Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 22/4. (1995-1998) (Szombathely, 1999)

II. Hagyomány és korszerűség. A néptánc és népzenei hagyományok szerepe a nemzeti identitás formálásában. Konferencia: Körmend, 1996. május 25–26. - Takács András: Magyar néptánchagyományok Szlovákiában, a Felvidéken

SA VARIA, 22/4 (Pars ethnographica) met megtestesítő vaddisznóval küzd a táncos, azt legyőzve feldarabolja a disznót s a körülállók között - mert a táncnak vannak nézői is - vaskos szöveg [kísérettel szétosztja. Az eszközös táncok másik csoportjába a söprűs (Jóka, Vásárát, Kernend, Garamgyörgy), az üveges (Jóka, Vámosfalu, Bély), a gyertyás (Míirtos, Naszvad, Alsópéter - Komáromszentpéter, Ipolynyék, Medveshidegkút), a rátós-köcsögös (Berzétekőrös), a szék (Tardoskedd, Gömör), a váska (Tardoskedd), a pálca (Szilice), a szalmaszál (Nyír, Fegyvernek, Füzesgyarmat), a párna, a kendő (az ipoly-menti falvak) stb. eszközzel járt táncok találhatók. Ezek a táncok az ügyességi, a játékos táncok csoportjába tartoznak. Többnek van szólóban és csoportban járt változata is. A felsorolt eszközös táncok közül sajátosan egyedi a Tardoskedden feltárt váskatánc. A váskarudat - kb. 120-140 cm hosszú, 4-5 cn átmérőjű bot, melynek két végén kampóban végződő lánc van - általában kisebb házkörüli terhek hordására használták. Tarkoskedden pl.: a két láncra akasztott két vödörben vizet hordtak a nagy falu közepén található egyetlen artézi kútból. Ez a bot-rúd, mint eszköz mindig kéznél volt. A kanász és a pásztortáncok egyik érdekes változatát járták vele, sőt még a pároscsárdásban is alkalmazták. Hasonlóan ritkán előforduló típus a fentebb jelzett szilicei botos és kaposkelecsényi baltás tánc is. A férfi táncok közül a legelterjedtebb típus a verbunkos tánc. Minden tájegységünkben megtalálható. Ismert a kötött, a félig kötött, és a kötetlen vi iltozata - ebből van a legtöbb. A kötetlennek és a félig kötöttnek tájegységhez, illetve helységhez kötött nevük és sajátos egyedi dallamuk van. A kötetleneket egyszerűen csak verbunknak, verbunkos táncnak, magyar verbunknak hívják. Esetenkélt alkalmazzák a falu nevét is, pl.: martosi, varbói (Ipolyvarbó), tardoskeddi magyar verbunk, stb. Ismerünk sajátos nevű verbunktáncokat is, ilyenek, pl.: Csalóközben és Mátyusföldön a Bertóké verbunk, a Madarász Ignác verbunkja, a bársony és a sallai verbunk. Nógrádban, Gömörben, Abaújban a vasvári verbunk, Bodrogközben, Alsó-Zemplénben a nagy magyar verbunk. Eddigi gyűjtéseink során mintegy félszáz községben találkoztunk verbunkos tánchagyománnyal. Köztük van olyan gazdag is, mint a fennsíki (Szilce, Szádvárborsa) vasvári, mely egy alkalommal gyűjtés 26 figurája 96 változattal rendelkezik. A vegyespárostáric nálunk is, de az egész Kárpát-medencében is az egyik leggyakrabban előforduló táncfajta. Ezek mai nevükön a csárdások. A múlt század közepén, második felében kapták a nevüket. Ismertek a régi rétegbe tartozó fajtái: a duda, a huppanós, a mártogatós, az ugrós táncok, melyeknek zenéje kötetlen, általában a régi stílusú 2/4-es dudanóták voltak. A duda volt a táncok valamikori kísérő hangszere, melyet ma a zenekari (cigány) muzsikálás próbál helyettesíteni. A táncok azokban a falvakban éltek, mely falvaknak saját paraszt- (pl. Martos), vagy cigányzenekara (pl.: Csoltó) volt. Ma már mindenütt az új stílusú változatát ismerik, Bodrogközben, Alsó-Zemplénben a fenthangsúlyost, az úgyner/ezett keménycsárdást. A csárdástánc mozgáskincsét a lépő (egy és kétlépéses), a f argó, a rida, az ugrós, a bukó, a cifra, a dobogó, á kopogó, a bokázó, stb. motívumok alkotják, a párok általában összefogódzva járják, de gyakori az egymást elengecve táncolás is. Ilyenkor - különösen a férfi, de Szilivén pl. a nő is - csapásoló motívumokkal és 123