Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 26. (2001) (Szombathely, 2002)

Söptei István. Sárvár-vidéke és a Kemenesalja a polgári forradalomban

SÖPTEI ISTVÁN: Sárvár-vidéke és a kemenesalja a polgári forradalomban néztünk ellenébe a császári hadsereg ránk jövetelének. Most ama szabályt sem ügyeltem: «Szombaton tanulj pap!» Sárvárhoz Dömölk csak két kis mérföldnyi közföld, mégis Dondorf - reá üthető honvédektől és huszároktól félve - fiatalságból szerkesztett seregével szándékosan lassan haladva, hozzánk csak du. 7 óra tájban érkezett meg, minek hírét az utcán pezsgő népségnek, és nekem is szobámba, a toronyból lefutott táp fiúk kiáltották ki. Dondorf, mint körülnéző eszes vezér, haladtában azt a bölcs szokást gyakorolta, hogy midőn faluhoz érkezett, abba vak bátor bevonulása helyett előbb a faluvégen seregével megállapodott, a bírákat, papot, jegyzőt elébe kihí-vatta, és tőlük magának bizonyos tudomást szerzett a felől, hogy azon hely-ségben és környékén semmi fegyveres magyar seregek nem talál-tatnak, melyért a kihívottakat szorosan felelősekké tette. Dorzan hangon, németül őket megrezgette, hogyan merészkedtek ő ellene felkelni, hogy e vakmerő tettökért megérdemlenék, ha faluikat sorban hamuvá égetné, de hogy ő kegyelmesen kíván a néppel cselekedni, és nem akar bántalmazni sen-kit e merénybeni részvételért. Mit a birák fövegvetve, mély bókokkal neki megköszöntek. Akkor aztán a helységbe bé- vagy rajta keresztül vonult, rettentésül legelői pár töltött ágyút vontatva égő kanócokkal. Utánuk a sereg élén ő maga lovagolt, tiszteitől környezve, nyomukban a lovasságnak egyik fele, középen a gyalogság, hátul a lovasságnak másik fele. Egy csapat viszont a kertek alatt jött el és az egész falu cernirozta. így jött át Sitkén, az első falun Sárváron innen. Most következett volna Simonyi." - olvashatjuk Edvi Illés leírásában. Simonyiból a lakosság elmenekült, - nyilván a szőlőskerti pincékben talált menedéket - így a sárvári parancsnok csak öreg anyókákat talált. Az evangélikus papot így is felelősségre vonta, sőt a katolikus tanítót, mivel a templomtoronyba nem tűzette ki a fekete-sárga császári lobogót, megkardlapoztatta. Tokorcson átvonulva közelítette meg a császári csapat a dömölki faluvéget „... amelytől jó távol már megállapodott és várta az elébe kimenendő celli és dömölki elöljáróságot. S jöttek is késedelem nélkül Cellből az apát, barátos fővel és apáti díszruhában, a városbíró, esküdt, jegyző, kikhez Dömölkön átjöttökben csatlakoztak az itteni hadnagy és pár elöljárók. Én e kö-vétséghez nem is szólíttatván, itthon vesztegeltem. A követek Dondorf előtt még távolban kalapot emeltek le, és hozzája eljutva az apát őt mély tiszte-lettel köszöntötte német nyelven, és hozzá engesztelő szókat intézvén, a lakosságot kegyeibe ajánlotta. Dondorf tudakozódott tőlük, nincsenek-e itt is e tájon magyar honvéd csapatok, - a polgárok között van-e békesség, - Ivánkovics hol van s több effélét. Közben az adjutáns figyelmeztette a majort, hogy a tisztes öreg apát úr barétját levéve tartván, feltehetné, - mire aztán szólt Dondorf: «Man kann aufsetzen!» Ekkor mindnyájan feltették kalapaikat, Dondorf is lóról leszállva és a sereg vezetést adjutánsának áthagyva, közéjük társult és tőlük környezve gyalog jött be Dömölkre, végig ennek utcáin 119