Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 30. (2006) (Szombathely, 2007)

Régészet - Molnár Attila: Hallstatt-kori temető Hegyfalu határából

Molnár Attila: Hallstatt-kori temető Hegyfalu határából Az egyik tál peremének ferde árkolása több évszázados tradíciókat követ, komolyabb keltező értéke nincs (5. tábla: 2). Korábbi előzményekre megy vissza a többször élesen megtörő falú, bütyökdíszes, lapos táltípus is, mely a síkozott peremű urnamezős tálak kései továbbfejlődése (5. tábla: 1; 9. tábla: 7; 10. tábla: 4). A Sulm-völgyi temetőkben elsősorban a korai periódusra jellemző a facettálás, ám a forstwaldi 59. halomnak a 3. fázisra keltezhető leletei egyértelművé teszik, hogy a síkozásnak e - Holport Ágnes szavaival élve - „erőteljes, széles" típusa viszonylag késői síranyagokban is megtalálható (DoBiAT 1980: T. 46, 6-10; lásd még HOLPORT 1985: 13. kép 3; KEMENCZEI 1974: 3. kép 8). A félgömbtestű, omphaloszos edény (9. tábla: 6) igen elterjedt edénytípus a Dunántúl ún. köznépi temetőiben, leggyakrabban grafitdíszítéssel ellátva (pl. PATEK 1993: Abb. 42, 14; 43, 13; 68, 27; 69, 14; 71, 11). Egyetlen fedőtálunk a Dunántúlon párhuzam nélkül áll (5. tábla: 1). Figyelemre méltó forma az enyhén kihajló peremű, vállán négy hegyes bütyökkel díszített, alacsony táltípus, melyből három példány - két mellékletként elhelyezett edény és egy másodlagosan égett töredék - is ismeretes a hegyfalui sírokból (8. tábla: 3; 9. tábla: 2; 5. tábla: 7). Hasonló edény került elő a százhalombattai 117. halomból, amely fekete színétől és grafitmázától eltekintve viszonylag pontos párhuzama a hegyfalui daraboknak (HOLPORT 1985: 22. kép). Ugyanezt az edénytípust képviseli továbbá egy igen szép kivitelű, meanderdíszes tál Sé-Malomi-dűlő lelőhelyről, az ásató meghatározása szerint áldozati gödörből (KÁROLYI 2004: 154. kép). Egyéb kora vaskori temetők leletanyagához képest feltűnő, hogy a hegyfalui sírok mellékletei közül hiányoznak az egyébként igen gyakori mély füles tálak. Ezen tálak hiányára Holport Ágnes is felhívja figyelmünket a hegyfalui sírok leleteihez sok tekintetben közel álló százhalombattai halmok anyagának ismertetése kapcsán (HOLPORT 1985: 33). Hegyfalun azonban nem teljesen ismeretlenek ezek a tálak, az 5. sír két edénytöredéke legalábbis tartozhat ehhez a típushoz. A két töredék egymáshoz igen hasonló, ám díszítésük alapján két különböző - esetleg egy, nem szimmetrikusan díszített - tál töredékei lehetnek. Amint a hasondíszű kúpos nyakú urna kapcsán már szóba került, a csúcsba-csúcsokba összefutó árokköteg-dísz különféle kombinációkban elég gyakran feltűnik a különféle kora vaskori edénytípusokon, elsősorban a mély tálakon. Cikkcakkmintában futó vonalkötegek (8. tábla: 4) díszítenek többek között egyes halimbai, vaszari és tatabányai tálakat és az egyik vaskeresztesi halom gömböstestú edényét (PATEK 1993: Abb. 68, 31; 71, 3; 77, 17; VADÁSZ 1986: Abb. 4,11; FEKETE 1985: Abb.18, 4). A másik töredék (8. tábla: 5) díszítéskombinációja jóval ritkább variáns, valószínűleg olyan egymást keresztező árokkötegek formájában rekonstruálható, mint az a langenlebarni 1. halom emeletes edényének felső részén látható (PREINFALK 2003: Abb. 11). A függőlegesen árkolt hasú töredék (5. tábla: 4) díszítése az Urnamezős-kultúra időszakában a legjellemzőbb, azonban a későbbiekben sem tűnik el végleg, amint azt több párhuzam bizonyítja - így a mesteri, kismezei vagy vaskeresztesi halmokból 210