Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 22/4. (1995-1998) (Szombathely, 1999)

II. Hagyomány és korszerűség. A néptánc és népzenei hagyományok szerepe a nemzeti identitás formálásában. Konferencia: Körmend, 1996. május 25–26. - Pávai István: A népi és nemzeti kultúra viszonyának néhány zenei aspektusa Erdélyben

SÄVÄRIÄ A VAS MEGYEI MÚZEUMOK ÉRTESÍTŐJE (1995-1998) Szombathely 22/4 (Pars ethnographica) 1999 PÁVAI ISTVÁN A NÉPI ÉS A NEMZETI KULTÚRA VISZONYÁNAK NÉHÁNY ZENEI ASPEKTUSA ERDÉLYB EN A címben jelzett téma terjedelmes, problematikájában szerteágazó volta miatt nem vállalkozhatom arra, hogy az idekapcsolódó gazdag irodalom bevonásával, a teljesség igényével közelítsem meg e rendkívül bonyolult kérdéskört. Csupán néhány olyan tényezőre hívom föl a figyelmet, amely a kisebbségi lét sajátosságaiból fakadóan az erdélyi magyarság gondolkodásmódjában a népi és a nemzeti kultúra viszonyának az anyaországitól részben eltérő modelljeit alakította ki Kiindulópontként leszögezendő, hogy a magyarországi helyzethez képest Romániában a kisebbség-többség viszony sok tekintetben eltérő. Trianon után Magyarországon az addig egyenként is többmilliós nagyságrendű kisebbségekből néhány tízezernyi maradt, rendszerint azok sem összefüggő területeken. Ezzel szemben Románia a hozzácsatolt országrészekkel több milliónyi, a romántól eltérő etnikumú lakossággal gyarapodott. A két világháború közötti időszakban állandóan fenyegető, majd valósággá váló revízió nemcsak a román politikusokban, hanem szinte az értelmiség egészében, sőt a köznépben is kialakította a magyar veszély gondolatát, ami az erdélyi magyarsághoz való viszonyulást is nagymértékben meghatározta. A lokális közösségekben, különösen az arányosabb, kiegyensúlyozottabb összetételű vegyes-lakosságú falvakban volt ugyan egyfajta kölcsönösen elfogadható tradicionális együttélési stratégia,

1 ám a homogénebb román lakta vidékeken, ahol nem rendelkeztek a többi etnikum „milyenségére" vonatkozó direkt, a; együttélésben megtapasztalható információkkal, a politizáló értelmiség negatív hatásaként egyre inkább határozottan negatív kép kezdett kialakulni a nem románokról. Ez az ellentét különösen magyar-román viszonylatban volt hangsúlyozott, s elmélyítéséhez a második bécsi döntés is hozzájárult. A negatív értékelés természetesen a magyarok részéről is megvolt a románok irányában. A kommunista évekberi a központilag manipuláltba, proletár internacionalizmus kényszerzubbonyába burkolt közvélemény síkján ugyan nem szólalhatott meg nyilvánosan egyik nacionalista hang sem, de az elfojtott ellentét az értelmiség és a köznép szintjén egyarárt folyamatosan érezhető volt. A helyzetkép árnyaltabb történeti-politikai megrajzolására, az okok mélyebb feltárására túl szűk a jelen keret, de nem is ez a célja mondandómmik. A fentiekkel pusztán azt akartam érzékeltetni, hogy ez a kölcsönösen bizalmatlan hangulat fokozottabban késztette a kisebbségi magyarságot egyfajta kulturális önvédelemre, 1 „Fiatal korunkban nem néztük, ki magyar, ki román, hanem egymáshoz való békességben éltünk" Lajtha László 1954a. 5-6., A jelenség zenés-táncos vonatkozásairól lásd még: Kallós Zoltán 1964. 238., Karsai Zsigmond 1958. 125 , Pávai István 1993b. 7-8., Sebő Ferenc 1994. 307.