Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 26. (2001) (Szombathely, 2002)

Söptei István. Sárvár-vidéke és a Kemenesalja a polgári forradalomban

SÖPTEI ISTVÁN: Sárvár-vidéke és a kemenesalja a polgári forradalomban golytársai is. A kapitány úr - folytatá gróf Batthyány - eddig nemcsak híven, hanem emberségesen is őrködött felettünk, sőt amennyire tehette, igyekezett keserves sorsunkon enyhíteni. Ennélfogva kéri, oszlassák fel jó barátaink az ott sötétlő és morajló nép vésszel fenyegető tömegét, ne idézzék fel jóakaratú, de meg nem gondolt vérengzés által a mi bizonyos halálunkat, s a jobb sorsra érdemes Jánosháza végpusztulását, amely okvetlenül be fogna következni, ha az a tömérdek nép ezt a maroknyi katonaságot felkoncolná. «Köszönöm - s szívére tette kezét -, köszönöm a hazafias jóindulatot, melyet irántam és előttem többnyire még ismeretlen fogolytársaim iránt itteni ünnepélyes, de mindnyájunkra vészessé válható megjelenésükkel tanúsítottak. Isten áldja meg önöket a jóindulatért még késő unokáikban is, de éppen ennek az Istennek, akiben mindnyájan bízunk, szent nevében kérem önöket, barátaink, hagyjanak minket, amint eddig az ország fővárosából idáig békében jöttünk, békében vonulni tovább is. Ne kívánják halálunkat idő előtt, s ne idézzék föl, amint már mondtam, s most könyörögve újra mondom, amit kerülni lehetetlen volna, Jánosházának végpusztulását.» A gróf előkelő személyisége, nemes magatartása és mesterkéletlen ugyan, de a legbensőbb meggyőződés hangján elmondott szavai, amelyeket a távolban állók is nagyrészt megérthettek, megtették hatásukat. Az elöljárók kezük szorításával megígérték, hogy megteszik, amit lehet, Isten nevében! Ily módon állítottuk össze a sárvári kastély néma falai közt az esemény vázát, amelyben bizony, mint az életben legtöbbször, határoztak rólunk nélkülünk! Jólesett tudnunk, hogy mégis történt valami abból, amit Budavárából történt kiindulásunk óta mindig vártunk. Akadtak emberek, akik Magyarország első miniszterelnökét és vele együtt többnyire ismeretlen társait ki akarták szabadítani, de volt köztünk olyan is, aki állítá, hogy a grófnak kötelessége lett volna a kapitányt torkon ragadni, kardját elvenni, s minket meg a pomáziakat segítségül híva merni... Hanem természetesen arról, ami azután történt volna, lehetetlen alaposan ítélni! A hetedik nap a lehető legunalmasabb volt. Vasárnap lévén, egy-egy kanász bokrétás kalapjával s virághímes hófehér szűrével ott állt botjára támaszkodva, s minket bámulva a parlag mezőn. Innen-onnan kellemetlen földszinti szél nemcsak porfelleget kavart fel az esőt régóta nélkülöző tájon, hanem egy-egy kis harangszó misére hívó hangjaiból is hozott meg-megcsendülő töredékeket. Egészen összetörve, s nekibúsulva magunkat, bevánszorogtunk szabad királyi Kőszeg városának városháza udvarába. Nem gondolt ott velünk senki. Hihetőleg már tudták a jánosházi híreket, s úgy okoskodtak, hogy ha maguk sem akarnak szabadulni, nem szabadíthatná meg őket vitéz Jurisics uram kardja sem!" Az eseményeket hasonlóan mondja el a miniszterelnök felesége, Zichy Antónia is.

114 Hazaszeretetből jelesre vizsgázott Jánosháza elöljárósága, értelmisége s a Balogh Antal által szervezett „népfelkelő sereg". S hogy Sárváron, április 28URBÁN 1981. 600. 113