Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 24/3. (1997) (Szombathely, 1997)

Zoffmann Zsuzsanna: A Dunántől őskori népességének embertani vázlata

BÁNFFY ESZTER: ÚJABB ADATOK A NYUGAT-DUNÁNTÚL ŐSKORÁNAK KERESKEDELMI ÉS KULTURÁLIS ÚTVONALAIHOZ túra idején e déli-délkeleti hatásokat befogadta, majd e hatásokat észak-északnyugati irányba továbbította. Nem lehet kizárni, hogy e folyamat kisebb népmozgással, csekély mértékű északnyugati bevándorlással is együtt járt. Mint azonban a Hahót-völgyi települések anyagának elemzése is megmutatta, a változások fő oka nem elsősorban a továbbélő lengyeli lakosságot ért etnikai hatások okozták, hanem több olyan késztetés, amely a fiatal lengyeli fázis népességét addigi neolithikus életmódjának lassú megváltoztatására ösztönözte. Az okok között szerepelhetett a korarézkor idején megváltozott klíma, az állattartás megnövekedett szerepe. Ennek következtében az addigi megállapodott életmód mobilabbá változott: a nagy neolithikus jellegű településeket több kisebb, rövid életű egyrétegű település váltotta fel. Ez a mozgékonyabb életmód az egyes népcsoportok közötti kapcsolatok élénküléséhez vezethetett, melynek következtében szélesedtek a kulturális és kereskedelmi kapcsolatok is. Ily módon a nyugatdunántúli késő Lengyeli-Balaton-Lasinja-kultúra közvetítésével juthatott el nemcsak a délkelet-európai rézművesség, tágabb értelemben a fémfeldolgozás ismerete, hanem egy új, ma rézkorinak nevezett életmód is Nyugat-Európába. Ezekkel a kérdésekkel korábban több, terjedelmes» tanulmányban foglalkoztam; nemcsak a rézkori invenciók terjedésének a Közép-balkáni magterületről történő „nyugati útvonalát" sikerült különböző kevert leletegyüttesek alapján rekonstruálni (BÁNFFY 1996f), hanem bizonyos tárgytípusok déli, balkáni, sőt egy esetben égeikumi kapcsolataira is több bizonyítékot sikerült találni (BÁNFFY in print с). A kapcsolatok nyugatdunántúli közvetítő szerepéről, a rézkori nyugati kapcsolatokról, egészen a Bécsi-medence területéig, azután Morvaország, sőt a Münchshöfeni-kultúra kései, Wallerfingi-faciese által egészen München környékéig terjedő útvonalakról pedig szintén megjelent már egy részletes elemzés (BÁNFFY 1996c). Éppen ezért most e rövid tanulmányban az eddig ismertté vált legkorábbi időszak, a korai Dunántúli Vonaldíszes Kerámia Kultúrájának kezdeti, kialakuló szakasza, (Kr. e. 5600-5400 ВС.) és az ekkortájt kialakult és használt kereskedelmi, kulturális útvonalak meglétére szeretném felhívni a figyelmet. Az első földművelő népesség a Dél-Dunántúlon, mint közismert, a Starőevo-kultúra népe volt (KALICZ 1990). Legújabban feltárt lelőhelye a Zalaegerszeg melletti Gellénházán jóval északabbra és nyugatabbra tolta a Starőevo-kultúra földrajzi elterjedésének határát (H. SIMON 1996). Az ezt követő, közép-európai vonaldíszes kerámia kultúrája pedig sűrűn megtelepült a Kerka különböző ágai és a beléfolyó patakok körüli dombhátakon. Legérdekesebb mégis az a lelőhely, amely a Szentgyörgyvölgy és Márokföld közötti Pityerdomb legmagasabb részét fedi be. Itt a vonaldíszes kultúra olyan korai telepét kezdtük feltárni még 1995-ben, amely joggal keltezhető a kultúra kialakulása körüli időszakba. A Pityerdombon valószínűleg több hosszúház állt. A leletekre jellemző, hogy - bár a Starcevo-kultúrának még az újabb, módosított határán is több, mint 60 km-rel kívül esik ez a lelőhely - körülöttük feltöltődött gödrökből nemcsak hogy a Starcevo- és a vonaldíszes jellegű kerámia együtt került elő, hanem ez a két jellegzetesség igen sok esetben egyazon edényen látható, így például alacsony csőtalp,°kehelyforma, lilásbordó slip a felületen vagy szintén a Staröevo-kultúrára jellemző piros-fekete-piros, ún. „szendvics"-törésfelület és a vonaldísz együttesen látható. Egy volutás díszű edényt, amelyen emberkéz alakú a fogantyú, alighanem festékes edénynek használtak (BÁNFFY in print a). A festék vegyelemzése még folyamatban van, azonban más töredékeken is megtalálható nyomokban a fekete festés. Ugyanezt a keveredést tükrözi az még sok más lelet is, pl. egy ép agyagszobrocska, amely valószínűleg szarvasmarhát, talán ökröt ábrázol, testét finom vonaldísz borítja, de legközelebbi tipológiai párhuzamai mégis a kora neolithikus Starcevo körben találhatók (BÁNFFY in print b). A leletanyag értelmezésében igen lényeges szerep jutott a pattintott kőeszköz-anyagnak. Köztudomású, hogy a fémek megjelenése előtti korszakokban a kerámia leletek import-darabjai mellett elsősorban ritka nyersanyagok, pl. a tengeri spondylus-kagyló terjedésének segítségével lehetett az egyes kultúrák közti kereskedelmi és kulturális útvonalakat rekonstruálni. Az utóbbi években - Magyarországon főként T. Bíró Katalin és Bácskay Erzsébet munkásságának köszönhetően - a jellegzetes nyersanyagot adó kova- és obszidiánbányák, illetve a bizonyíthatóan innen származó kőanyag legalább ilyen biztos támpontot nyújt az újkőkori és rézkori útvonalak megállapításához (BÁCSKAY 1986; BÍRÓ 1994). A Pityerdombon eddig napvilágra került több, mint ezer pattintott kőeszköz és magkő szinte száz százalékban mintegy 180 km-nyi távolságból, a Déli-Bakonyból, a Veszprém melletti Szentgál-Tűzköveshegy bányájából származik, amelyet az újkőkor kezdetén már bizonyosan használtak (BÍRÓ - REGÉNYE 1991). Az itt kibányászott jellegzetes vörös radiolaritot nem munkálták meg helyben, hanem nyersanyag, magkő formájában szállítottak a legkorábbi vonaldíszes településekre, ahol helyben pattintottak belőle különféle eszközöket. Erre a tényre utal T. Bíró Katalin és Regénye J. megfigyelése, hogy a szentgáli bánya közvetlen közelében egyáltalán nincsenek vonaldíszes lelőhelyek; a legközelebbi ilyen telep 30 km-re fekszik a Tűzkőveshegytől (BÍRÓ - REGÉNYE 1991, p. 356). Pityer53