Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 33. – (2010) (Szombathely, 2010)

NÉPRAJZ - Illés Péter: Paraszti szőlőhegyek elfeledett táji, épített és tárgyi öröksége a Hegyhát és Farkas-erdő vidékén

ILLÉS Péter 6. kép. Icce és „fertályicce". Kozmafa (ma Olaszfa, Vas) és Telekes (Vas). SM. N. 59.510.1. és 59.513.1. Figure 6. Hungárián 2 pint (Icce) and halt-pint („fertályicce"). Kozmafa (today Olaszfa, Vas county) and Telekes (Vas). SM. N. 59.510.1. and 59.513.1. kép).

8 Elméleti számítások szerint a Hegyhátat övező Farkas-erdő vidékének déli peremén, a Sárvíz mentén a XVIII. században Egervárott (ma Zala) és Gősfán (ma Zala) egy veder űrtartalma 28,028 liter, egy akó pedig 84,084 liter lehetett (PRICKLER 1986. 74-106. 87). Visszatekintve a pozsonyi űrmértékek (1 pozsonyi icce = kb. 0,84 liter) 1785-ös egységes bevezetése előtti időkre, egy 1772-ben keltezett összeírásban Tilaj promontóriumán így magyarázták a hegyvám korabeli átszámítását: „[...] Vassvári mértékkel adatik a' mellyet Posonyi mértékre rendeltetvén minden őregh Icze tészen másfél posonyi Iczét, Egy Vassvári vődőr tészen 16. őregh Iczét, és így az őregh vödörben vagyon 24 Posonyi icze. [,..]".

9 A mindszenti (ma Csehimindszent, Vas) hegybéliek pedig a hajdan volt hegyvámról 1771-ben a következőket mondták el: „[...] az ő relatiojok szerint az régi űdőkben fizettek egy egy szőlőtűl egy Kenyeret, és egy Tyúkot, hanem tyúk nem rigenten vettik Kappanra, és ha Tyúkot adott valaki, tehát a melé egy őregh icze bort is vettek. Ezen főllebb irtt Szőlők régi űdőben 13. darab szőlőbűi állottak, ugyan azért nem tőbbett hanem mindnyájan 13. Tyúkot, és 13. Kenyeret fizetnek [...]"

1° PRESHAZPINCEK XVIII-XX. SZAZADI ÉPÍTETT ÉS TÁRGYI ÖRÖKSÉGE A bor felszíni faépítkezésű présházas pincékben való tárolása a Dunántúl, illetve az egykori történeti Nyugat-Magyarország nagy területén jellemző volt (CSOMA 1992. 361-402. 362). Mivel tartós tárolásra alkalmatlanok voltak ezek az épületek, ezért használatuk visszaszorult az inkább belső fogyasztásra termelő paraszti szőlőtermő területekre. Ilyen volt a XX. század közepéig Vas, Zala, Somogy megye és Veszprém megye délnyugati része (BARABÁS-GILYÉN 2004. 47). Ugyanakkor igen figyelemre méltó VINCE Istvánnak az a meglátása, mely szerint ez a térség egyúttal szorosan fedi a korai antik-római előzményekre utaló főfás-bálványos prések elterjedési területét (VINCE 1958a 83-104. 90-91). Maguk a borsajtók és a befogadó épületek szerves együttfejlődése, egymástól függő viszonya sehol nem volt olyan erős, mint a Dunántúlnak ezen a vidékein, olyannyira, hogy a hegybéli hajlékok elsőrendűen a prés méreteitől meghatározott épületek voltak és csak másodsorban a bor tárolását szolgáló építmények (VINCE 1958b 1-28. 5-6). A felszíni présházpincék topográfiai elhelyezkedésében általános jellemző, hogy a szőlőhegyeken a hegybirtokosok mindenkor a saját szőlőparcelláikon, leginkább a hegy gerincén, vagy a hegy lábánál lévő szekérutak mentén építették fel őket, hol szétszórtan, hol egészen utcasort alkotva (VINCE 1958a 83-104. 89). Tulajdonképpen a szőlőhegyek dombháti (7. kép) vagy domboldali hasznosítási formáit követve ezáltal, melyek évszázadokat átívelve többnyire a mai napig meghatározóak a szőlőhegyek tájhasználatában. A dél-kelet vasi dombsági szőlőhegyek fejlődésével összhangban, a XVIII. századtól jellegzetes, földfelszínre épített borona, tömés és fonott falu, zsúptetős épülete8 SM. N. 59.510.1. 9 VaML Hegyvámos szőlők IV. 1. h. 1. cs. 3. köt. 6. ir. Tilaj (1771) 157. f. 10 VaML Hegyvámos szőlők IV. 1. h. 1. cs. 3. köt. 6. ir. Csehi (1771) 165-166. f. 242