Savaria - A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 32/2. (2009) (Szombathely, 2009)

VÍG Károly & BALOGH Lajos: A SZOMBATHELYI SAVARIA MÚZEUM TERMÉSZETTUDOMÁNYI TÁRÁNAK TÖRTÉNETE

Az utóbbi időkben ugyancsak jelentős gyarapodást mutató növénytani gyűjtemény - amely a budapesti MTM-é után szintén a második legnagyobb hazánkban - nagy múltra tekint vissza; jelenleg is dolgozik botanikus a múzeumban, így a herbárium sorsa rövidtávon nem ad okot aggodalomra. A nagyságrendekkel kisebb, de jelentős, és tudománytörténeti szempontból értékes példányokat tartalmazó gerinces gyűjtemény sorsa is megnyugtató a jelen pillanatban! A legtöbb gyűjtemény (így a miénk is!) azonban csak mozaikos képet mutat egy földrajzi terület élő és élettelen természeti értékeiről. Sajnos, a Nyugat-Magyarország átfogó természetrajzi vizsgálatára elkészült kutatási koncepció megvalósulása anyagi források hiányában kérdéses. A gyűjteményfejlesztés extenzív és intenzív módon történhet. Extenzív gyűjteményfejlesztés alatt a gyűjtemény példányszámának növelését értjük. Ennek természetes korlátai vannak, a gyűjtött anyag minden szelekciót nélkülöző preparálása, majd gyűjteménybe helyezése időt, helyet, munkaerőt rabló módon súlyos ballasztanyagot eredményezhet anélkül, hogy a gyűjtemény információtartalma arányosan növekedne. Ezért Nyugat-Magyarországról, illetve egyes csoportok esetében a Kárpát-medencéből, ahonnan sok szempontból kielégítő törzsanyag már rendelkezésre áll, a következő szempontok szerint érdemes a gyűjteményt extenzív módon gyarapítani (a recens élővilág elemeire koncentrálva): A ritkaságok. Bár egy-egy faj ritka mivoltának megítélése számos szubjektív elemet tartalmaz, azonban a legkülönbözőbb specialisták jobbára ugyanazon fajokat tekintik ritkának. Végigtekintve a gyűjteményen, megállapítható, hogy ritka fajok elsősorban az ízeltlábúak, a növények és a gombák között vannak. (A ritka gerinces fajok természetvédelmi oltalmat élveznek, így ezek gyűjteménybe kerülése más módon valósulhat meg.) A ritka fajokból minden begyűjtött példányt, egyedet érdemes gyűjteménybe helyezni. Természetesen bekövetkezhet olyan anomália, hogy a gyűjtemény ritka fajokból több példányt tartalmaz, mint annak gyakori elterjedésű rokonából. Alapelvként kell szem előtt tartanunk, hogy egy múzeumi gyűjteményben a fajok példányokkal reprezentált gyakorisága nem tükrözi o fajok természetes előfordulási gyakoriságát. Ezért kérdéses, hogy olyan taxonok (ásvány-, kőzetféleség, paleobotanikai anyag) esetében szabad-e gyűjtéseket végezni, ahol nincs megfelelő szakemberünk, hiszen így megeshet, hogy közönséges fajok tömegét gyűjtjük be. Egy közönséges faj példányának preparálása, előkészítése ugyanannyi energiát, munkaidőt vesz igénybe, mint egy új faj holotípusának a preparálása! Bizonyító példányok. Nyugat-Magyarország élővilágának feltárása során gyűjtött példányok, egyedek esetében még a közönséges fajokból is célszerű eltenni néhány példányt, különösen akkor, ha adataik publikálásra kerültek. Csak ezek alapján lehet ugyanis eldönteni, hogy az azonosítás az adott időben helyes volt-e. Hogy ez mennyire fontos, jól leszűrhető például a Kőszegihegységben 1936-1937-ben végzett gyűjtések anyagán. A gyilkosfürkészek (Braconidae) esetében az egykori azonosítások jelentős része tévesnek bizonyult, csak a megőrzött példányok újbóli identifikálása adott lehetőséget a revízióra. A napjainkban kapott faunakép jelentősen eltér az 1937-ben publikált faunaképtől! Számos faj esetében gyakori eset (pl. gerincesek, nappali lepkék, növények, védett fajok) hogy a kutatók csak feljegyzéseket készítenek a terepen a megfigyelt fajok előfordulásáról, itt azonban a méretből fakadó biztos azonosítás ezt lehetővé teszi. Ilyen taxonok esetében a bizonyító példányok begyűjtésétől el lehet, esetenként el kell tekinteni. (Természetesen ehhez megbízható szakember kell, aki a terepen is biztosan határoz!) Számos ízeltlábú taxon azonban csak mikroszkóppal azonosítható, itt a gyűjtés elkerülhetetlen. Más kérdés, hogy az azonosítás (identifikáció) után a gyűjteménybe a közönséges fajok példányaiból már csak kevesebb kerül. Ugyanakkor egy ellenpélda érzékelteti, hogy mennyire körültekintőnek kell lenni a közönségesnek ítélt fajok esetében is. A Cryptocepholus hypochaeridis nevű levélbogár faj gyakori, közönséges a Kárpát-medencében. A legújabb vizsgálatok mutatták ki, hogy valójában három, egymáshoz igen közeli fajt rejt a korábban egy fajnak gondolt taxon. A három faj akár csak múlt századi elterjedésére is a múzeumi gyűjtemények vizsgálata szolgáltathat adatokat. Azon taxonoknál, amelyekről ismereteink hiányosak, illetve a terepen egyetlen szakember sem tudja megfelelően szelektálni a begyűjtött anyagot, célszerű minden példányt eltenni. Vállalni kell olyan példányok tömeges preparálását és gyűjteménybe helyezését (állagmegőrzését), illetve ennek költségeit, melyek majdan, akár évtizedek múltán végrehajtott azonosítás során selejtezésre kerülnek. A múzeumi gyűjtemények, különösen a rovargyűjtemények gyarapításánál paradoxonnak tűnik,