Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 23/3. (1996-1998) (Szombathely, 1998)
Őskor - Vadász Éva: A Sághegy környéki kora vaskori halomsírok fémmellékletei I.
VÉKONYNÉ VADÁSZ ÉVA: A SÁGHEGY KÖRNYÉKI KORA VASKORI HALOMSÍROK FÉMMELLÉKLETEI I. majdani lakomáihoz helyeztek a halott mellé. E szokás eredetét a Dunántúlon általában Itáliába vezetik viszsza 60 . A nyársaknak és húsvilláknak a HC korból több változatát ismerjük. Környékünkön a karikás végűek a legáltalánosabbak, de előfordul a három ágú villa is 61 . A kismezei sírból is előkerült egy - bár nehezen felismerhető - villa töredéke (2. tábla: 9.), ez azonban a szokásos típusoktól eltér. A kétágú eszköz egy U alakban összehajtott kampós fémrúd, melyet a hajlított vég visszagörbítésével erősítettek a merőleges állású egykori nyélhez. Ez a villa az Urnasíros kultúra egyik jellegzetes eszköze, melynek bronzból készült későbronzkori példányait Hundt gyűjtötte össze 62 . A forma HC kori továbbélésére elég csak a hallstatti temető ismert sírmellékleteit idézni 63 . Míg a villáknak ez a típusa a későbbi időkben is többnyire bronzból készült, a kismezei példány anyaga vas. Ebben a vonatkozásban közeli analógiáját a százhalombattai 118. halomból ismerjük 64 . A különbség köztük csak annyi, hogy a mi eszközünk négyzetes keresztmetszetű huzaljának csak a visszagörbített része lapos keresztmetszetű, ami a nyél beerősítéséhez szükséges visszakalapálás eredménye lehet. Későbronzkori villákat sírból nem ismerünk, a közeli Velemen is településről kerültek elő 65 . Ámbár funkciója a mediterrán tradíciókban gyökerező nyársétól eltér - Hundt szerint a hús párolására, míg a nyársat sütésre használták - e jellegzetesen közép-európai forma sírba helyezésének szokását a 7. századtól megerősödő etruszk-itáliai kapcsolatoknak tulajdoníthatjuk. Míg a kis bronz huzalkarika szerepe bizonytalan (2. tábla: 4.), egyértelműen viseleti tárgy a halomból előkerült két nem egyforma tű. Közös vonásuk azonban, hogy mindkét példány nyakára borostyángyöngyöt húztak, melyek sajnos a közelmúltban elvesztek. Az egyik a kis vázafejű tűk Limberg típusába sorolható (2. tábla: 5.). Használatuk az Északnyugat-Dunántúlon és hozzá kapcsolódva Alsó-Ausztriában és Dél-Morvaországban gyakori. Számos példányát ismerjük a velemi és magáról a sághegyi településről is 66 . Korukat Rihovsky a késői Urnasíros kultúra időszakára helyezte néhány hadersdorf am kampfi sír alapján 67 . De többek közt hasonló tűk alapján különíti el Stegmann is a késői w STARY 1979; FEKETE 1985,74. 61 FEKETE 1985, 74, gyűjtötte össze a háromágú vasnyárs (47. Abb. 13/29.) kapcsán a Dunántúlon előforduló példányokat. 62 HUNDT 1953, 147. Abb. 1/1-6., 149-151. 63 KROMER 1959, Tai 38/6., Taf. 40/16. Mindkét példány bronzból készült. 64 HOLPORT 1985, Taf. 5/18. 65 MISKE 1907, Taf. 15/37-38. 66 MISKE 1907, Taf. 10/33., Taf. 11/3^1., 24., Taf. 12/49.; PATEK 1968, Taf. 29/34-38., 12-25. 67 RIHOVSKY 1983, 50. sírokat ugyanitt és a st. andräi temetőben 68 . HC korú leletegyüttesekből azonban kis vázafejű tűk alig kerülnek elő 69 , s utólagos díszítésük borostyángyönggyel - mint Kismezőn - a későbronzkorban ismeretlen. A Hallstatt korban gyakori a - többnyire itáliai eredetű - fibulák díszítése üvegpaszta-, csont- és borostyángyöngyökkel. Hasonló technikával a tűknél is találkozunk, de ebben az esetben a borostyángyöngyökkel a többfejű tűket utánozták, tehát a gyöngyök száma mindig több. Egy gyönggyel díszített tűk a Villanova kultúra Bologna környéki temetőiben és Picenumban gyakoriak. Itt a különböző típusok használata már a 9-8. századtól megkezdődik, s a 6. századig tart 70 . Ezeken a tűkön a gyöngy felerősítésére meghatározott technikákat alkalmaztak, melyek a kelet-alpi későbroiizkorban és Hallstatt kultúrában,eddig ismeretlenek. A másik tű (2. tábla: 6.) nyakának keresztmetszetét azonban m*ír kifejezetten a gyöngy ráhúzása és alsó megtámasztása céljából szűkítették. A gyöngy felső rögzítésének módját sajnos nem ismerjük. A restaurálás után ma már megállapíthatatlan, hogy a tűnek ez a része töredékes, vagy eredetileg is így végződött. Utóbbi esetben a picenumi Fano típusú tűkhöz állna közel, bár a szára ívelten, de nem könyökszerűen görbített. A tű megjelenését azonban így is itáliai kapcsolatoknak tulajdonítjuk, mint ahogy a kis vázafejű tű gyöngyös díszítését is. Mint említettük, a hasonló tűk itáliai előfordulása nem kormeghatározó. Itteni korai, 8. századi megjelenésük és a későbronzkori urnasíros tűtípus előfordulása a koravaskori halomsírban a kismezei anyag korai keltezését erősíti. A kismezei halom leletanyagának jellegzetességeit a következőképp foglalhatjuk össze. A temetkezési mód, a nagyméretű sírépítmény a tir§adalom olyan fokú tagolódását tükrözi, mely a Dunántúlon csak a HC kortól tapasztalható. A fegyverek és a lószerszámok nyersanyaga vas, s összeállításuk is erre a korra jellemző. Az edénymellékletek száma és a típusok szerinti megoszlása az Észak-dunántúli ún. arisztokrata temetkezések készletéhez hasonló (1. táblázat). Nem nélkülözi a leletanyag a korai itáliai kapcsolatokat sem. Ugyanakkor a leletanyagban meghatározó az urnasíros tradíció. Ide soroljuk a későbronzkortól megjelenő keleti, ún. preszkíta összetevőket is. Az urnasíros hagyományok nem 68 STEGMANN-RAJTAR 1992, 51., 54. Abb. 10/7., 59. Abb. 14/60. Teljesen hasonló tűt közölt GROH 1989, 28. Abb. 8/4. Visegrádról egy gödörből késő urnasíros, már „hallsattizálódó" kerámiával. 69 STEGMAN-RAJTAR 1992, 123., 124. Abb. 45/11. (Moravicany, 31. sír) 70 CARANCINI1975,79-81. (Typ San Vitale), 84. (Typ Fano). A kismezei sír korai keltezésének perdöntő bizonyítéka NEBELS ICKNÉL a kis vázafejü tű, melynek több analógiája (i. m. 333. Anm. 80-81.) nem nyújt lényegesen több információt. A forma kialakulásában - noha PARE után más aspektusból - hozzám hasonlóan É-itáliai inspirációkat lát lényegesnek (Uo. 334. Anm. 82.). 29
