Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 26. (2001) (Szombathely, 2002)
Söptei István. Sárvár-vidéke és a Kemenesalja a polgári forradalomban
S AVARIA 26 (2001) án, választókerülete központjában, nem került sor újabb szabadítási kísér-letre, az két körülménynek tudható be. Elképzelhető, hogy birtokainak job-bágyai, ikervári volt népfelkelői már ott voltak a jánosházai eseményeknél, s értették Batthyány vészjósló szavait. Egy esetleges sárvári akció sikerét eleve lehetetlenné tette a Sárvár környékén állomásozó 1200 fős császári katonaság. c./ Népfelkelés Kemenesalján. A sárvári csata (1849. július 27.) A tavaszi hadjárat sikere új helyzetet teremtett Vas megyében is. Átcsoportosítások következtében a császári csapatok elhagyták Szombathelyt, Szentgotthárdot, Kőszeget. Április végén csupán egy 1200 fős csapat maradt Sárvár közvetlen közelében, majd Buda bevételét követően, május végén, a Wyss tábornok vezette csapat is távozott, akik 1849. június 13-án majd a csornai csatában szenvedtek megsemmisítő vereséget Kmetty tábornok seregétől. 115 A térség lakossága, ahogy a krónikás Edvi Illés írja, ,,várván várta" a felnyomuló honvédeket, de (ők) nem jöttek. Azonban érkezett a frissen kinevezett új kormánybiztos, Ivánkovics János, a megyei nemzetőrsereg kemenesaljai zászlóaljának volt parancsnoka, aki székhelyét, nyilván a Rábavonal védelme miatt Cellben alakította ki. Vele vol titkárként Imre Géza ügyvéd, aki egymaga három visszavonuló német katonát fegyverezett le és ejtett foglyul. Sárvár-vidéke és Kemenesalja újra nemzeti színekbe öltözött} 16 Ivánkovics kormánybiztos legfontosabb feladatának a Rába-vonal védelmét tekintette, ezért első lépésként éjjel-nappali őrzést rendelt el, akik futárok útján tartották a kapcsolatot a celli kolostorban székelő őrnaggyal. „Sárvárból magából szintén külön voltak így szolgálatot tevő hírhordók többen is... Az osztrákok visszatérése esetére rendes katonáink készen nem lévén, Ivánkovics átaljános népfelkelést parancsolt a helységekben szigorúan, mely majd adandó jelre, azaz a harangok meghúzására állana talpra rögtön, és mindennemű kézbelivel seregesen sietve a kitűzött helyre. Ivánkovics erőhatalommal és agyonszúrás terhe alatt kényszerítette a föld népét mindenegy faluban köz és úri lakost felkelni, valaki csak ép, egészséges és fegyverfogható volt, személyválogatás nélkül. Mindenik helységhez kellett lenni főnöknek, népvezér cím alatt. Kellett jőni lelkészeknek is minden felekezetekből. De a dobos csak egyetlen egy volt, Cellből, zászló, pedig az egész felkelt seregben hiányzott volt. Ellenben lőporról a maga álgyúja számára a buzgó lengyel báró gondoskodott, mert vitt azt egy tele zsákkal, - mely hadiszert aztán ajándékul kapott-e, vagy úgy lopott-e a hazáért, vagy a némettől zsákmányolt-e el az ihászi csatában, azt ő tudta. Aztán minden felekezetű polgároknál a naponkénti szokott harangozások teljességgel tiltva voltak. így éltünk, cultust és temetéseket sem kivéve, harangszó nélkül több hetekig bizonytalanságban, SZIKLAY-BOROVSZKY 1898. EDVI ILLÉS 1851.225. 114