Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 25/2. (1998) (Szombathely, 1999)

Sterbetz István. Adatok Almásy László Ede Szahara-kutatásainak állattani vonatkozásaihoz

STERBETZL: Adatok Almásy László Ede Szahara-kutatásainak állattani vonatkozásairól ALMÁSY saját maga hangoztatta, hogy egyiptomi és szudáni madármegfigyeléseit még nem ítélte meg közlésre érettnek. Feldolgozásukat halogatta, mivel elsősorban földrajzi, régészeti és a sivatagi terepnehézségekkel kapcsolatos mondanivalóinak biztosított elsőbbséget. Expedícióinak idején a kornak megfelelő kutatási szemlélettel MOREAU (1927, 1928), MEINERTZHAGEN (1930), WINGATE (1934), AL HUSSEIN (1937), OMARCOOPER (1937), BAGNOLD (1939) és PEEL (1939) vizsgálták az egyiptomi oázisok madárfaunáját. Hogy eredményeiket ALMÁSY mennyiben ismerte és hasznosította, ma már nem tudhatjuk. Itthon az országos állattani kutatásokat végző intézményekhez fűződő kapcsolattartása a harmincas évektől követhető nyomon. A Magyar Természettudományi Múzeumban HOMONNAY Nándor omitologussal levelezett (HOMONNAY Zsombor személyes közlése). Ennek - a kutatás számára jelenleg hozzáférhetetlen - dokumentációját a HoMONNAY-család őrzi. A Magyar Madártani Intézetben VASVÁRI Miklós és KÉVE András voltak konzultánsai. A hazai madártan történetét 1300-tól 1945-ig feldolgozó KÉVE András idézett munkájában említi, hogy „..Almásy György fia, a sivatagkutató Almásy László készült ugyan egy kimondottan madárgyújtó' szaharai útra, de a háború miatt ez elmaradt" (KÉVE, 1994). E meghiúsult expedícióról, amelynek magam is részese lettem volna, az alábbiakkal emlékezem. ALMÁSY LÁSZLÓ EDE SZAHARA-KUTATÁSAINAK ÁLLATTANI VONATKOZÁSAI A szudáni határig Egyiptomot átszelő gyűjtőút ötletét VASVÁRI Miklós vetette fel, aki a gyöngybagoly (Tyto alba) táplálkozásával világméretben foglalkozó, nagy munkájához remélt onnan is anyagot. KÉVE András rendszertani kutatásainak érdekében szorgalmazta a szaharai utat, ALMÁSYÍ pedig négy ornitológiai kérdés ösztönözte. Ezek a következők voltak: • A sivatagi környezet eltérő aerodinamikai adottságait ismerve feltételezte, hogy a nagyobb kiterjedésű homok, illetve sziklasivatagok fölött a madarak utazórepülésének feltételei is mások, s ez jelentősen befolyásolhatja a vonulásoknak magasságát. Lelkes pilótaként sportrepülőgépéről szándékozott ezt a kérdést mérésekkel vizsgálni. • Amikor még a Líbia és Egyiptom határvidékén szétterülő Nagy Homoktengert térképezte, a dűnerégió nyugati és keleti szegélyén erőteljes madármozgalmak volt tanúja. Ebből arra következtetett, hogy ott keskeny madárvonulási országutak szelik át a Szaharát. A dűnetenger nyugati peremén Síwa- (29°19'N - 25°00'E) és Kufraoázisok (24°10'N - 23°15'E), a Gilf Kebír platója (23°27'N - 26°00'E) és az Uweinat-hegység (21°51'N - 25°00'E) térségében talált forgalmas gyülekezőhelyeket. A keleti szegélyen a Quattara-mélyföldtől (30°14'N - 28°58'E) kezdődően Baharya (28°21'N - 28°52'E), Farafra (26°30'N - 27°35'E) és Dachla (25°33'N - 29°35'E) volt a másik, 84