Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 31/1. (2007) (Szombathely, 2008)

Régészet - BÉKÉI László: Adatok a Nyugat-Dunántúl középső bronzkori történetéhez

kás díszítésű leletek" néven szerepel a valódi litzendíszes anyag, melyet a kárpáti halomsíros kultúra vándorlásának hagyatékaként értelmezve DélnyugatSzlovákiában és az Északnyugat-Dunántúlon a BB1 periódus második felére, a Dél-Dunántúlon és a Dráva-Száva közén pedig a BB1-2 fordulója utánra kelteztek (BANDI és KOVÁCS 1969-1970: 107-110). Az ausztriai leletekről nem tettek említést, feltehetően azért, mert a korai bronzkorhoz számították azokat. Véleményük szerint az edénytípus a halomsíros népelemek északnyugat-délkeleti irányú hódítása során a Dunántúlon keresztül jutott a Szerémség vidékére, ahol hatásukra egy zsinórtechnikás díszítést alkalmazó helyi művelődés jött létre. Ennek önállóságát azonban nem mindenki ismerte el, pl. M. Garasanin, B. Hansel (BÁNDI és KOVÁCS 1969-1970: 108, 35. jegyzet) és Majnaric-Pandzic (lásd feljebb) sem. A támadó csoportokkal történő elterjedés elméletét Bandi és Kovács arra alapozták, hogy Szlovákiában az A. Tocík által körvonalazott korai kárpáti halomsíros kultúra, az ún. Dolny Peter fázis területén váltak ismertté ezzel a módszerrel díszített edények: a veseléi telepről (TOCÍK 1964: Abb. 23: 7), a dolny peteri temető 9. és 39. sírjából (DíJSEK 1969b: Abb. 6: 13, 13a, Abb. 15:. 4, 4a), Izáról, később Muzla-Cenkov/Vilmakert telepéről a 66. objektumból (KuZMA 1981: Obr. 101:. 1, la, 3, 3a) valamint Stúrovo-Obidská pustáról egy kettős sírból (OZDÁNI 1984: Obr. 67: 4) közöltek példányokat. Kovács Tibor lényegében azóta is ezt az álláspontot képviseli; elgondolását megerősítették azok a magyarországi leletegyüttesek, amelyekben a legkorábbi halomsíros emlékanyag társaságában került elő a nevezett kerámiatípus, jelezve a terjeszkedés állomásait: Székesfehérvár-Nyúldomb, Siklós-Téglagyár, Bag, Tiszafüred-Majoroshalom (KOVÁCS 1975: 312-314; KOVÁCS 1984: 383; KOVÁCS 1994: 161-162). Habár Bandi Gábor fent említett tévedéséből eredően kezdetben még a „PseusoLitzenverzierung" terminust alkalmazta, ezt újabb publikációiban már felváltotta a Litzenkeramik megnevezés (lásd még VÉKONY 2000: 176; KVASSAY et al. 2004: 134). Felhívja viszont arra is a figyelmet, hogy e díszítőmotívumnak nem minden középső bronzkor végi feltűnése köthető egyértelműen a korai halomsíros kultúrához. Ilyen a ménfőcsanaki sír, mely a benne talált két sarló alakú tű alapján ebbe a korszakba sorolható, de a litzenlenyomatos urnának és a kis amforának sem a szlovákiai Dolny Peter fázis területén, sem a legkorábbi magyarországi halomsíros leletek között nem ismertek megfelelői, az utóbbi edényt inkább a Vétefov-körrel rokonítja (KOVÁCS 1994: 162; KOVÁCS 1997: Abb. 1: 1-4).

12 Vékony Gábor szerint „...a Litzenkeramik elválaszthatatlan a korai Halomsíros kultúrától, illetőleg az ún. Kárpát-medencei Halomsíros kultúrától. Ilyenformán a Litzenkeramik elterjedése ténylegesen a korai Halomsíros kul-