Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 36. – (2013) (Szombathely, 2013)

TERMÉSZETTUDOMÁNY - UBRIZSY-SAVOIA Andrea: TULAJDONOSI BEJEGYZÉSEK ÉS MAGYAR NÖVÉNYNEVEK PETRO PENA ÉS MATTHIAS LOBELIUS STIRPIUM ADVERSARIA NOVA (1570) CÍMŰ KÖNYVÉNEK EGY PÉLDÁNYÁBAN

UBRIZSY SAVOIA Andrea környéke) tájszólásban használt változata, a „cabbasisa" szóra. Az olasz növénytani szakirodalomba is csak később kerül be: Francesco Cupani Hortus Catholicus című 1696-ban kiadott, Misiimeri hercege kertjét leíró művébe. Magyarul jelenleg „mandulafű" kifejezéssel is ismert. Igen érdekes volna tudni, hogyan jutott a bejegyzések szerzője (feltehetően Beythe András) ennek a ritka, helyhez kötött olasz kifejezésnek (mai hivatalos neve „zigolo dolce", tájszólásokban dolcichini, mandorle di terra, stb.) a birtokába egy nálunk nem élő fajt illetően. Előfordulnak a korabeli forrásokhoz képest egyedi értelmezések is. Egy közismert növény a Typha (gyékény) és olasz nevének, a ma is használatos Mazza Sorda (buzogány) név kapcsán például a könyv 40. oldalán az „Idegen fűnek neve" margináliát találjuk. Beythe Füveskönyvében előfordul a „Gyékényfű, sás, Typha" név. Találunk ugyan egy „Káka, Gyekenj fiű" bejegyzést a könyvben, de ez nem ide, hanem a Cyperus (37. o.) szakaszához van írva. Mint ahogy az „asphodalus ökörfarkfű" névpár már Calepinus (1585) és az „ökörfarkfű, Verbascum Asphodelus" névpár Szenczi Molnár Albert (1604) szótárában is megvan, a könyvben az Asphodeli (45. o., Asphodelus sp., aszfodélusz) szakasza mellé is az „Ökör farck fiű" név lett bejegyezve. A ma is ökörfarkkóró néven ismert Verbascum, illetve az Asphodelus nemzetség azonban (rendszer- és fejlődéstani, valamint) gyógyászati alapon teljesen távol eső két, egymással összetéveszthetetlen génusz, ennek ellenére még sokáig összekeveredtek a Verbascum/Asphodelus = ökörfarkkóró/ökörfarkfű névpárok. A könyv tovább tárgyalja az „Asphodelus" fajokat: az Asphodelus Hyacinthinus Spicotum Ornithogalum (46. o.: szaknyelven Ornithogalum pyrenaicum, pireneusi madártej) szakaszhoz a „Hagymás magas kóró" név, helyesebben leírás (fordítás a könyv szövege alapján) van bejegyezve. Körülírásos név is előfordul, mint pl. az áloé (Aloe, 161. o.) szakaszához írt megjegyzés „Igen keserű nedvű fiű, itthon Patikabeli maczka mez". Ugyanazon magyar nevet használ különböző fajokra, mint pl. a „Vad Málva" nevet (VÖRÖS 2008 szerint csak 1783-ban fordul elő) három különböző Althaea (293. o.) és Alcea (295. o.), azaz a fehérmályva, papsajtfa, kender ziliz fajokra használta a bejegyzések írója. Hasonló eset a „Mérges fiű" név, mely az Aconitum Batrachoides (300. o.) azaz a boglárkalevelű sisakvirág és az Aconitum luteum lupicida (301. o.) azaz a farkasölő sisakvirág fajokra van bejegyezve, bár az utóbbi mellett szerepel a „Farkast Ebet megölő fiű" név is. Feltételezhető, hogy a „mérges fű" csak egy tulajdonságot jelöl, tehát nem egy önálló növénynév. Az „Ebenum Indjaj fekete fa" név az Exotica Malvacea, Bamia Eben quibusdam (a szaknyelvi Abelmoschus esculentus, bámía, 295. o.) mellé, és a „Mózes fa, Ebenum=lndiai feketefa" név az Agallochus (a szaknyelvi Aquilaria malaccensis, aloéfa 428. o.) szakaszok mellé vannak írva, azonban két igen különböző növényről van szó: az első egy mályvaféle, a második a boroszlánfélék családjába tartozik. Ez az eset is arra enged következtetni, hogy a bejegyzések szerzője inkább a szakaszok címeként szereplő latin növényneveknek kereste a magyar megfelelőjét a vonatkozó szakasz szövegét figyelmen kívül hagyva. Az első esetben ugyanis a szerzők leírják, hogy a Közel-Keletről származó növény magját elvetették egy montpellieri kertben, de az még virágzása előtt elpusztult a nem megfelelő éghajlat miatt. Tehát nem egy „fa" volt, hanem egy lágyszárú növény. Több esetben ilyen ismétlés tovább bonyolódik, amikor ellentmondás található a könyvben leírt (ábrázolt) faj neve és ennek értelmezése alapján a mai neve között, illetve a mellé írt magyar névnek megfelelő növényfajok) között. Erre példa a Helxine Parietaria (98. o.) mely egyeztethető a közönséges falgyom (Parietaria officinalis) fajjal. A bejegyzett magyar név azonban a „Pörje fű kőrontó", mely előfordul a Clusius-Beythe-féle Nomenclator-okban (1583, 1584) és Beythe András Fiveskönyv-ében (1595) Senecio, aggó fű, ronto fű formában és a közönséges aggófű (Senecio vulgaris) fajnak felel meg. Ennek ellentmond, és az első egyeztetést erősítik meg a „rontó fű parietaria" név-pár Lencsés Ars Medica-jában (SZABÓ 1978), a „perje" CALEPINUS (1585) szótárában és a „perje fű" Csapó és Veszelszky műveiben (1775, 1798, VÖRÖS 2008), közönséges falgyom értelemben. A „kőrontó" név a könyv vége felé ismét be lett jegyezve. A Daucus cretensis (323. o.) az alpesi szemgyökérnek (szaknyelven Athamanta cretensis) felel meg, azonban a mellé írt magyar nevek „Vad Petreseljem, édes giökerű fiű, Koczord, Kőrunto fiű" alatt más fajok voltak ismeretesek. A vad petrezselyem és az édesgyökerűfű nevek Csapónál (1775) fordulnak elő először VÖRÖS (2008) szerint, és a lestyánt, illetve az igazi édesgyökeret értették alattuk. A már Melius (1578) által is használt „koczord" különböző, ma is érvényesen kocsord nevű fajokra vonatkozik, míg a „kőrontófű" nála a közönséges aggófűnek felel meg, mint az imént láttuk. A könyv12