Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 33. – (2010) (Szombathely, 2010)
NÉPRAJZ - Illés Péter: Paraszti szőlőhegyek elfeledett táji, épített és tárgyi öröksége a Hegyhát és Farkas-erdő vidékén
sava ßia a Vas megyei Múzeumok Értesítője 33 (2010) 237-256 Paraszti szőlőhegyek elfeledett táji, épített és tárgyi öröksége a Hegyhát és Farkas-erdő vidékén 7. kép. A petőmihályfai Őreg-hegy, Tormadűlő. 1977. SNF. 29448. (Fotó: B. Dorner Mária) Figure 7. The Öreg yard at Petőmihályfa, Tormadűlő. 1977. SNF. 29448. (Photo: Mária B. Dorner) 8. kép. Présházpince. Szarvaskend, Sais-hegy. 1976. SNF. 27695. (Fotó: Bárdosi János) Figure 8. Wine-press house. Szarvaskend, Sais-hegy. 1976. SNF. 27695. (Photo: János Bárdosi) ket a hegyháti szőlősgazdák „pincé'-nek, illetve „hajlék"-nak nevezték, az egyes benne lévő helyiségeket „derék"-nak mondták (GAZDA 1968. 543-556. 548). A körülbelül négy méteF széles épületek hossza a helyiségek számától függően akár a húsz métert is elérhette (8. kép). A nagyobb présházpincék sok helyen hajlított alaprajzú épületek voltak, melyek feltételezhetően a későbbi toldalék helyiségek révén fejlődtek ilyen formán. A felszín feletti boronafalu pincék korai alaptípusa vélhetően egysejtű épület volt (BÁRDOSI é.n.), mely inkább lehetett egyfajta vegyes térhasználatú szőlősház vagy szőlőhegyi fészer. A XX. század elején még eredeti funkciójuk szerint jól karban tartott két, három, esetleg négy vagy öt helyiségből álló épületek ebből az alapformából fejlődtek ki. A szőlőhegyi épületek fejlődését a településmagtól való távolság és a nagyobb munkák idején az időszakos szőlőhegyen tartózkodás is befolyásolta. A hegybéli hajlék központja a présház volt, majd ezt egészítette ki a hozzá toldott és törvényszerűen innen is nyíló belső pince. Ezáltal létrejött a munka- és tárolóterek szétválasztása. Konyhát, szobát igény szerint a présház mellé építettek, belső vagy külső nyílással. A derékszögben elhelyezett nyitott oldalú szín vagy istálló pedig a pince mellé került. Utóbbit ugyan elsősorban ősszel takarmánytároló helyként használták, de a kezestartású számosállatok etetésére, éjszakáztatására jászolt is építettek bele (GAZDA 1968. 543-556. 552). Tóth János a nyugati végek (Muramellék, Göcsej, Sághegy) présházpincéiben a legrégibb házépítési mód reliktumait látta, szerinte: „[...] Lényegében hasonlíthatjuk a nyári szálláshoz tüzelősólakhoz -, csak míg ez az állattenyésztők, amaz a szőlőtermelők nyári szállása. Falszerkezete: a favázassövényfal vagy boronafal a legrégibb hajlék falazási módját példázza, tetőszéke és tüzelőberendezése az ősi sátortető és tűzhelyépítés hagyományát őrizte meg. [...]" (TÓTH 1940. 20-21) Érdemes megjegyezni, az Őrségben nyári szállás célját szolgáló egysejtű, rövid oldali bejárattal épített, tornácos szerszámoskamrák a szántóföldeken is előfordulhattak eredeti használatukban még a XX. század első felében is (TÓTH 1939. 222-225). Tóth János szerint miként a régi lakóházakban a konyha a központ, úgy a pincékben a présház. Az egysejtű pince még önmagában osztatlan, egyszerre présház, pince és konyha, a ház pedig munkahely, tűzhely és hálóhely. Ahogy először a bortároló pince vált le, úgy a konyháról a kamra, mely utóbbi különálló épület is volt (kástu). Később a konyhából vált ki a szoba, a pince mellé hasonlóan szoba került. Végül, amíg a házhoz téli, úgy a pincéhez nyári istálló csatlakozott (TÓTH 1940. 22). Később Tóth János a göcseji szőlőhegyi pincék kapcsán jelentette ki, hogy ez a „legigénytelenebb házalak: a nyári szállás kezdetleges alakja. Fejlődésében a ház fejlődése tanulmányozható." (TÓTH 1965. 19). Erre reflektálva Kecskés Péter ugyan megerősíti, hogy egyes szerkezeti elemek a szőlőhegyi présházpincékben a hegybéli gazdálkodás következményeként tovább megmaradtak, de a beltelki lakóház illetve kültelki feldolgozó és tároló funkciójú gazdasági építményeket nem tartja összevonható kategóriáknak. 243
