Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 27. (2002) (Szombathely, 2003)

Néprajz - Brauer-Benke József: Nyugat-Dunántúl népi hangszerei a múzeumokban

Savaria a Vas megyei Múzeumok Értesítője, 27 (2002) Fontos hogy a hegedűnél használt faanyag nagyon száraz legyen, mert ez jelentős mértékben befolyásolja a hangszer akusztikai tulajdonságait. A hegedű nyakán helyezkedik el az ébenfából készült fogólap, aminek a végén helyezkedik el a kulcsszekrény. A húrok a kulcsszekrényből indulva a nyergen, a fogólapon és a lábon keresztül futnak végig a húrtartóig, ahol a gombnál egy bélhurokkal vannak a kávához erősítve. A hegedű négy húrja kvint hangolású g d' a' e". A húrok bélből készülnek. Az E húr általában acélból van. A vonó egy csúccsal ellátott farúdból és a szőr kifeszítésére szolgáló kapából áll. A vonó szőréhez körülbelül 150-200 szál lószőrt használnak. A régi típusú hegedűnél a vonó feszességét, mivel kápa nem volt még, a hüvelykujj nyomásával szabályozták, ami megkönnyíti a több húron való kettősfogásos játékmódot, de korlátozza a hangerőt. A bolgár gadulkán még mindig ilyen módon játszanak. A XIII. század óta használt gyantának az a szerepe, hogy a vonó jobban tapadjon a húrokra mert ez előnyösen befolyásolja a húrok torziós rezgését. A vonót régebben marokra fogták játék közben. Azóta több típusa is kialakult a vonófogásnak attól függően, hogy a kisujj, a mutatóujj és a hüvelykujj játék közben hol támasztja meg a vonót.

7í A balkezesre alakított hegedűnél nemcsak a húrok sorrendjét cserélik meg, hanem a lelket és a gerendát is meg kell cserélni. A budapesti gyűjteményben található egy a Vas megyei Magyarszombatfáról származó 67.142.31es leltári számú hegedű. Kontra: Lehet közönséges hegedű, amely csak hangolásában különbözik és háromhúros kontraként alkalmazzák. A húrok hangolása ilyenkor g d' a. A húrtartó lába ilyenkor egyenesre van faragva és ezáltal szűkfekvésű hármashangzatok játszhatóak rajta. Amennyiben brácsát alkalmaznak kontraként, akkor a hangszer elnevezése kéthúros kontra és a két vastagabb húron kettős fogások alkalmazásával játszanak. A brácsa vagy mélyhegedű felépítése azonos a hegedűével csak nagyobb méretű. Az átlagos hossza 430 mm. Mintegy 80 mm-rel több mint a hegedűé. A klasszikus zenében az altszólamot képviseli, a népzenében viszont ritmikai és harmónia feladatot lát el. A kontrás a hangszert játék közben eltérően a klasszikus zenében való alkalmazásától, nem az állával szorítja, hanem a bal kezével tartva a hangszert a hosszanti tengelye mentén elforgatva a mellük közepe táján megtámasztva játszanak Gordonka: vagy más néven cselló. A hegedűfélék tenor-basszus hangszere. Egy rövidebb és vastagabb vonótípussal játszanak rajta mint a hegedűn. Van egy tüske alakú behúzható támasztólába is. A XVI. században alakították ki.'

6 A hangolása С G d a. A szakirodalom valamilyen oknál fogva nem említi külön hangszerként. Pávai két bőgőről, egy kisbőgőről és egy nagybőgőről ír melyeket a zenélés alkalmai szerint váltogatnak attól függően, hogy kisebb táncteremben vagy lakodalmi menetben használják-e mert akkor a kisbőgőt részesítik előnyben. Ha pedig nagyobb táncteremben vagy a szabad téren van a zenélési alkalom, akkor inkább a nagybőgőt használják." Méretkülönbségeket nem ad meg, de feltételezve, hogy itt már gyári hangszerekről van szó, a kisbőgő akkor valószínűleg a gordonka, míg a nagybőgő a gordon lehet. Lajtha is kiemeli a kisbőgő és a nagybőgő közti különbséget, attól függően, hogy hol és milyen körülmények között kellett játszani.

78 Dincsér könyvében a 7l-es képen is a képaláírás tanulsága szerint egy bőgős áll, akinél a hangszerben jól felismerhető a gordonka, megkülönböztetve a nagybőgőtől vagy gordontól, aminek eltérően a gordonkától csapott a hangszerteste ott, ahol a nyak csatlakozik a korpuszhoz, illetve méreteiben is különbözik attól, mert jóval nagyobb. 75. DINCSKK OSZKÁR: Két csíki hangszer. A mozsika és a gardon. 1943, 22-23-24-25. képek 76. Hangszerek enciklopédiája 1996, 213. 77. PAVAI ISTVÁN, i.m. 35. 78. LAJTHA LÁSZLÓ: Egy hamis zenekar. In: Kodály emlékkönyv. 1952, 172. 231