Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 24/3. (1997) (Szombathely, 1997)
P. Fischl Klára: Mártély-Szegfű. A Perjámos-kultúra szerepe a Dél-Alföld vegyes rítusú temetőiben
P. FiscHL KLÁRA: MÁRTÉLY-SZEGFŰ. A PERJÁMOS-KULTÚRA SZEREPE A DÉL-ALFÖLD VEGYES RÍTUSÚ TEMETŐIBEN dokolja, hogy a perjámosi kultúra egy csoportjának jelenlétét feltételezzük e temetőben. A csanyteleki temető dunántúli mészbetétes kerámia kultúrájához tartozó tárgyai túlnyomórészt a szórthamvas rítusú sírokban (mészbetétes díszítést viselő tárgyak: 82. sír, 83. sír, 91. sír, mészbetét nélküli de e kultúrához köthető tárgyak: 31. sír, 82. sír, 86. sír) kerülnek elő. Kivételt képez ez alól a 92. csontvázas sír mészbetétes bögréje (LŐRINCZY - TROGMAYER 1995, 24. kép 1). E szórthamvas sírok leletanyaga minden esetben több kultúra jellemvonásait hordozza magán. A szórthamvas rítus és a mészbetétes díszű vagy formájú kerámia együttes jelenléte tehát okot ad bizonyos mészbetétes kulturális-etnikai jelenlét feltételezésére. E sírok némelyikében a mellékletek száma messze meghaladja a többi temetkezésben használtakét (31. sír - 6 db melléklet; 83. sír - 10 db melléklet; 86. sír - 9 db melléklet 20 ), mely vonás szintén dunántúli eredetű. A szórthamvas rítus tehát inkább ad okot arra, hogy a vatyai nép mellett egy másik etnikum jelenlétét is feltételezzük e közösség temetőjében. A kelebiai temetőből előkerült perjámosinak vagy gerjeninek meghatározott edényekre és a mészbetétes urnákra is az a fentebbi állítás igaz, mely szerint vatya rítus szerint használták őket (perjámosi, urnaként használt edények: BÓNA 1975, Taf. 72/1-4, 6-7, Taf. 73/1-2, mészbetétes díszítésű urnák: BÓNA 1975, Taf. 74/1-6, Taf. 75/1-5, 7-9). A mészbetétes kultúra leletanyaga keverten is előfordult klasszikusnak számító vatyai áruval (pl: 22., 23., 38., sírok). Itt azonban megfigyelhetünk olyan sírokat is, ahol csak inkrusztált díszítésű edények vannak eltemetve (25., 40., 44., 51., 114. sírok), de az átlagosnál nagyobb leletgazdagság az ilyen sírokra nem jellemző, ez esetekben is a vatya rítus érvényesül. A kelebiai temető elemzése során az említett adatok figyelembe vételével véleményem szerint nem rajzolnak ki éles csoportokat az eltérő rítusú és eltérő kerámia-formakincset mutató sírok, főleg ha a térképen jelöljük azokat a sírokat is melyek vatyai rítussal, többségében vatyai típusú mellékletekkel és l-l mészbetétes díszítésű tárggyal kerültek eltemetésre (ezzel ellentétes állítás olvasható: BANDI - KOVÁCS 1974, 102 21 ). Megállapíthatjuk tehát, hogy a kelebiai temető csontvázas rítusú sírjaiból nem kerültek elő perjámosi ízlést mutató tárgyak. Vagyis a csontvázas rítus jelenléte nem köthető össze a perjámosi ízlésű leletanyaggal, ezek megléte eltérő okokkal is magyarázható. Véleményem szerint a csanyteleki és kelebiai vatyai А 82-83. sírokban 2-2 dunántúli mészbetétes kultúrához köthető tárgy is található. 21 Mindezek mellett nem értek egyet a szerzők azon véleményével sem, miszerint a kelebiai temetőben a Szőreg-Vatya együttélést bizonyító sírok kronológiailag megelőznék az általuk Szeremlének meghatározott sírokat (BANDI - KOVÁCS 1970,30; 1974.103). kultúrás temetők esetében nem kell feltétlenül perjámosi, esetleg gerjen jelenléttel számolni 22 . A vatyaszőreg, vatya-gerjen szimbiózis (BÓNA 1992, 26) e temetők leletanyagával nem bizonyítható. A szeremle típusú leletanyag elemzése során erre már a korábbi kutatásban is rámutattak (BANDI - KOVÁCS 1974, 102, KOVÁCS 1988, 157). A kerámiaanyag forma és díszítésvilágában megfigyelhető változás magyarázatául szolgálhat az, hogy a középső bronzkor végén megindul egy folyamat a kerámiaművességen belül, melynek hatására a különböző kultúrákból származó díszítőelemek általános, mindenütt használt motívumokká válnak: ilyenek a füzesabonyi-gyulavarsándi származású spirál- és turbántekercsek, a perjámosi szilvamagszájak és osztóminták, a vattinai eredetű ansa lunata fülek és az ottományi sraffozott háromszögek. Illetve minden kultúrában tért hódítanak új mintakombinációk, mint a nyak vízszintes osztása, a már említett beböködéssel keretezett lencseminták, a fényezett felület. Ezen elemek használata a dunántúli területek lakosságára nem jellemző ugyan, de e folyamatokkal egy időben itt is megváltozik a kerámiaanyag stílusa. Vagyis nem egy populáció - a perjámosi - etnikus megjelenése hatott a Vatya-kultúra belső fejlődésére, hanem e belső fejlődés olyan irányt vett, mely befogadta a szomszédos kultúrák alapmotívumkincséből érkező hatásokat. 23 Az e temetőkben megjelenő csontvázas rítus nem köthető egyértelműen a Perjámos-kultúrához, mint azt fentebb elmondtuk. Itt talán egy kultúrán belül lezajló rítusváltási folyamat figyelhető meg, melynek természetesen lehet oka a jelzett történelmi korszak, a halom sírós betelepülés, a szorosabb kapcsolat a Perjámoskultúrával 34 . A Perjámos-kultúrából kivált és más kultúrák motívumkincsében meghonosodott egyes formai és díszítésben elemeket elfogadva, nem tűnik többé szükségesnek a vatyai területen megjelenő ilyen kerámiaárut a Gerjen-csoport hagyatékaként értékelni. E folyamat kora a koszideri időszak. Az eddig a Gerjen-csoporthoz kötött kisszámú leletanyagot (BÓNA 1975, 111-119) értékelhetjük e korszak kerámia-stílusváltásainak eredményeként. Gerjen-Váradpuszta lelőhelyen a nagyrévi rétegek felett egy késői vatyai település rétegeit rekonstruálhatjuk (szemben BÓNA 1992, 26 véleményével), melyben az e cikkben is körvonalazott koszideri korú vegyes gyökerű kerámiadíszítési stílus is megfigyelhető. A Wosinsky által közölt gerjeni leletek táblái a legesztétikusabb tárgyakat ábrázolják, melyek nem egyeznek meg feltétlenül a leletanyag zömét kitevő kerámiastílussal (LŐRINCZY - TROGMAYER 1995, 61). Wosinsky a telep mellett egy urnatemetőt ásott ki és Magyar Nemzeti Múzeumba bekerült - és szintén közölt - anyagok között is számos vatyai urna töredéke található (WOSINSKY 1891, 312; 1896, 431^32). Mindez alátámasztja a fentebbi feltételezést, miszerint itt késővatyai teleprétegekkel kell számolni. A Gerjen-csoport létét tehát nem látom bizonyítottnak. 23 Ellenkező rekonstrukciós kísérletre lásd BONA 1992, 26,38. 24 > A hamvasztásos temetőkben megjelenő csontvázas sírok kérdése az első ilyen sír megtalálása óta foglalkoztatja a kutatást. A területi közelség miatt kézenfekvőnek tűnő perjámos hatás mellett (G. SZÉNÁSZKY 1977, 46; LŐRINCZY - TROGMAYER 1995, 62) azonban kötötték még a Magyarádi-kultúrához (KOVÁCS 1975, 312 - Dunaújváros kapcsán) és a legkorábbi, vázas rítusú halomsíros népcsoporthoz: 221