Savaria - A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 32/2. (2009) (Szombathely, 2009)

ILON Gábor: A RÉGÉSZETTUDOMÁNY MÚLTJA, JELENE ÉS LEHETSÉGES JÖVŐJE

az intézményi anyagi feltételek hiányoznak. Úgy tűnik azonban, hogy a megyei jogú város támogatásával szá­molhatunk, ha az eredmények folyamatos feldolgozása végre megindul. Végre 2010-re megoldódhat az Iseum ­környezeti ártalmak miatt ugyancsak megviselt, mára restaurált - márvány-frízének biztonságos elhelyezése. Ugyancsak közöletlenek az 1978-1980-ban CSERMÉNYI Vajk által ugyanitt végzett, a Szombathelyi Képtár építé­sét megelőző ásatás adatai. Ezek nyilván - a fenti - tel­jes anyagközlés részét kell, hogy képezzék. TÜRR Ervin egykori múzeumigazgató, Buocz Terézia és a burgenlandi régészkollégák kutatásai, valamint az 1998. és 2001. évi séi leletmentéseknek és a M89 szá­mú főút új, bucsui szakasza feltárásának köszönhetően jól ismerjük a mai Rohonc térségéből induló, Savariát vízzel ellátó vízvezeték városon kívüli szakaszát. Míg a déli városrészben a szennyvízhálózat teljes rendszerét sikerült meghatározni, illetve a város egyéb pontjainak csatornázását is jól ismerjük, szinte semmit sem tudunk a város belső területének vízellátásáról. A vízvezetékek és vízellátás témakörében készített - évek óta elfekvő ­kéziratokat (DERDÁK Ferenc - SOSZTARITS Ottó) mielőbb meg kellene jelentetni. A megye egész területére kiterjedően pótolni kellene a római kori topográfiai kutatások elmaradását, első lé­pésben a meglévő anyagok és adatok rendezésével. A Fő téri foghíj ásatás anyagának multidiszciplináris eredményekre alapozott közlése már nem sokáig halasztható, mielőbb elvégzendő. Az 1998-ban megjelent Savaria-Szombathely monog­ráfiája I. kötete nyilván nagy lendületet ad majd a korszak további kutatásának. A KÖZÉPKOR KUTATÁSA ÉS A FELDOLGOZÁS LEHETSÉGES JÖVŐBELI FELADATAI A veszélyeztetett izsákfai avar kori temető további kuta­tása és az eredmények teljeskörű publikálása. Ez együtt történhetne a lukácsházi és a vasasszonyfai (utóbbi közel egy évszázados restanciánk) temetők monografi­kus jellegű közzétételével, amelyen Kiss Gábor dolgozik. Az avar kor településeinek kutatását - közel egy évszázad alatt alig tudtunk meg róluk valamit - komo­lyabban és célzottabban kellene folytatnunk. A megye Árpád-kori várainak kutatása a feltérképezés stádiumán alig van túl, s a kevés megkutatott mindegyi­kének teljes publikálása sem történt meg. Az Árpád-kori és középkori település, különösen faluku­tatás majdhogynem teljesen fehér foltját el kellene tün­tetnünk. Az avar korhoz hasonlóan, itt is jó úton indul­tunk el. Az adatok megelőző feltárásokból származnak. Folytatni kell Vasvár és környéke már megkezdett (Kiss GÁBOR és ZÁGORHIDI CZIGÁNY Balázs) intenzívebb és komplex vizsgálatát az írott források bevonásával. Szombathely történetének a kora középkortól a kora újkorig hasonló módon szinte ismeretlen régészeti-épí­tészeti emlékeit fel kellene tárni. Ezt előmozdítandó, cél­szerű lenne egy a város, a megye középkori történetét tárgyaló egységgel bővíteni a Savaria Múzeum majdani új - vagy létező? - állandó kiállítását. A megyetörténet hosszútávú komplex (régészeti­történeti-topográfiai-térképes) kutatási programját Kiss Gábor és ZÁGORHIDI CZIGÁNY Balázs korodinálják és aktí­van végzik. Fenntartónk, a megyei önkormányzat ezt tá­mogatja, hiszen a korábbi években több millió forintot csoportosítottak át erre a célra. EPILÓGUS Először is világosan kell látnunk és tömören megfogal­maznunk az alábbi gondolatsort, ami lehet, hogy eddig elsikkadt. Vagy másként fogalmazva: a fától esetleg lát­hatatlanná vált az erdő. A szükségszerűségnek és a vélet­lennek nagy és meghatározó szerepe van a régészetben. Az elsőt például az jelenti, hogy hol, és milyen építkezés­re kerül sor. A második lehetőségre azt hiszem felesleges kitérnem. Könnyen belátható, hogy egyiket sem áll mó­dunkban befolyásolni. Az első esetben az építtető jogkö­vetése (a törvény betartása) és a Kulturális Örökségvédel­mi Hivatal szerepe a meghatározó, illetve az állampolgár jogkövetése determinálja tevékenységünket. Ezek után ­ha lenne anyagi fedezet és idő - gondolkodhatnánk azon és következhetnének a tudományos tervásatások, azaz amikor a régész bizonyos tudományos kérdések és prob­lémák megoldásának szándékával, önmaga határozza meg tervezett tevékenységét. Mint a fentiekben láttuk, erre a megyében régészkedőknek a 130 év alatt alig ­csak néhányaknak és csak néhány évig - volt lehetősé­gük. Furcsa módon erre - a most sokat és sokak által kár­hoztatott - szocializmusban, azaz a stabilizálódó KÁDÁR­korszakban, a megyei tanácsi időkben (1963-1986) volt lehetőség (BANDI 1983). Hogy e vonatkozásban, hosszú távon mit hoz az Európai Uniós csatlakozás...? Pesszimis­tább vagyok, mint korábban BANDI Gábor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom