Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 28. (2004) (Szombathely, 2004)

Régészet - Daróczi-Szabó László: Sé-Doberdó kelta állatcsontjainak elemzésée

SAVARIA Л VAS MEGYE] MÚZEUMOK ÉRTESÍTŐJE 28 SZOMBATHELY, 2004 pp. 135-138 SÉ-DOBERDÓ KELTA ÁLLATCSONTJAINAK ELEMZÉSE DARÓCZI-SZABÓ LÁSZLÓ Budapesti Történeti Múzeum, H-1014 Budapest, Szent György tér 2., Hungary E-mail: lacidsz@yahoo.com ANALYSIS OF CELTIC ANIMAL SKELETAL REMAINS FROM THE SÉ These skeletal remains present a very different picture from the locations analysed so far. The species generally dominant in the period (domestic pigs and cattle) appear in smaller numbers than sheep and/or goats. However, the small amount of material available means that wide-ranging conclusions cannot be drazvn from this. In all probability, the bones come from kitchen waste. 'The material contains conspicuously few bones of wild animals. A kelták leggyakoribb háziállata a szarvasmarha (Bos taurus Linné 1758), de a korszakban kiemelkedően fontos szerepe volt a házisertésnek is (Sus domesticus Erxleben 1777), amely az idők folyamán a kelták legjellegzetesebb háziállatává vált. A vaskorban jelent meg a Kárpát-medencében a házityúk (Gallus domesticus Linné 1758) is, amelynek gazdasági jelentősége a történelem során fokozatosan nőtt. A fönti, a keltákra általában jellemző gyakorlattal szemben ez az anyag más eredményt mutat: az összesen 998 megvizsgált csontból 510 volt faj szerint azonosítható (a maradék 488 darabról csak az állat hozzávetőleges méretét lehetett megállapítani). Ezen belül a legnagyobb számban a juh és/vagy kecske (Ovis aries Linné 1758, Capra hircus Linné 1758) egymástól nehezen megkülönböztethető maradványai voltak jelen (253 darab, az azonosított csontok 49,6%-a). Az egyébként legfontosabb háziállatnak tartott szarvasmarhának összesen 162 (31,7%), a jellegzetes kelta háziállatnak, a házisertésnek pedig mindössze 60 (11,7%) darabja került elő. A maradék mintegy 7%-on az alábbi fajok osztoznak: kutya (Cams familiáris Linné 1758) 18 darab (3,5%), ló (Equus caballus Linné 1758) 11 darab (2.1%), házityúk 2 darab (0,4%). E háziállatokon kívül előkerült még 2 darab (0,4%) csigaház, 1 darab (0,2%) patkánycsont (Rattus sp.J és 1 darab (0,2%) mezei nyúl (Lepus europaeus Pallas 1778) is ( 1. táblázat). Amint a számadatokból is látszik, a lelőhelyről viszonylag kevés állatcsont került elő. Mégis fontos ez a leletanyag, mert a kelta települések állatcsontanyagairól meglehetősen kevés adat áll rendelkezésünkre. Az eddigi tapasztalatok alapján a szarvasmarha és sertés dominancia jellemzi a kelta települések állatmaradványait (JKRKM et al. 1984-1985; TASSI 2004). A kiskérődzők (juh és/vagy kecske)' a régészeti korokban kiemelkedő fontosságúak, de maradványaik száma meglehetősen ritkán múlja felül a marhacsontokét. Ez az általánosság azonban itt nem nyilvánul meg. A kiskérődzők csontjainak száma mintegy másfélszerese a szarvasmarháénak, és ha ehhez hozzávesszük azt a tényt, hogy a nagy, vaskos csontok ellenállása a különböző fizikai és kémiai hatásokkal szemben gyengébb, mint a kisebbeké, és ennél fogvajóval több darabba törhetnek, ez a szám a birkatartás teljes fölényét bizonyítja. A szarvasmarha és a juh/kecske mindenképpen a legsokoldalúbb háziállat a Kárpát medencében, előbbi elsősorban húsáért, tejéért és vonóerejéért, utóbbi pedig ezeken 1. Bár с két fajt csontjaiknak hasonlósága miatt általában nem lehet megkülönböztetni, de népvándorláskori telepek esetében az elkülöníthető csontok általában azt bizonyítják, hogy a juh száma a kecskéének 3-5-szöröse volt (BAKTOSIKWICZ 1999). Ennek oka minden bizonnyal a juh sokoldalúsága és nagyobb nyájban való íerelhetősége lehet, szemben a kecske mozgékonyságával és „öníejűségével". 135