körtvélyesen (napjainkban Eltendorf, Ausztria) szintén 1-1 könyvkötő tevékenykedett, akik segédet is tartottak. A szintén a Batthyányi uradalomhoz tartozó és jelentős számú iparossággal rendelkező hajdani mezővárosban, a Rába menti Körmenden16 is 1 könyvkötő működött 1 ta- nonccal ekkor. A 18. század végétől püspöki városként fejlődésnek induló, majd egy évszázadon keresztül egyre intenzívebben urbanizálódó megyeközpontban, Szombathelyen 3 könyvkötő is dolgozott, az egykori szabad királyi város Kőszegen pedig 4 könyvkötő, mindkét helyen segédekkel és tanoncokkal. A Rábától keletre viszont csak az 1764 óta apátsággal bíró és a 19. században az ország egyik legnagyobb búcsújáró helyeként jelentőssé vált Kiscellben (napjainkban Celldömölk), valamint a hazai könyvnyomtatás (1536 k.) ősi fészkének számító vasi kismezővárosban, a 19. század második felében egyre iparosodott, korszerűsödött Sárváron dolgozott egy-egy könyvkötő. Az 1868. évi VI. törvénycikk értelmében szerveződő soproni kereskedelmi és iparkamara területén (Sopron, Moson, Győr, Veszprém, Vas, Zala, Somogy, Tolna, Baranya vármegyék) (Szu- lovzsky 2005: 250) könyvkötőmunkákkal és miként a korban nevezték, „papírdíszmű czikkek” készítésével 1878-ban 85 mester foglalkozott, akik ugyanakkor könyveladásból is éltek, és rendszerint a nagyobb városokban űzték iparukat.17 1892-ben két könyvkötő dolgozott Szombathelyen, az ország iparosai név- és címjegyzéke szerint Fekete István és Wellisch Béla (Jekelfa- lussy 1892:1118-1122). Ugyanakkor a megyeközponton kívül, a történeti Vasvármegye községeiben továbbra is működtek könyvkötészetek, feltűnő módon többségében továbbra is inkább a nyugati határ menti térségben, a mai Dél-Bur- genland területén és annak közelében, illetve némileg a szlovéniai Muravidéken (7. ábra). így az 1845-tól tanítóképző intézettel, gimnáziummal, reáliskolával és nevelőintézettel is büszkélkedő Felső-Lövő (napjainkban Oberschützen, Ausztria) községben Szombathelyhez hasonlóan szintén 2 könyvkötőmester (Naubauer János, Rehling János) volt. Kőszeg városában viszont megyei szinten a legtöbben, hárman is foglalkoztak könyvkötészettel (Matusits Ferenc, Kuntze Róbert, Putz János). Rajtuk kívül még Kis-Cellben (napjainkban Celldömölk része; Kaum György), Komját faluban (napjainkban Kemeten, Ausztria; Karner János), Körmenden (Reiterer József), Kört- vélyes faluban (napjainkban Eltendorf, Ausztria; Röszler András), Muraszombat nagyközségben (napjainkban Murska Sobota, Szlovénia; Azrén Bernát), Németújvár kisközségben (Wortmann Adolf), Pinkafő nagyközségben (Lackner Samu), Sárvár nagyközségben (Jacoby Bálint), Szarvasiak faluban (napjainkban Rogasovci, Szlovénia, Unger András) és Szentgotthárd nagyközségben működött egy-egy könyvkötő (Jekelfalussy 1892: 1118-1122).18 A gyorssajtó feltalálásával a könyvtermelés is tömeges ipari méreteket öltött a 19. században, a kiadók pedig mindinkább kötésben hozták forgalomba könyveiket, de a gépesített könyvkötés csak a század végén honosodott meg hazánkban (Rozsondai 1983: 36). Mindez azonban azt is 16 Körmend mezőváros 17-19. századi kézműveseit bemutató monográfiaként lásd Nagy (2004) munkáját. 17 A soproni kereskedelmi és iparkamarának a nagym. Magyar kir. földmíves-, ipar- és kereskedelemügyi minisztériumhoz intézett 1878. évi főjelentése. Sopron. Nyomtatott Reichard&Litfars könyvnyomdájában. 1879. p. 106. 18 Vö. Borovszky [et al.] 1989 [1898]: 15-116. 183
