Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 33. – (2010) (Szombathely, 2010)
TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Kolnhofer Vince: Adalékok a nyugat-magyarországi (szláv) korridor történetéhez
savaßia a Vas megyei Múzeumok Értesítője 33 (2010) 269-273 Adalékok a nyugat-magyarországi (szláv) korridor történetéhez informális jellegű megbeszélések folytak az antantnál történő közös tiltakozásról, 1919 elején pedig a Csehszlovákia elleni esetleges katonai együttműködésről. 3 Radicot nem kedvetlenítette el a kudarc. Továbbra is küzdött a terv megvalósítása érdekében, pedig már szemmel láthatóan egyre kevesebb esélye volt rá. Prágai útjának sikertelenségét nem írja a cseh fél rovására, ellenkezőleg, külön hangsúlyozta, hogy a csehszlovák kormányzat legbefolyásosabb vezetői lelkesen fogadták a tervét, megbeszélve a végrehajtásához szükséges technikai és szervezési részleteket. Radic úgy látta, hogy a terv valójában Horvátországban bukott meg, mivel Svetozar Pribicevic, a korábban Horvátországot kormányzó szerb-horvát koalíció szerb pártjának vezetője, az újonnan alakult Szerb-Horvát-Szlovén Királyság belügyminisztere „az egész dolgot elutasította, mivelhogy teljesen értelmetlen. „Valószínű, hogy Radic tisztában volt vele, hogy „akcióját valójában a unitarisztikus-centralisztikus erők akadályozták meg, amelyek már a délszláv egyesülés első napjaiban megmutatták belpolitikájuk irányvonalát és lehetetlenné tettek bármilyen önálló horvát politikai kezdeményezést, függetlenül attól, mennyire volt megvalósítható" (RADIC 1995. 83). A korridor kérdésével a horvát sajtó is rendszeresen foglalkozott. Előre lehetett látni, hogy ezt a problémát a határmódosítások körében fogják tárgyalni és a nagyhatalmak egyetértése szükséges hozzá. Az egyes országok befolyása döntően meghatározta Európa belső viszonyait, különösen a Duna mentén és a Balkánon, ahol több új állam alakult. Ezeket figyelembe véve természetesnek tűnik, hogy az egyes lapok - politikai orientációjukkal összhangban - igyekeztek befolyásolni a közvéleményt az általuk képviselt megoldás érdekében. A szerb-horvát koalícióhoz közelálló „Obzor" nagy szimpátiával figyelte a cseh politikusok törekvését a korridor megvalósítása érdekében. A lap a Monarchián belüli szláv államalkotás híve volt. Ezért állt érdekében a nyugat-magyarországi megyék felosztása és a korridor felállítása, amelyet az egyik legfontosabb kérdésként kezelt. Természetesen Radic lapja a „Dom" is rendszeresen cikkezett e kérdéssel kapcsolatban (VRANJES-SOIJAN 1992. 78). Radic tervének nemzetközi szinten történő megvalósításában bízott. Úgy gondolta, hogy a párizsi békekonferencia nemcsak az új délszláv állam határait fogja kijelölni, hanem a belső berendezkedését is a Wilson által meghirdetett elvek alapján. A békekonferenciára a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság delegációja a területi igények között egy „A Csehszlovák Köztársasággal való kontaktusról" címet viselő jegyzéket is magával vitt. A delegáció egyik tagja Josip Smodlaka az etnikai érvek használatának fontosságát hangsúlyozta a területi igények alátámasztásánál, ebben támogatta a delegáció másik tagja, Ante Trumbic külügyminiszter is. így végül is nem terjesztették elő a korridor tervét, hanem átengedték, hogy a csehszlovák delegáció vigye az ügyet a konferencia elé. A korridor a cseh magyarázat szerint megszabadítaná Csehszlovákiát a német-magyar nyomástól, területét a két érdekelt állam közösen, vagy esetleg a Népszövetség irányítaná. A cseh politikusok ezen javaslatát a konferencia illetékes bizottsága elutasította, egyben garanciát adva, hogy a két állam közötti vasúti és vízi összeköttetés biztosítva lesz (VRANJES-SOUAN 1992. 83). Valójában a nagyhatalmak egyike sem támogatta a korridor tervét. Az amerikai delegáció határozott lépéseket tett a tervvel szemben. Ellenezte az amerikai elnök is. Wilson átfogóbb, nagyobb léptékű rendezésen fáradozott. Meg szerette volna gátolni Oroszország és a közép-európai szlávok szövetkezését és eltávolodásukat Nyugat-Európától, ami szerinte újabb ellenségeskedésekhez vezetett volna. Ezért szorgalmazta a délszláv, csehszlovák és lengyel igények kielégítését. A jugoszláv érdekek védelmét azért tartotta fontosnak, mert ebben a térségben Franciaország és Anglia el voltak kötelezve Olaszország felé. Wilson Európa kettészakadásának megakadályozása mellett egy nagy szláv birodalom létrejötte ellen is küzdött. Az angolokat és a franciákat kezdetben olyan gondolatok is vezették az elutasításban, hogy a Monarchia politikai feldarabolása ellenére valamifajta közép-európai gazdasági uniót kellene létrehozni és ezt minden bizonnyal megakadályozná a korridor létrehozása. Olaszország volt az egyetlen antant hatalom, amelynek mindenképpen érdekében állt a Monarchia szétesése. Ezzel megnyílt számára a gazdasági-politikai előretörés lehetősége a térségben. Ezért eleve elutasítottak minden olyan kezdeményezést, ami új hatalmi koncentrációt eredményezett volna, így a korridor tervét is (ORMOS 1990. 22-25). A korridor kérdése két évvel később más politikai körülmények között újból felvetődött. Habsburg Károly az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó uralkodója 1921-ben 2 Österreichisches Staatsarchiv/ Archiv der Republik, Bundesministerium für Auswärtige Angelegenheiten NPA Liasse Ungarn 9/I. (ÖStA/ADR, BMAA NPA) KT. 805. zl. 3421. Német-Ausztria budapesti nagykövetségének jelentése 1918. december 30-án. 3 ÖStA/ADR, BMAA NPA Liasse Ungarn 9/I. Kt. 788. zl. 1750, 2035. A feljegyzés 1919 februárjában készült. 271
