Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 22/4. (1995-1998) (Szombathely, 1999)

II. Hagyomány és korszerűség. A néptánc és népzenei hagyományok szerepe a nemzeti identitás formálásában. Konferencia: Körmend, 1996. május 25–26. - Bodor Anikó: A vajdasági magyar népzene jelene és továbbélésének távlatai

SA VARIA, 22/4 (Pars ethnographica) A fiatalság műfaja a tánc-néptánc. Faluhelyen igencsak gond a néptánc oktató biztosítása. Ilyenekből Vajdaságban még mindig nagyon kevés van. A táncházmozgalom még mindig csenevésznek mondható, mindössze 3-4 helyen érződik csupán ez a szellem. A táncoktatók és zenészek hiánya a legfőbb oka, hogy nem tömegesebb, de érdeklődésben nincs hiány. Marad hát a csupán színpadra készült produkciók betanítása. Az örökös egyformaság enyhítésére a koreográfiát meg-megváltoztatják, rend szerint szakértelem nélkül, így egyre több az elferdülés. A kevés táncoktató nem gyűjt, mert általában ehhez nincs elég felkészültsége, tánckutatásaink eredményeit nem használhatja, mert nincs érdemleges tánckutatásuk. A hagyományközeli együttesek táncvezetői többnyire idejétmúlt mozgalomtörténeti forrásokból merítik ismereteiket, a régi „Bokréta"-mozgalmakat próbálják visszaidézni saját hagyományként, vagy a jelen elfajzott élő hagyományát szerkesztik színpadra. A néptáncok látványos évi szemléje a Gyöngyösbokréta, de itt nem tapasztalhatók olyan áldásos haladás nyomai, mint az ének-citeraszemlén. Tény azonban, hogy a táncház szellemében készült produkciók egyre jobbak, egyre számosabbak, a „Ritka búza, ritka árpa" műmagyar felfogásnak pedig már alig van nyoma, legalábbis a színpadi öltözetben. A városi értelmiség népdalkedvelői között az idősebb generáció még szerzett iskolában is népdalismereteket. A fiatalabbak pedig a magyarországi „Röpülj, páva" és táncházmozgaiom ösztönzésére fordultak a népdalok, néptáncok felé. Az egyre tömegesebb mozgalomra a népzenei turizmusjellemző: bebarangolják és kedvelik a távol eső magyar tájakat, főleg a divatos Erdélyt, Szatmárt és Dunántúl egyes részeit, ugyanakkor saját hagyományaikat alig, vagy egyáltalán nem ismerik. Ennek objektív oka, hogy gyűjtéseink eredményeit népszerűsítő kiadvány nincs, ők maguk pedig nem gyűjtenek, anyagismereteiket sem hangzó felvételékből merítik, hanem főként egymástól vagy énektáborokban tanulnak énekelni egyetlen oktatótól. Mindemellett néhányan ígéretes előadó-tehetségnek tűnnek, egyikük el is nyerte az imént a Népművészet Ifjú Mestere címet. Ebben a rétegben van már néhány táncházi zenekar is (3-4 együttes csupán) és néhány ifjú bravúros citerajátékos. Próbálkoznak még a furulya-, duda- és tekerőjátékkal is, kobzokkal és egyéb, más népektől származó hangszerekkel. Közülük is viselik már a Népművészet Ifjú Mestere címet. A fiatalság megmérettetési fórumai a középiskolások művészeti vetélkedője, a Gyöngyösbokréta, részben a Durindó. Az idén rendezték a második táncház találkozót. Megható ennek a mozgalomnak a közösségformáló ereje, pedig az összetartozás ápolása nem is olyan egyszerű dolog, mert ezek a fiatalok elég különböző helyeken laknak Vajdaság szerte. A legkisebbek népdalismereteit az újvidéki Gyermekrádió „Szólj, síp" vetélkedője szorgalmazza. Ez a mozgalom is túlnőtte a Rádió kereteit, viszont a nevelők figyelmét csak most sikerült a népi gyermekjátékok felé terelni. 73