Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 23/1. (1996-2000) (Szombathely, 2000)

Söptei István: Főúri esküvő Nádasdy Tamás udvarában (1560. január 21.)

Söptei István: Főúri esküvő Nádasdy Tamás udvarában Nevével már 1548. november 23-án, Ferdinánd király címer-adományozási oklevelében találkozhatunk: „... Oláh Miklósnak, néhai testvére Máté gyermekeinek, Tamásnak, Mihálynak és Annának, leánytestvérének, Orsolyának (Oláh Császár Miklós édesanyja) és férjének Bóna Györgynek, valamint Ilonának és férjének Olasz Miklósnak, nemkülönben Orsolya fiainak, Császár Miklósnak... és Bóna Györgynek..." A kor szokásainak megfelelően Oláh Császár Miklós nagybátyja révén elindult a társadalmi felemelkedés útján. Az 1548-ban egri püspök, alkancellár, majd 1553-tól esztergomi érsek-rokon, Oláh Miklós, karrierje biztosította Oláh Császár Miklós rangbéli előmenetelét. Ferdinánd király 1558-ban bárói rangra emeli. Nagybátyja hivatali rangja, vagyona az 1550-es években az esztergomi érsek 1540 jobbágyporta tulajdonosa, az ország ötödik legnagyobb földbirtokosa -, a majdani örökség Oláh Császár Miklóst azon fiatalok körébe sorolja, akik a középkori főúri házasodási szokásoknak megfeleltek. Vagyoni helyzetét jól érzékelteti, hogy saját emberei már 1552-ben bútort, edényt, ágy- és asztalneműt, evőeszközt szereztek be számára Velencében és Paduában.

5 Illusztris esküvőre készülődtek tehát Sárváron, amely mind Nádasdy Tamásnak, mind Orsolyának, nem kis gondot okozott. A menyasszony származása, a vőlegény előkelő rokoni kapcsolata (Oláh Miklós érsek), Nádasdy Tamás társadalmi pozíciója megkövetelte a gondos előkészületeket a fényes esküvőre, annál is inkább, mivel Szlúny Ferenc, a menyasszony testvére, a rendelkezésre álló források szerint távol maradt mind az esküvő előkészítésétől, mind pedig az anyagiak finanszírozásától. Nyilván nem véletlenül írja le a nádor 1559 októberébén keserűen a következő sorokat: „Csak ez egy menyegzőből hatolhassunk kü, nem teszünk többöt efféle bűnt, nám szamár volt Szlúny Ferenc, ki csak választót (választ) sem tén levelünkre."

6 Egy novemberi levélben hasonlóképpen vélekedik: „...számtalan dolog és marha kell... Ezeknek kedig megszerzésére valamint túrtassok (sebezzük) is az ücséd hátát, de ha felakasztanójok is, egy pénzt sem vehetnőnk rajta; bjzon mind az tiedből kell, édes fiam mindennek meglenni. De legyen nagy hála az mindenható Úristennek, hogy vagyon miből meglenni, és dicsértessék az ű szent neve, hogy tégedet ezzel szeretett, hogy Te tégy azzal minden atyai és anyai jót, kinek atyja, anyja teneked minden gonosszal volt és számtalan sok kárt tött, és mindkettőnknek életünket megrövidítek. Mert noha soha nekem nem szóltál, de láttam, mely keserves lélekkel szenvedted; bizony énbennem is csak alig marada az lélek az Stenyisnák és Maylád miatt; de mindenrül legyen nagy hála az kegyelmes nagy Úristennek, és dicsőség adassék ű szent fölségének az magasságba. Azért ne kéméljök az istenéből és ű szent fölsége után az tiedből az költséget; nám nem kémélletted az én sok rossz atyámfiaitól, sőt még az idegenektül is. Kel ugyanis ez leszen az utolsó menyegzőszolgáltatásunk, mert ha Isten megtartja is Ferkót (kit méltóztassék ű szent fölsége nem a mi érdemünkért, hanem csak az ű nagy jóvoltából és irgalmasságából, ha ű 3 Nyulásziné, Straub Éva: Öt évszázad címerei a Magyor Országos Levéltár címeres levelein. Budapest, 1987. 131. Magyarország birtokviszonyai a 16. század közepén (szerk: Maksay Ferenc ). Budapest, 1980.

1. köt. 36. és 23., II. köt. 1081 6 „Szerelmes Orsikám..." 240. 8 .