Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 33. – (2010) (Szombathely, 2010)
NÉPRAJZ - Illés Péter: Paraszti szőlőhegyek elfeledett táji, épített és tárgyi öröksége a Hegyhát és Farkas-erdő vidékén
sava ßia a Vas megyei Múzeumok Értesítője 33 (2010) 237-256 Paraszti szőlőhegyek elfeledett táji, épített és tárgyi öröksége a Hegyhát és Farkas-erdő vidékén 4. kép. Szőlőmetszőkés és szőlőfürt Kám pecsétjében a XVIII. században (Rajz: Kiss Ernő Csaba) Figure 4. Qrape-cutting knife and grape in the seai of the viliágé of Kám in the 18 , h Century (Drawing: Kiss Ernő Csaba) 5. kép. Kánaáni szőlőfürt Vasvár pecsétjében a XVIII. században (Rajz: Kiss Ernő Csaba) Figure 5. Canaan grapes in the seal of the town of Vasvár in the 18 t h Century (Drawing: Kiss Ernő Csaba) nyos mértékeiket, a központi egységesítési intézkedések nehezen, lassan hatottak, amit a fejlett borkereskedelemmel bíró vidékek űrmértékei sem tudtak befolyásolni (BOGDÁN 1987. 93). Harald Prickler meglátása szerint az északnyugat-pannónia térségben (a történeti Moson, Sopron, Vas, Zala, Varasd) a feudalizmuskori helyi borűrmértékek legszembetűnőbb sokrétűsége a régió központi fekvésű területén, vagyis Vas vármegyében volt tapasztalható (PRICKLER 1986. 74-106. 75). Szerinte ennek legfontosabb magyarázata egészen egyszerűen maga a jelentős távolság volt az olyan jelentős hatáskorú, központi kereskedő városoktól, mint Bécs, Grác vagy Pozsony. Ugyanakkor úgy véli, hogy a korabeli borűrmértékek funkcióik mentén három részre csoportosíthatók: egyrészt azok a hegyi mértékek voltak jellemzőek, melyek a hegybirtokosok adózási kötelezettségeiben játszottak szerepet, másodsorban a pincei, raktározási, vagyis kereskedelmi mértékek, harmadsorban pedig az előzőektől külön használatos kocsmai, kimérési mértékek (PRICKLER 1986. 74-106. 98). A történeti Vas vármegye nagy részén a XVIII. század közepén is többnyire még a középkori régi magyar nagypint szerint mérhették a termett borokat. Ez ismertes volt Vasban még régi kőszegi vagy vasvári hegyipint néven is, ami napjainkban vélhetően nagyjából 2,578 literrel lenne számolható (PRICKLER 1986. 74-106. 79). A XVIII. században Vasvár közvetlen környékén szintén saját helyi borűrmérték volt használatban, melyet a baltavári uradalomban (Baltavár, Csehi, Kisbér, Eseki, Poty, Dömötör, Csipkerek, Tilaj) is alkalmaztak. A vasvári akó megközelítőleg 81,54 litert, a vasvári veder 20,385 litert, a vasvári icce pedig nagyjából 1,2735 litert tartalmazott (PRICKLER 1986. 74-106. 81-82.). Vasvártól délnyugatra a XVIII. században Nagymákfán és Nagymizdón hegyvám idején még szintén használatos volt a nagymákfai veder, mely mérték valószínűleg azonos lehetett a 16 régi iccét (kb. 1,27 liter) tartalmazó vasvári vederrel (kb. 20,385 liter) (PRICKLER 1986. 74-106. 88). A Hegyhát vidékén Prickler ismertetett számításaitól egészen eltérő arányokat mutat egy 1906-ban múzeumi tárgyként megőrzött, Telekesről fennmaradt ún. „fertólyiccé' 7 a maga körülbelüli 0,075 literes űrmértékével (PRICKLER 1986. 74-106. 87), akárcsak a vele együtt gyűjteménybe került és éppen négyszer annyi, tehát nagyjából 0,3 litert magába foglaló icce Kozmafáról (ma Olaszfa, Vas) (6. 7 SM. N. 59.513.1. 241
