Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 28. (2004) (Szombathely, 2004)
Régészet - Gál Krisztián–Molnár Attila: „Sé-Doberdó. Az 1998-as és 2001-es ásatások vaskori leletenyaga”
Savaria a Vas megyei Múzeumok Értesítője, 28 egy évszázadra kellene korlátoznunk használatukat. A séi pecsétlő igazi jelentősége abban áll, hogy — a tárgy kultúrspecifikus funkciója és elterjedése miatt — biztos etnikumjelzőként értékelhetjük (etnikum alatt itt a Vekerzug-kultúra heterogén eredetű népességét értve), és - a spirál-haj karika mellett — azt bizonyítja, hogy a séi településen élt(ek) - vagy legalábbis megfordult(ak) - keleti eredetű személy(ek), minden bizonnyal nő(k). A pecsétlőkhöz hasonlóan kárpát-medencei eredetű jellegzetes szkíta tárgytípus az ún. spirál-hajkarikák (halántékkarikák) csoportja, melyeknek egyik példánya - másodlagos helyzetben — lelőhelyünkön került elő. A halántékkarikák nagyszámban fordulnak elő a Vekerzug-kultúra elterjedési területén, és számos példányuk ismert a Dunántúlról is (PÁRDUCZ 1965; MlSKK 1907: 43. tábla 71-73; JKREM 1981a: 7. kép; JKREM et al. 1984: 11. kép), keltezésük mégis meglehetősen bizonytalan. A séi példány elektron(vagy ezüst-) borítása szegletesen van ráhajtogatva a bronz testre, lapos kúpban végződő, hordó alakú fejrészén elektronhuzalból kialakított „hullámdíszítés" fut körbe (14. tábla 1.). A filigrándíszes hajkarikák nem túl gyakoriak (CHOCHOROWSKI 1985a: 62), a séihez hasonló díszítésre pedig csak egy párhuzamot találtam: CHOCHOROWSKI (1985b: 6. kép 14.) mutat be saját gyűjtésre hivatkozva tgy y a séivel némiképp egyező spirál-hajkarikát meglehetősen vázlatos rajzon — honnan máshonnan, mint — Velemből. A szkíta nyílhegy-típusok kronológiája ma sem tisztázott, egymásnak sok szempontból ellentmondó véleményeket találunk a szakirodalomban. Jan CHOCHOROWSKI (1974, 1985b) kései keltezésével szemben — a szkíta jellegű tárgyi kultúra kezdetének mind korábbra helyezésével összefüggésben — a szkíta típusú nyílcsúcsok megjelenését is a VII. század kezdetére datálja Kemenczei Tibor (1994). Noha a régióban — Sághegy, Velem — a szkíták korábbi megjelenésével is számolhatunk, a Seben, a 114. objektum omladékából előkerült háromszárnyú nyílhegy (13. tábla 1.) egy viszonylag nem túl gyakori, szegletes-szárnyú típushoz tartozik, két oldalt átlyukasztott, a szárnyak vonalán túl nem nyúló tokrészszel. Párhuzama ismert Velem-Szent Vidről, a morvaországi Jaromeficéből és Szentes—Vekerzug 30. sírjából, de hasonló formák származnak Kfepicéből vagy Szentes—Vekerzug 12. és 80. sírjából, sajnos általában bizonytalan leletösszefüggésből vagy nem túl jól keltezhető tárgyak — spirálhajkarika, gyöngyök, fenőkő stb. - társaságából (PÁRDUCZ 1954: 8. tábla 11. és 13., 27. tábla 6.; PÁRDUCZ 1952: 49. tábla 3.; CHOCHOROWSKI 1985b: 4. kép 84. és 86.). Függetlenül Chochorowskinak a Vekerzug-kultúra egészét illető kronológiai következtetéseitől, igazat kell adnunk neki, amikor a jaroméficei és hasonló nyílcsúcsokat minden többinél későbbi nyílhegyeknek tartja és az V. századra keltezi (CHOCHOROWSKI 1985b: 234; 1974: 171). Bár a vekerzugi 30. sír áttört díszű korongfibulája inkább a VI. századi (VII. századi?) keltezést támasztaná alá, nem lehetünk biztosak benne, hogy a rossz fotón bemutatott szentesi nyílhegy a séi nyílcsúccsal egy típusba sorolható (PÁRDUCZ 1954: 8. tábla 1.; KKMKNCZKI 2001: 32; TKR AN 1998: 515). A SZKÍTÁK DUNÁNTÚLI JELENLÉTÉNEK ÉRTELMEZÉSI LEHETŐSÉGEI Sok víz lefolyt az Arany-patakon, mióta Fettich Nándor (1931) elkülönítette a szkíta kultúra dunántúli csoportját, az azóta megszaporodott leletanyag értelmezése mégis ugyanolyan nehéz, mint a XX. század első felében volt. Vékony Gábor véleményével (1986, 2001), miszerint a Dunántúl a korban a szkíták által létrehozott gyepűelve lenne, a rendelkezésünkre álló leletanyagok csekély volta ellenére sem tudunk egyetérteni. A Seben, Velemen, Sopronban megfigyelhető leletek tartósabb és nem utolsósorban békésebb kapcsolatokra engednek következtetni — szemben például a Sziléziából származó, kisebb-nagyobb hadjáratokhoz köthető nyílhegyekkel (BuKOWSKl 1974, 1978). Nem tapasztaljuk ugyanakkor a tartós együttélésnek DNy-Szlovákiában megfigyelhető jeleit sem, ahol gyakran találkozunk a kevert etnikumú szkíta-hallstatt népesség telepeivel és temetőivel. Sopron— Krautacker eddig közölt sírjai keleti személyek — főként nők —jelenlétét bizonyítják, megkérdőjelezhető azonban Biba Terzan (1998: 520) kijelentése, miszerint a krautackeri telepen a szkíta komponens játszotta volna a meghatározó szerepet. Nem tudjuk, hogy a keleti- és délkeletalpi-hallstatt erődök pusztulási horizontja milyen mértékben érin183
