Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 27. (2002) (Szombathely, 2003)
Régészet - Takács Zoltán Bálint: A magyar honfoglalás előzményeiről
Savaria a Vas megyei Múzeumok Értesítője, 27 (2002) még nem születtek meg vagy még nem voltak „politikailag" érett korban. A második idősíkban az Árpád-ház következő nemzedékéről szereztek tudomást a bizánci udvarban, azaz az unokák, többek közt Teveli, olyan korba értek, amikor nevüket már érdemes volt a külvilág felé is tudatni. A következő beszámoló idején Teveli már halott, azonban fia, Termacsu fontos megbízatásokat teljesít, többek közt Bizáncbajár követként. О hozta a híreket a következő nemzedékről. A különböző időkben feljegyzett, a levéltárban talált genealógiai adatokat a munkát egybeszerkesztő császár vagy munkatársa a 40. fejezet végére gyűjtötte össze és írta le kronológiai rendben haladva. A legtöbb információt, mondhatni a magyarok honfoglalás előtti történetét elmondó 38. fejezet forrásai nem ismertek. Néhány meggondolás azonban tehető. A mű egésze diplomáciai munka és elsődleges célja, hogy felvilágosítást nyújtson a 10. század közepének bizánci szempontú külpolitikai állásáról. Röviden szólva, egy olyan elemzésről van szó, amely az akkor Bizáncnak fontos területek állapotáról számol be. Konstantinosz munkája, műfaja ellenére, beleillik abba a sorba, amit Maurikiosz és VI. Leó Taktika című munkájával szoktak jelölni. Mindkét forrás alapvető célul tűzte ki, hogy a birodalmát fenyegető népek harcmodorát leírja, és róluk szóló, korszerű ismereteket közöljön az olvasóval. Maurikiosz idején a legfőbb veszélyt a perzsák, Leó császár uralkodása alatt az arabok jelentették. Leó maga mondja, hogy munkáját miattuk írta, mert állandóan zaklatják a birodalmat. 2 ' Konstantinosz ugyan nem hadi munkát írt, de célja megegyezett elődei célkitűzésével. Számára sem a perzsák sem az arabok nem jelentettek veszélyt, annál inkább a besenyők. Maga fogalmazza meg fiának, hogy a legfőbb probléma Bizáncnak a besenyők. Ha velük jóban van, biztonságban van, ha nincs, komoly veszély fenyegeti birodalmát. A besenyők a steppe urai, segítségükkel sakkban lehet tartani a Bizánc biztonságát fenyegető népeket. De hasonlóan Leóhoz, aki nem feledkezik meg más népek harcmodorának bemutatásáról, így a magyarokéról sem, Konstantinosz is szól minden olyan népről, akik Bizánccal kapcsolatba kerülnek vagy kerülhetnek. így szerepelnek a magyarok is, akik még a 10. század közepén is Európa számára egyet jelentettek a pusztítással. A De administrando imperio középpontjában azonban mégiscsak a besenyők állnak, a magyarok csupán a steppei ranglista második helyére szorultak vissza. A csak róluk szóló 38. és 40. és a 41. kabar fejezet információit a fentiek alapján nem szűkíthetjük le egyetlen forrásra. A kabarokról szóló rész esetében talán feltételezhető egy kizárólagos informátor, de a többi esetben nem. Az utóbbiaknál szerkesztéssel állunk szemben, amely az egymással párhuzamos információkat meghatározott rendben fűzte össze egy csokorba. Nem csak több magyar forrás tételezhető fel, hanem nem magyar úgyszintén. Ha ezt nem vesszük figyelembe, többek közt nehezen tudnánk megmagyarázni az olyan kitételt, hogy a besenyők a kazárok ellen háborút indítottak és vereséget szenvedtek. A 38. fejezetet a 'otl bontja két részre, mely már maga is két egymástól független forrásra utal, de jó példa a szerkesztés metódusára nézve is. Az első részben a magyarok többszöri szállásváltásáról van szó, és a lakóhelyek közül Levédi földrajzi fekvését még folyóval vagy folyókkal (Chingilus, Chidmas) is meghatározták. A fejezet szerkesztője, mivel Etelközről nem talált ebben a részben pontos, folyóval történt meghatározást, kiindult abból, hogy ott „mostanában a besenyők népe lakik", és a fejezethez csatolta a más forrásból ismert helymeghatározást az öt folyóval. Az első rész továbbbontása egyelőre nem vezethet biztos eredményekre, csak annyi állítható bizonyossággal, hogy már ez is szerkesztés nyomát viseli magán, amire azután történt sor, hogy a besenyők letelepedtek a magyarok volt, Kárpát-medencei bevonulásukat megelőző lakóhelyén. A történettudomány forráskritikai szempontú megközelítése alapján a császár munkáját lehet hitelesnek vagy megbízhatatlannak minősíteni. Ha hitelesnek nyilvánítjuk csupán az a feladatunk, hogy figyelemmel az esetleges ellentmondásokra, a leírtak alapján rekonstruáljuk az eseményeket, akár kizárólag a De administrando imperio szövegére alapozva, akár a magyarországi krónikairodalom bizonyos részeinek hitelessé nyilvánításával, mintegy kiegészítve a császári tudósítást, rajzoljuk meg a honfogla23. MORAVCSIK GYUI.A: Bölcs Leó Taktikája, mint magyar történeti forrás, Századok 85 (19Jl):3-4. 348. 209
