Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 30. (2006) (Szombathely, 2007)

Régészet - Molnár Attila: Hallstatt-kori temető Hegyfalu határából

Savaria a Vas megyei Múzeumok Értesítője, 30 (2006) Abb. 8: Typ 3), míg azonban ott a válltörés van magasan a legnagyobb átmérő felett, esetünkben a nyak-perem-törésről beszélhetünk, amint azt a dudordíszek mindkét esetben jelzik (vö.: LENGYEL 1959: XXXV. t. 9; NAGY 1939: III. t. 15). Díszítése körbeárkolt bütyök - előfordul a keleti Hallstatt-területeken, ilyen formában azonban nem kifejezetten gyakran (pl. Nővé Kosariská: PiCHLEROVÁ 1969: T. XLIV, 4).

6 A fenti típusok mellett nem hiányoznak a temetőből a nagyméretű kúposnyakú edények sem, arányuk azonban jóval alatta marad a korszak más temetőiben megfigyeltekhez képest.

7 Egyetlen „klasszikus" kúpos nyakú edényünk (9. tábla: 1) a keleti Hallstattkultúra területének egyik legáltalánosabb formája: Dobiat alaptípusa, melyek jelenléte a kleinkleini temetők használata során végig követhető (Ha C-Dl - DOBIAT 1980: Abb. 9). Díszítése - négy szimmetrikusan elhelyezett bütyök a vállon, alattuk hármas árkolásból álló ékminta - nem ritkaság a különféle kora vaskori edénytípusokon. A hegyfalui kúpos nyakú edény pontos párhuzamai ismertek a grellwaldi temető 34., 39. és 55. halmából (DOBIAT 1980: T. 73, 1; 78, 1; 89, 3 - az első két példánál egyéb díszítéssel kombináltan). A Dunántúlon ilyen dísszel - 5 ill. 6 bütyökkel és kettős vagy hármas árkolással - a nagydémi temetőben tűnik fel, de hasonló jellegűek a süttői halom festett urnái is (NAGY 1939:

1.1. 1, III. t. 4; VADÁSZ 1983: 13. kép). Más arányú kúpos nyakú edényeken is gyakori a hegyesszögben összefutó árkolás (Mesteri, Halimba, Győrújbarát stb. - LÁZÁR 1951: XXV. t. 1; PATEK 1993: Abb. 71, 18; 88, 910), amely a kora vaskori edényművességnek nem csak földrajzilag, de kronológiailag is nehezen behatárolható díszítőelemei közé tartozik. Mindazonáltal figyelemre méltó, hogy a Sulm-völgyi analógiák mindegyike a Dobiat-féle 3. fázis temetkezéseiből származik (DOBIAT 1980: 170).

8 Egy további nagyméretű, jobb híján a kúpos nyakú edények közé besorolt urna (6. tábla: 1), ha nem is ismeretlen, de ritkaságszámba megy a korszak temetőiben: egy-egy példánya ismert tatabányai, halimbai és nagydémi sírokból (VADÁSZ 1986: Abb. 3, 4; LENGYEL 1959: XL. t. 6; NAGY: 1939, VI. t. 1). A behúzott peremű tálak (5. tábla: 2-3; 9. tábla: 4-5) igen tág időhatárok közé keltezhetők, a késő bronzkor óta az egyik legáltalánosabb típust képviselik telep- és síranyagokban egyaránt. A hegyfalui tálak annyiban térnek el a keleti Hallstatt-kör egyéb temetkezéseinek tálmellékleteitől, hogy teljesen hiányzik az egyebütt oly gyakori belső grafitdísz.

9 6 Jóval gyakoribb a válltörésen elhelyezkedő dudordíszt alulról félkörívben keretező árkolás: ez is megerősíti azt a gyanúnkat, hogy egyes hegyfalui formák esetében a kora vaskorban általános, megtörő vállú edények továbbfejlődéséről van szó, törés nélküli vállal, az egykori válltörés helyén hagyott díszítéssel. Kérdéses azonban, hogy ennek földrajzi vagy inkább kronológiai jelentősége van-e (esetleg mindkettő). 7 Igaz, csupán hat sír anyagát ismerjük: a temető újabb sírjainak előkerültével az itt bemutatott kép alapvetően változhat. 8 Még akkor is, ha maga a díszítőmotívum a Kleinklein környéki temetők idősebb fázisában gyakoribb (DOBIAT 1980: 119). 9 Nehéz eldönteni, hogy talajtani okai vannak a grafitozás hiányának, vagy a hegyfalui fazekasok valami oknál fogva ritkábban éltek ezzel a közkedvelt díszítésmóddal. Grafitnyomokkal csupán a 4. sír bordás edényén (a bordák között), továbbá a 31., 34. és 39. objektum néhány kerámiatöredékén találkozunk. 209