Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 22/4. (1995-1998) (Szombathely, 1999)

III. Az Őrvidék 1100 éve. Konferencia: Őriszentpéter, 1996. június 26–27. - Benczik Gyula: Nemzetség és szer Nagyrákoson

BBNCZnc GY.: Nemzetség és szer Nagyrákoson gyalogost állítani a regedéi határvidék védelmére. A nagyrákosi Nemes szer története Nagy Lajos király korában indul. Az uralkodó 1364-ben Sáska Péter fiát Miklóst, akit Őrnagynak neveztek, valamint nővérének három fiát, az őri szolgált kötelmeiből felszabadítva az országos nemesek közé emelte. A hártyára írt privilégiumlevelet a király aranyszínű selyemzsinóron függő kettős viaszpecsétjével látták el. A Zala menti őrök közül egyedül kiváltságolt őrnagy és rokonsága lett nemessé. Rögtön utána már nemesi előnévvel Szentpéterinek ill. Rákosinak nevezik magukat. A környezet nehezen fogadta el \ kiemelkedést. Már 1375-ben a királynak pátenslevelet kellett küldeni Vas vármegyéhez, hogy Miklóst és unokatestvéreit oltalmazzák meg a szomszédos szalafoi őröktől, akik birtokaikat elfoglalni készültek. Nem telt el két évtized, a szalafoi őrök, s velük az egész őrségi szabadalmas őrállók jobbágysorba jutottak: Zsigmond király elajándékozta az őrök földjét kegyeltjének, Sároi László udvarmesternek. A Sáska család birtokai is az országos nemesekével párhuzamé san fejlődésnek indult. Immár az adománybirtok és a privilégiumlevélben megnevezett ősapától való leszármazás lett a legfőbb összetartó erő, annál is inkább, mert hirtelen ellenséges környezetben találták magukat az őrnagy és leszármazottai, egyik oldalról a jogfosztott őrök, míg a másik oldalról az Őrség feletti uralmat elnyerő oligarcha között. A nagyrákosi Sáskák 1460-ban a környék más nemeseivel együtt jelen voltak Újlaki Miklós vajda beiktatásánál Őrség tartományba. Nem éltek az ellentmondás lehetőségével, noha az ő helyzetük rendkívül kényes volt, a többi szomszédos és határos közül csak ők voltak azok, akiknek birtoka zárványként ékelődött az Újlakibirodalomba. Talán ősi szokásként, a Sáskák a németújvári vár mindenkori urának familiárisai, a vár vicecastellánusai, alvárnagyai (1525, 1554) voltak. Ebből a pozícióból újból megerősítő iratokat szereztek nemesi kúriájuk szabadságáról (1498). 1364-től 1574-ig tartó első korszakban valószínűleg olyan nemesi nemzetségről beszélhetünk Sáska Péter utódai kapcsán, amit Fügedi Erik jobb híján klánnak nevezett, azzal a megszorítással, hogy az Elefántiaknál jóval szegényebb, ebből következően magát szegényesen dokumentáló nemesi rokonságról van szó. Sáska Miklós és három unokaöccse utódai a 16. században birtokukon, Nemesrákoson Sáska, Fölnagy, Nemes és Kökény ágra osztódtak. A feltételezést, hogy közös őstől való leszármazottakról van szó, indokolni tartozunk. Először is a Nagy Lajos király adományozta földön élőkről van szó, mindegyikük a Nemesrákoson élt. A családnevek nem beköltözőket jelölnek, hanem a ragadványnéwel megjelölt nemzetségi ágat. Ilyen nevű nemes családok vagy nincsenek a környéken, vagy ritka előfordulásuúak még a távolabbi környéken is, továbbá ilyen nevű ,obbágycsaládok nem voltak sem Vásárosrákoson, sem a közelben. A kevés korai irat között a találunk olyan adatot, amely arri utal, hogy az affmális rokonságot, azaz a feleség férfitestvéreit és a nőtestvér férjének atyafiságát kizárták vagy megakadályozták abban, hogy birtokon belülre kerüljenek. 1533-ban két sógornak évente komoly pénzösszeget kellett fizetnie, és szántáskor és aratáskor két embert állítania, hogy a nemesi kúrián lakhassanak. 140