Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 22/4. (1995-1998) (Szombathely, 1999)
II. Hagyomány és korszerűség. A néptánc és népzenei hagyományok szerepe a nemzeti identitás formálásában. Konferencia: Körmend, 1996. május 25–26. - Antal László: Felsőoktatás és hagyományra nevelés
A VAS MEGYEI MÚZEUMOK ÉRTESÍTŐJE (1995-1998) Szombathely 22/4 (Pars ethnographica) 1999 ANTAL LÁSZLÓ FELSŐOKTATÁS ÉS HAGYOMÁNYRA NEVELÉS Oktatási rendszerünkben különböző pedagógiák létek színre, amelyek más-más céllal adnak helyet a néptáncnak. Tantárgy, tantárgyblokk, műveltségi terület része lett a néptánc, a néphagyomány sokoldalú képességfejlesztő ereje révén. A jóváhagyott Nemzeti Alaptanterv a művészetek műveltségi területen belül biztosít helyet a tánc, dráma részterületnek, amely az együttes élmény révén segíti elő az ember aktivitásának serkentését, ön- és emberismeretének gazdagodását, az alkotó- és kapcsolatteremtő képességek kibontakoztatását, testi, térbeli biztonságának javulását, idő- és ritmusérzésének fejlődését, mozgásának harmóniáját és beszédének tisztaságát. A NAT célmeghatározásából is kitűnik a népi játék és a néptánc komplex képességfejlesztő lehetőségének felismerése. Mindez így nagyon szépnek, lelkesítőnek tűnik. Az iskolák vezetői, pedagógusai azonban nagyon jól tudják, hogy a tánc tantárggyá fejlesztése égy adott iskola programjába történő beemelése milyen akadályokba ütközik. Az egyik és legfontosabb a képzett szakember hiánya. Nincs vagy kevés az olyan pedagógus, aki meggyőzően tudná szervezni, tantárggyá formáim, tanítani a hagyományt és ezen bélül a néptánc anyagát. Történik mindez annak ellenére, hogy a magyar oktatást szabályozó tantervek 1905 óta helyet adnak a táncnak, néptáncnak, gyermekjátéknak a testnevelés, illetve az ének tantárgyon belül. Csak a szakemberképzés marad el mindig és következetesen. A szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán a táncoktatás több szintje jött létre a szabadon választható tánctanulástól a néptáncpedagógus szakirányú képzéséig. Ez természetesen csak egy szűk szelete mindannak, amely a hagyományápolás, hagyományra nevelés, a hagyomány megtanítása gondolatkörökkel írható le megközelíthető pontossággal. Van-e, volna-e helye a felsőoktatási intézmények programjában a néphagyomány tanításának, elsajátításának, az e területtel kapcsqlatqs alapkompeíenciák kialakításának, elsajátításának? Szükséges-e annak tudatosítása hallgatóban, hogy a hagyomány kultúrát formáló és különböző korosztályokon átívelő működési feltételek gyűjtőmedencéje? Eltűntek a felsőoktatási intézményekből is az önazonosító események, ünnepek, amelyek egy-egy intézmény megkülönböztető másságát jelentették. A hallgatók nem ismerik egymást, elmennek egymás mellett. Megállás, pihenés nélküli, összefolyó világban éltek és élnek.