Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 24/3. (1997) (Szombathely, 1997)

Zoffmann Zsuzsanna: A Dunántől őskori népességének embertani vázlata

SAVARIA 24/3 (1998-1999) PARS ARCHAEOLOGICA szállta a vidéket: az egyes telepek lakói sokszor látótávolságban éltek egymástól. A legkorábbi, Sé-Luzianky fázisból és a legkésőbbi, ún. festetlen (Lengyeli III. a és b) szakaszból származnak e lelőhelyek: a másutt a Dunántúlon gyakori klasszikus, ún. fehér festésű fázisa e vidéken gyakorlatilag ismeretlen. A kései Lengyeli betelepülésnél is sűrűbben lakták a Hahót-völgyét a következő korszak, a Balaton-Lasinja-kultúra csoportjai: itt is azt lehetett megfigyelni, hogy a lengyeli és a balatoni lelőhelyek egymás mellett feküdtek. A már említett monográfiában éppen e két kultúra közötti kontinuitásra utaló jeleket elemeztem, illetve azt a jelenséget, hogy a Balaton-Lasinja-kultúra idején feltételezett és bevándorlásnak tulajdonított erős déli, balkáni hatások (KALICZ 1969; 1991) már korábban, a fiatal lengyeli településeken is megjelentek (BÁNFFY 1996c, d ése). Harmadik vállalkozásunk azonban az eddigieknél járatlanabb úton indult. A Lenti-medence északi része, azaz a Kerka folyó völgye nyugat felé haladva a Balatontól legmesszebb eső síkság. Ezt a területet is az ún. mikroregionalis kutatás módszerével tárjuk fel: vagyis ezt az újabb, földrajzilag koherens területet is igyekszünk az ember megtelepedésének kezdetétől a középkor végéig terjedő időszakban lehetőleg száz százalékosan megismerni. A Kerka folyó a Mura és a Rába közötti területen folyik, három ország határterületén, és történelméről szinte semmit sem lehetett tudni. Ha a Dunántúl egész területére érvényes, hogy Kelet-Magyarországhoz képest majdnem minden régészeti korszakban gyengébb a kutatottsága, fokozottan áll ez az osztrák-szlovén határ közelében lévő Kerka-völgyre. A kis-balatoni, a hahóti és a kerkai tapasztalatok összekapcsolásával a három mikrorégió végül egy „makro-régióvá" áll össze a Balatontól a nyugati országhatárig, és így Magyarországon elsőként hatalmas terület településtörténeti adatait tudjuk összehasonlítani. Még jelentősebbé válik ez az összehasonlítás, ha figyelembe vesszük, hogy a szlovén határ túloldalán, a Mura folyótól északra elterülő ún. Prekmurje-vidéken már elkészült a topográfiai felmérés (SAVEL 1991), és már az erről szóló leletkataszter is rendelkezésre áll. Ily módon a Balatontól a Mura és a Rába folyók felső folyásáig, mintegy kétszáz km hosszan a Dunántúl olyan településtörténeti keresztmetszetét kaphatjuk meg, amely korábban elképzelhetetlen nagyságrendű és fontosságú információkkal szolgál. A Kerka folyó völgye és a körülötte elnyúló lapos dombhátak településtörténeti képe az eddig a Kis-Balaton és a Hahót-völgy alapján alkotott ismeretekhez, de a szlovén oldalon közölt adatokhoz képest is azonban jelentős eltéréseket mutat. Az újkőkor és a rézkor idején két korban is jelentős változás mutatható ki, ami azért is meglepő, mert e kutatási területek földrajzilag közeliek, táj szempontjából pedig koherens, összefüggő, hasonló klimatikus adottságokkal rendelkezőek. Az egyik, fontos különbség a Dunántúli Vonaldíszes Kerámia Kultúra erőteljes jelenléte a Kerka-völgyben. Nyugatabbra annál a vidéknél, ahol a lelőhelyek hiányát az elterjedési területen kívüliséggel okoltuk, 12 intenzív vonaldíszes lelőhelyet találtunk! A lelőhelyek egyike, Szentgyörgyvölgy-Pityerdomb pedig a kultúra olyan korai, kialakulási fázisát testesíti meg, amelye fázis létét korábban csak reméltük, esetleg feltételeztük, de nyoma nem került elő. A másik településtörténeti meglepetés a Lengyelikultúra telepeinek teljes hiánya. Annak ellenére nem találtunk lengyeli lelőhelyet, hogy a Prekmurje-vidéken, tehát egy völggyel még nyugatabbra ismét megtelepedett a Lengyeli-kultúra népe (SAVEL 1992). Ezzel szemben a Balaton-Lasinja-kultúra lelőhelyei ugyanolyan sűrűn sorakoznak a Kerka völgyében, mint a Hahóti-medencében is. A két említett korszak településtörténeti sajátosságai, a lelőhelyek ismertetése és elemzése nem ide tartozik. Mind a korai vonaldíszes időszakból, mind pedig a kései Lengyeli-Balaton-Lasinja korból kirajzolódnak azonban olyan tágabb, nagyobb földrajzi területre vonatkoztatható összefüggések, amelyek távolsági kapcsolatok, vélhetőleg kereskedelmi útvonalak meglétét sejtetik. 1992-ben Károlyi M. új ásatási leletanyagából kiindulva arra a következtetésre jut, hogy a borostyánút előzménye, az észak-déli útvonal már a kora rézkorban is létezett (KÁROLYI 1992, 79-82). A kereskedelmi útvonal bizonnyal valóban létezett, de valószínűleg nem elsősorban délről északra, hanem délkeletről északészaknyugatra tartott. Vagyis nem az Adria, hanem a közép-Balkán volt a - nem kiindulópont - de az előző állomás. Az okokról röviden: A balkáni Karanovo VI-kör megszűnését egyértelműen a Cernavoda I-kultúra terjeszkedésével lehet magyarázni (e kérdésről legutóbb: LICHARDUS 1988; LICHARDUS 1991; LICHARDUS - LICHARDUS-ITTEN 1997). Ebben az időben két fontos kereskedelmi útvonal létezhetett, amely az egész európai rézkori átalakulás ütőerének is tekinthető: egy észak felé tartott, de számunkra jelenleg fontosabb a másik út. A Közép-Balkánt hosszú századokon át uraló Vinca-kultúra a Lengyeli-kultúra legutolsó fázisával egyidőben felbomlott és szétszóródott, és északnyugat felé is eljutva keveredett a helyi Sopot, majd a legdélebbi Lengyeli csoportokkal északnyugat felé is (KALICZ 1991; BÁNFFY 1996f). Ennek köszönhetően éppen a Délnyugat-Dunántúl lehetett az a vidék, amely a Lengyeli-kultúra legfiatalabb szakaszában, illetve az azt közvetlenül követő és vele rokon Balaton-Lasinja-kul52