Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 33. – (2010) (Szombathely, 2010)

NÉPRAJZ - Illés Péter: Paraszti szőlőhegyek elfeledett táji, épített és tárgyi öröksége a Hegyhát és Farkas-erdő vidékén

ILLÉS Péter 3. kép. A Farkas-erdő irtás területei és a szőlőhegyek a falvak határában Csehi és Perszteg (ma Hosszúpereszteg, Vas) környékén a XVIII. század végén, az I. katonai adatfelvétel térképén Figure 3. Clearings of the Farkas-forest in the vicinity of the viilages a round Csehi and Perszteg (today Hosszúpereszteg, Vas county) at the end of the 18

,

h Century on the first military map A régi vasi pincék vastag talpgerendáihoz, pallóihoz, szálfáihoz a hegytetőkön erdei fenyőt, a völgyekben tölgyfát (TÓTH 1975. 87), a Vasi-Hegyháton néhol szelídgesztenyét is használtak (GAZDA 1968. 543-556. 548). A XVIII. SZÁZADI BORKULTÚRA EMLÉKEI Készült boraikat a XVIII. századi hegygazdák elsősorban maguk között fogyasztották, részben időszakosan árulhatták. A Hegyhát és Farkas-erdő vidékének jobbágyi árutermelésének felvevő piacai főként Grác, Szombathely és Kőszeg voltak (ZIMÁNYI 1995.14, 4. térkép). A tájon a szőlőművelés-borkereskedés XVIII. századi jövedelmezőségét mutatja Illés Bognár János vasvári lakos 1771-ben benyújtott felség folyamodványa is, melyben Festetics Pál és emberei által elszenvedett sérelmekről panaszkodva kért védelmet és kártérítést.

4 E szerint mivel a vasváriak földesuruknak a robotot megtagadták, hiszen ilyen jobbágyszolgálatot azelőtt sem tettek, ezért nem elég, hogy az elöljárókat egy éjszaka ágyukból kiverték és ötvenkét napra a szombathelyi vármegyei tömlöcbe zárták, de Festetics Pál irigységből még „az igaz szőlő hegyeket" is kivágatta csak azért, hogy szabad korcsmát a vasvári lakosok ne tarthassanak. Még ugyanebben az évben Gáspár László vasvári számtartó leltár mellett át is adta a vasvári uradalom minden ingó gazdasági értékét Schleiffer György uradalmi kasznárnak. A kulcsárság béli javak összeírása szerint az uraság pincéjében és a vasvári Grádics vendégfogadó belső és külső pincéiben, illetve a hídvégi Nádos fogadóban ekkor összesen 64 pozsonyi akó (1 pozsonyi akó = kb. 54,36 liter) söprűs óborral és 172 és fél akó fejtett óborral bírtak, melyek azonban nem csak a döröskei, petőolaszkai (ma Olaszfa, Vas), kemendi (ma Kemendollár, Zala) hegyvámos borokból álltak, hanem nagyrészüket úgy vásárolták a belső-somogyi Berzencéről, a zalai Homokkomáromból és Hahótról, illetve Kissfaludról.

5 1788ban már királyi rendelet és a kapcsolatos vármegyei határozat értelmében szabadon választhattak az egyes helységek a bor korcsmáitatása ügyében. Az elkövetkezendő tizenkét évre érvényes nyilatkozatokat a Vasvár környéki járásban Takács Ferenc vármegyei alszolgabíró 1789-ben gyűjtötte be.

6 A Hegyhát vidékén alapvetően földesúri kontraktus alapján kívánták folytatni a helységek a helyben termett borok korcsmáitatását, ilyen volt Baltavár (ma Bérbaltavár, Vas), Csehi, Egervár (ma Zala), Boldogasszonyfa (ma Vasboldogasszony, Zala), Gősfa (ma Zala), Egervölgye, Gerse (ma Gersekarát Vas), Kám (4. kép), Karátfölde (ma Gersekarát, Vas), Kisbér (ma Bérbaltavár, Vas), Nagymákfa, Nyőgér, Oloszka (ma Olaszfa, Vas), Petőmihályfa, Sárfimizdó, Sótony, Szarvaskend, Szemenye, Szent Mihályfalva és Zsidófölde (ma Vasvár, Vas), Szent Péterfa (ma Hegyhátszentpéter, Vas), Tilaj, Tsipkerek (ma Csipkerek, Vas), Újlak (ma Alsóújlak, Vas) és Vasvár (5. kép). A tájon lényegében csak Andrásfa, Széplak (ma Mikosszéplak, Vas), Péterfa (ma Hegyhátszentpéter, Vas) és Gerse (ma Gersekarát, Vas) nem bírt ekkor saját területein szőlőheggyel. E kor borkultúrájának elengedhetetlen részét képezte a tradicionális borűrmértékek használata. Országszerte jellemzően a helyi ivókészségekből és tárolóedényekből az egyes helységek sokáig maguk alakították hagyomá4 Iványi Béla forrás gyűjtése. Helytörténeti Múzeum, Vasvár. 804 p. 5 Iványi Béla forrás gyűjtése. Helytörténeti Múzeum, Vasvár. 1026. p. 6 VaML IV.10. II. József kori iratok. Urbarialia 18/322 (1788) 240