Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 35. – (2012) (Szombathely, 2010)
MŰTÁRGYVÉDELEM - EDŐCS Judit: CSÁVAI DÍSZKULACSPÁR REKONSTRUKCIÓJA
savaRia a Vas Megyei Múzeumok Értesítője 35 (2012) 429-441 Csávái díszkulacspár rekonstrukciója 6. ábra. Korabeli analógia az Eisenstadti Tartományi Múzeum gyűjteményéből Fig. 6. Early analogy with the collection of the Federal Provincial Museum in Eisenstadt evangélikus egyházak lelkészei, Johann Böhm és Stefan Berghofer fáradoztak az ügy érdekében: az Eszterházy uradalom tulajdonában levő három malom közül a középsőt az ipari iskola udvarára való ingyenes átadására kérték, és egy agyagárugyár megépítésére buzdítottak a munka nélkül maradt fazekasmesterek számára. Még két soproni vállalkozó, az üveg- és edénykereskedő Stefan Rauhofer és Julius Roth cukrászdatulajdonos is törekedtek egy ilyen jellegű gyár létrehozásra. Végül a hercegi intéző, Josef Haller vetette fel az ötletet Esterházy Pál hercegnek, aminek eredményeképpen az 1895. augusztus 1-jén tartott képviselőtestületi ülésen a város képviselői és Csáva közössége megszavazta az agyagárugyár létrehozásáról és az ipari iskola elhelyezéséről szóló szerződés megkötését. 1896-ban az épület el is készült, és megkezdte működését. 1901-ben létrehozták a gépházat a szabadon álló kéménnyel. 1907-ben emeletráépítést kapott a termelőcsarnok. Ebben az üzemben mázatlan díszedényeket, keménycserép csöveket, samott-téglát, kokszfűtéshez samottbetéteket, keménycserép kancsókat és kemencéket készítettek. Első üzemvezetőnek az iskola igazgatóját, Bernhard Mildnert bízták meg, és az 1897-es brüsszeli világkiállításon már be is mutatkoztak. Mildner halála után, 1905-től az iskolának nem volt többé vezetője. A gyár irányítását Egressy Dániel látta el. A helységet az 1921-es trianoni dekrétum következményeként az évben Ausztria Burgenland tartományához csatolták. 1928-ban a gyárat a kevés megrendelés miatt le kellett állítani. A második világháború idejére a gyár újra a környék kerámiakereskedelmének központja lett, hiszen a fegyverkezés következményeként kialakult fémedényhiányt időszakosan újra cserép használati tárgyakkal pótolták. 1940-ben úgy gondolták, hogy talán a cserépkályhák utáni érdeklődésnek köszönhetően újra megindulhat a kereslet a termékek iránt, és a csávái Hans Sturm és a bécsi Karl Berger bérlők alatt a gyár 65 alkalmazottal újra felvirágzott. Az orosz hadsereg megszállása alatt a gyár kaszárnyaként, majd később kórházként szolgált. Az újjáépítés után, 1950-ben Hans Sturm vette át a gyárat egyedüli üzemvezetőként, akinek bérlői viszonyát a későbbi orosz kényszerintézkedések miatt egy év múltán felmondták. így a gyárat 1951-ben - más forrás szerint a hiányzó megrendelések miatt - véglegesen be kellett zárni. Az épületből ma már csak az egykori gyár kéménye áll. Az 1905-ben megszűnt agyagműves iskolát azonban 1956-ban újra beindították és ma egész Ausztriából látogatják a diákok a tartományi agyagműves, fazekas és kemenceépítő szakközépiskolát (Landesfachschule für Keramik und Ofenbau) ( PLÖCKINGER 2005; WEHDORN-GEORGEACOPOL-WINISCHHOFER 1984). A RESTAURÁLÁSHOZ SZÜKSÉGES ANALÓGIÁK FELKUTATÁSA A restaurálandó díszkulacsok hiteles kiegészítéséhez analógia felkutatására volt szükség. Először a környezetemben próbáltam a kulacshoz hasonló tárgyat felkutatni. A tárgy gyűjteményi helyén, a körmendi BatthyányStrattmann László Múzeumban a szóban forgó tárgyakon kívül csupán két kulacs található, egy naiv népi jellegű, mázatlan, tömlőszerű cserépkulacs, melyről egy rajz a „Vas megye Népművészete" című kötetben (GRÁFIK, 1996) is megjelent, valamint egy szintén nagyméretű (magassága 31 cm) mázas cserépkulacs. 1 0 10 Móricz Péternek, a körmendi Batthány-Strattmann László Múzeum igazgatójának szóbeli közlése. 433
