Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 23/3. (1996-1998) (Szombathely, 1998)

Római kor II. Vegyes - Gabler Dénes: A sárvári római útállomás és első századi előzménye

SAVARIA23/3 (1996-1997) PARS ARCHAEOLOGICA Bevonatos poharak Anyagunkban több, bevonattal ellátott pohár töredéke található; jó részük horpasztott falú un. Faltenbecher. Általában homokbeszórásosak (83-84) (Griesbewurf); a horpasztásokkal voltaképpen növelték az edények felületét, elősegítve ezáltal a bennük tartott folyadék hűtését (GABLER 1989, 478.). Ezt a vékonyfalú kerámiatípust többnyire csak apró töredékek képviselik, amelyeknek tipológiai besorolása nehéz. Korábban az osztályozás alapjának tekintettük a finoman tagolt perem- ill. tölcsér alakú szájrész kiképzést. Ez azonban nem lehetett időrendi besorolás kritériuma, mivel gyakran ugyanabban a műhelyben egyidőben is gyártottak különböző változatokhoz sorolható edényeket (HULD ZETSCHE 1987, 380.). Az ún. Karniesrand peremű (84. sz.) poharakat V. Gassner a nyugati területekről származtatja (1990, 275.), és a legio XIV Gemina Carnuntumba történő, 114 körüli áthelyezésével hozta kapcsolatba, mivel a korábbi depotegyüttesben, az ún. Pingitzer Baugrube anyagában még ritkák ezek a poharak. Korábbi, 1-2. század fordulójára tehető használatukra utal ugyanakkor az adonyi V. gödör betöltésében talált példány (BARKÓCZI - BÓNIS 1954, 167.). A típus a 2. század második negyedétől általános (ANDERSON 1981, 321.; HEUKEMES 1964, 20.). Leleteink töredékesek, ezért a tipológia szempontjából fontos részletek, így a horpasztások száma és jellege (hosszúkás-ovális vagy kerekded változat) aligha figyelhetők meg (GABLER 1989, 478.). Meghatározásuk még akkor is nehéz, ha szerencsés esetben a perem- vagy az oldalfal nagyobb darabja maradt meg. A fémes fényű, Bonis É. által importnak tartott, darabok is megtalálhatók anyagunkban (BARKÓCZI - BÓNIS 1954, 167-.), feltehetően azonban valamennyi egy közeli műhelyben készülhetett. Leleteink közt sárgásbarna agyagú, vörösesbarna vagy narancsvörös bevonatú példányok találhatók. Többségüket a humuszban találtuk, így időrendi besorolásukhoz támpontunk a lelőhelyről nincs. 3. Szürke házikerámia Idesorolható anyagunk óriási mennyisége miatt a különböző tálak, fazekak, fedők, poharak, tárolóedények stb. osztályozására kitérni nem tudunk; ezek a telepjelenségek keltezéséhez segítséget nem nyújtanak. Két interprovinciális típusuk azonban figyelmet érdemel. Háromlábú edények v Anyagunkban megtalálható a háromlábú edény (Dreifußschale) (110), amelynek párhuzamait elsősorban Carnuntumból ismerjük (GRÜNEWALD 1979, Taf. 46, 4.). Míg a Rajna-vidéken ennek a típusnak forgalma a 3. századig követhető (DECKER 1976, 181— 196.), Noricumban és Pannoniában csak 1-2. századi leletegyüttesekben fordul elő (BÓNIS 1942, 52.; ETTLINGER 1977, Fig. 52, 16.; URBAN 1984, 35.). Először Claudius kori kontexusban jelenik meg, majd a 2. század közepe után fokozatosan eltűnik (ETTLINGER 1949, 94.; RUPRECHTSBERGER 1992, 52.). A sárvári darab az 53. szelvényben az altalaj feletti rétegben került elő; a leletösszefiiggések alapján az 1. század második felére keltezhető. Bonis É. a háromlábú edényt ősi itáliai formának tartotta (1942, 52.); feltevését az ornavassoi temetőben található párhuzamok részben igazolják, bár ezeknél a kutatás inkább kelta jellegüket hangsúlyozta (PIANA AGOSTINETTI1972,130, 138). Füstölőtálak A füstölőtálak - turribulum vagy thymiatherium (HILGERS 1969, 42.) több típusa található meg anyagunkban; az egyik a sötétszürke, horizontális peremű és gallérú (108), a másik feketésszürke, szemcsés, horizontális peremű, de nyakán bevagdalásokkal tagolt bordával ellátott típus (109), a peremet mindkét esetben hullámosra horpasztották. Ezeket az edényeket világítóeszköznek (DREXEL 1911, 99.; GRÜNEWALD 1979, 89.) és füstölőtálnak tartották (PFERDEHIRT 1976, 108.; PETRIKOVITS 1972, 123.), mint ilyet kultuszhelyeken, pl. Mithras szentélyekben a vagy a temetkezés során használtak (KUZSINSZKY 1932, 333.; MÓCSY 1954, 65., 5. sír; TRINKS 1957, Abb. 1, 19.; SZŐNYI 1976, Abb. 5.; VEGAS 1975, 47.; TOPÁL 1981, pl. 48., 153. sír). A telepeken aránylag ritka (MIHAILESCU - BÎRLIBA 1996, 98.), így nincs kizárva, hogy valóban sepulchralis vagy kultuszhoz kapcsolódó lehetett (GAVELLE 1962, 571-594.; GABLER 1989, 481.). Bonis É. nyersszínű és szürke változatait különböztette meg (1942, 51.), utóbbit valamivel későbbinek tartotta. A füstölőtálak számos itáliai telepen találhatók meg: Bresciában (ROFFIA 1978, 99.), Angerában, Milanóban, Susában, Libarnában, Albintimiliumban, Luniban, Settefmestrében és az ostiai rétegekben (Angera 1995. 435). gyakori az északi tartományokban is, így Raetiában, Noricumban (SCHÖRGENDORFER 1942, 94.), Pannóniában (BÓNIS 1942, 23., t. 12-13.; BRUKNER 1981, 62-64. t. 181; GRÜNEWALD 1983, Taf. 46.), Daciában (POPILIAN 1976, 208., Nr. 754., 759,; ALICU - COÇIS - ILIES - SOROCEANU 1994, 74-75.; MIHAILESCU - BÎRLIBA 1996, 97-99.) és Britanniában (GILLAM1957, 34.; HULL 1963, 177.). A bresciai és a carnuntumi párhuzamok alapján inkább 2. századinak tarthatjuk ezeket a típusokat, míg a susai és libarnai darabok a 2. század második ill. a 3. század első feléből származnak (BRECCIAROLI - TABORELLI 1986, tav. IX. 6., XV.). Svájcban található meg264