Savaria - A Vas megyei Múzeumok értesítője 22/3. (1992-1995) (Szombathely, 1996)

Kulcsár Mihály: Néhány megjegyzés az Árpád-kori karikaékszerek viseletének kérdéséhez. Az ún. köpűs záródású karikák

KULCSÁR MIHÁLY: NÉHÁNY MEGJEGYZÉS AZ ÁRPÁD-KORI KARIKAÉKSZEREK VISELETÉNEK KÉRDÉSÉHEZ dány azonos a Parádi Nándor által karperecként közölt darabokkal". Ennél behatóbb elemzésre azonban ő sem vállalkozott (BÁRDOS 1978 193.). A szóban forgó ékszertípus megítélésében lényeges változást ez sem hozott, de ezek után már nem lehetett figyelmen kívül hagyni a nagyszámú, nem karperecként viselt ékszert. Antalóczy Ildikó ezen adatok ismeretében vetette fel, hogy a kisebb átmérőjű és vékonyabb huzalból készített darabokat esetleg nem karperecként, hanem hajkarikaként használták (M. ANTALÓCZY 1980 166, 54. j.). A Hajdúsági Múzeum két 5,5 cm átmérőjű - példányát ennek ellenére karperecnek határozta meg (M. ANTALÓCZY 1980 156.). Hasonlóképpen járt el V. Székely György is a ladánybenei kincslelet feldolgozása során: a benne talált 5,7-6,9 cm átmérőjű köpűs karikákat karpereceknek tartotta (V. SZÉKELY 1984 259.). Antalóczy Ildikó véleményét idézve, Topái Judit, Horváth Ferenc és Bárdos Edith ásatási eredményeire hivatkozva azonban feltételezi: „Valószínűleg egy ékszerfajtának kettős célú felhasználásáról lehet szó, amelyben esetleg helyi szokások is szerepet játszhatnak" (V. SZÉKELY 1984 261, 42. j.). A nyolcvanas években közzétett sírleletek tovább növelték a köpűs karikák hajkarika-volta mellett szóló bizonyítékok számát. Fej ékszerként kerültek sírba az abaújvári (GÁDOR 1980 451, Abb. 13.16.), egri (290 sír, KOZÁK 1981 35, 29. kép), Nagyecsed-sárvári (MAGYAR 1984 172.) és pusztaszentlászlói (SZŐKE - VÁNDOR 1987 44.) példányok. A Kaposvár mellett feltárt temetőből újabb 6 darabot közölt Bárdos Edith (BÁRDOS 1987 33-36.). A Topái Judit tanulmányának megjelenése óta eltelt másfél évtized anyagközlései következtében ugrásszerűen megnőtt a hajkarikaként meghatározható köpűs karikák száma. Ezzel szemben ilyen típusú karperecet tartalmazó újabb sírt 1893 óta nem sikerült feltárni. E tényeket, valamint M. Antalóczy Ildikó és V. Székely György elgondolkoztató felvetéseit figyelmen kívül hagyva, a szóban forgó ékszereket továbbra is karperecként határozzák meg (KOZÁK 1978-1979 174, 6. ábra és 11. j.; MRT 1979 48; MESTERHÁZY 1983 144; ZSÁMBEKY 1983 105; KRISTÓ 1987 1071, 226. kép, képaláírás; LASZLOVSZKY 1991 343; SZATMÁRI - VÁGÓ 1993 21; KOVÁCS 1994. 131.). A köpűs záródású karikák még a legutóbbi évek munkáiban is a 12-13. századi karperec-divat bizonyítékaként szerepelnek (KOVÁCS 1986 254; PÁLÓCZIHORVÁTH 1989 124; PÁLÓCZI-HORVÁTH 1993 154.). A KÖPŰS ZÁRÓDÁSÚ KARIKÁK FUNKCIÓJÁNAK MEGHATÁROZÁSA Korábban már említettük, hogy az 1880-as évektől a Nemzeti Múzeumba bekerülő 13. századi kincsleleteket az Archaeologiai Értesítőben folyamatosan megjelenő beszámolóiban Hampel József ismertette. A legtöbb leletegyüttesben megtalálható nagyméretű köpűs karikákat karperecként mutatta be. Egyik később megjelent művében pedig a következőket írta: „Tehát a XI. századi állatfejű karpereczeket emlékeink nyomán visszafelé kísérhetjük az ókorig... Lovas sírban ilyfajta karpereczet nem találtunk. A középkor utóbbi idejében, a XII. és Xni-ik századokban is megvan sírokban, de azokon a példányokon már csak sejteni lehet, hogy a vékony ezüstkarpereczeken jelentkező csomók valaha állati fok voltak." (HAMPEL 1907. 17.). A többesszám használata jelen esetben indokolatlan és megtévesztő, hiszen ekkor csak egyetlen ilyen sírlelet volt ismeretes, az, amely 1893-ban került elő Hódmezővásárhely határában, a Kútvölgyi dűlőben. (VARGA 1894 138; BÁLINT 1937 183.). Hampel azonban a szóban forgó ékszerek legelső példányait már 1882-ben - azaz tizenegy évvel az említett sírlelet előkerülése előtt! - karperecként mutatja be (HAMPEL 1882 146, 148.), majd hasonló módon jár el a Hajdúszoboszló-arany szegi lelet esetében is 1893-ban (HAMPEL 1893 454-455.). Meghatározásában tehát - mint ez a fenti idézetből is kiderül - más szempontok vezérelték: a köpűs karikákat a soros köznépi temetőkben nagy számban található 10-11. századi öntött állatfejes karperecekből vezette le, azok kései, elcsökevényesedett utódainak tartotta őket. Logikusnak tűnt ez azért is, mert a római kortól szinte minden Kárpát-medencei nép emlékanyagában megtalálhatók az állatfejes karperecek (KOVÁCS 1994 118.), másrészt a köpűs karikák feltűnően nagy átmérője is inkább a karon való viselésre enged következtetni. Egyébként a hasonlóság valóban megtévesztő. Olyannyira, hogy például Bálint Alajos az említett hódmezővásárhelyi példányok díszítésének legközelebbi párhuzamát a Székesfehérvár-demkóhegyi temető 7. sírjának karperecén vélte felfedezni (BÁLINT 1937 184, 296. j.). Az orosi lelet ismertetése során Hampel József az itt előkerült karperecekről a következőket írta: „Fölületük sima, csupán az egyik tompa végén van egy hengerded dudor, mely állati fejnek mutatja végső eltorzítását." (HAMPEL 1903 436.). Nyilván emiatt került be a lelet a honfoglalás- és kora Árpádkori leletkataszterbe (FEHÉR - ÉRY - KRALOVÁNSZKY 1962 60, 780. sz.), s ennek nyomán Kiss Attila is a 10-11. századi leletek között sorolta fel (KISS 1985 305.). Tévedését Kovács László korrigálta (KOVÁCS 1994 131). Csiha Antal, a Hajdúsági Múzeum igazgatója írja 1960-ról szóló jelentésében, hogy Hajdúböszörmény-Téglagyár lelőhelyen többek között találtak két honfoglaláskori karperecet is. Ezeket M. Antalóczy Ildikó azonosította az általa bemutatott 13. századi példányokkal (M. ANTALÓCZY 1980 155.). Amint erről már korábban szó esett, a későbbiekben is Hampelt követték kutatóink a köpűs karikák funkciójának meghatározásában, miközben az ellene szóló adatokat gyakorlatilag figyelmen kívül hagyták. Hampel annak idején csak néhány kincsleletre és egyetlen sírleletre támaszkodva alakíthatta ki álláspontját. Az azóta eltelt évszázadnyi idő alatt a leletek száma jelen251