Savaria - A Vas megyei Múzeumok értesítője 22/3. (1992-1995) (Szombathely, 1996)

Kulcsár Mihály: Néhány megjegyzés az Árpád-kori karikaékszerek viseletének kérdéséhez. Az ún. köpűs záródású karikák

SAVARIA22/3 (1992-1995) PARS ARCHAEOLOGICA tősen gyarapodott, a publikált példányok

2 száma mára már több tucatot tesz ki. Számos sírlelet is ismertté vált, melyek segítségével megkísérelhető a kérdés újabb összefoglalása. 1. Tipológiát elemzés A fentiekben bemutatott ékszerek

3 alaptípusát a következőképpen határozhatjuk meg: a kerek vagy ovális átmetszeni huzalból hajlított nyitott karikát egyik - ritkábban mindkét - végének megvastagításával díszítik. Ezen végződés kialakításának módja sokféle lehet: az egyes típusokat elsősorban az eltérő technikai megoldások alapján különböztethetjük meg. Az egyik ilyen jellemző alapján terjedt el a hazai szakirodalomban a köpűs vagy tokos záródású karperecek ill. hajkarikák elnevezés. A megvastagított rész az esetek egy részében díszítetlen maradt, máskor poncolással vagy véséssel díszítették. A bajóti és baracsi példányokon stilizált állatfej ismerhető fel (PARÁDI 1975 132.). Összehasonlítva ezeket például a zsennyei kincs karpereceinek állatfejeivel (MÁRKINÉ POLL 1932-1933 13-14. kép) érthetővé válik, hogy miért is tekintették a köpűs karikákat ezek leszármazottainak. A hajdúböszörményi leleteken az állatfejeket még stilizáltabb formában, plasztikus megoldásban láthatjuk (M. ANTALÓCZY 1980 18. kép). A karikát gyakran további díszítő elemekkel is ellátták. 1, „levéldísz": A karikával azonos anyagú lemezből kisméretű levél-alakot vágtak ki, és a köpűszerű végződés közelében a karika külső ivére forrasztották. (Ebből mindig csak egy darabot találunk!) Gyakran a levél erezetét utánzó vagy egyéb vésett díszítéssel látták el, máskor díszítetlenül hagyták. 2, „gömbdísz": A karikát a felerősítendő dísz rögzítésére szolgáló harántirányú rovátkolassal látják el. Erre a részre hajlítják a keskeny lemezpántot, melynek két vége a huzalt körülfogva, a karika belső oldalán találkozik. A gömbformához hasonlító díszt a lemez megtörésével, deformálásával alakítják ki. A készítési technika különösen jól tanulmányozható az egyik orosi 2 Ez alatt elsősorban a mai Magyarország területén előkerült darabok értendők. Jelen dolgozat elsődlegesen a karika végére felhúzott köpűvel díszített példányok vizsgálatát tűzte ki célul. A hazai leletanyagban ugyanis túlnyomórészt ezekkel találkozunk. A leginkább a mai Szlovákia területén fellelhető rokon darabok esetében - szemben az előbbiekkel - teljeskörű adatgyűjtést végezni nem tudtam, ez a később elvégzendő feladatok egyike lesz. Emiatt egyelőre teljes feldolgozásukat sem vehettem tervbe, azonban a tipológiai elemzés során az általam ismert példányokat figyelembe vettem, és ahol szükségesnek látszott, a továbbiakban is utaltam rájuk. 3 Nyersanyaguk többféle lehet, leggyakrabban bronzból, rosszezüstből, ezüstből vagy elektronból készítették őket. A kaposvári temető 886. sírjában előkerült példányok anyaga ólom (BÁRDOS 1987 34.). Több esetben a bronzhuzalból készített karikát vékony ezüstfóliával vonták be. Hasonló technikát alkalmaztak a HódmezővásárhelyErzsébettelken előkerült darab esetében: az ezüsthuzal karikára aranyfólia borítás került (VARGA 1894 139.). A hajdúböszörményi (M. ANTALÓCZY 1980 156.) és hajdúszoboszlói (HAMPEL 1893 454455.) példányok karikája - legalábbis publikálóik szerint - belül üreges. példányon (MNM Ltsz.: 58.57.6.B.): ennél a darabnál valószínűleg túl keskenyre méretezték a lemezpántot, ugyanis a belőle kialakított gömbdísz nem fedi le teljesen a karika rovátkolt szakaszát (3. t. 5.). A díszek formája nem mindig azonos, gyakran nem is nevezhető gömbnek (pl. a hajdúböszörményi, karcagi, akasztói példányokon ezek inkább hosszúkás alakúak). A karikára való felerősítés módja azonban nem különbözik, s hasonló a helyzet az egyszerre több gömbdísszel ellátott darabok esetében is.

4 Ebből kifolyólag a sokféle formai változat megkülönböztetését nem látom indokoltnak, az egyszerűség kedvéért a továbbiakban együtt tárgyalom őket. Mint az előzőekből is kiderült, e díszítőtagok inkább a „gömbszerű pántdísz" terminussal jellemezhetnénk jobban. A „gombdísz" elnevezést csupán ennek rövidsége miatt használom. A fentiekből is nyilvánvaló már, hogy a köpűs karikák tipologizálása a díszítési módok kombinációinak sokfélesége miatt nem egyszerű feladat. Legcélszerűbbnek tűnik a készítési technika alapján csoportosítani őket.

5 1. típus A köpűt külön lemezből készítik el. Ezután felhúzzák a nyitott karikává hajlított huzal végére és gyakran rá is forrasztják. A karika másik, sima vége ebbe a köpűbe beleilleszthető. 4 Ebben az esetben tehát nem arról van szó, hogy egy külön elkészített lemezgömböt húznak rá a karikára. Ez a készítési technika inkább az ún. felhúzott lemezgömbös fülbevalókra jellemző. Szabó Kálmán mindkét ékszertípus példányait megtalálta az általa feltárt Kecskemét környéki temetőkben (SZABÓ 1938 153-154, 173-179. kép), s - nyilván gőmbdíszeik miatt - kapcsolatba is hozta őket egymással (SZABÓ 1938 29.). E véleményét később Topái Judit is idézte (TOPÁL 1972 71.). Megállapítása azonban több oldalról is támadható. A szóban forgó két ékszerfajta készítési technikája gyökeresen eltér egymástól. Az egyiknél a karikára valódi lemezgömböt húznak (HATHÁZI 1991 2. t. 17-20.), a másiknál ezzel szemben inkább pántdíszről beszélhetünk. Zárószerkezetük kialakítása sem azonos: az egyik esetében a karika végére köpűszerű díszt forrasztottak, míg a másik esetben ugyanitt a huzal egyenes maradt, néha pedig kampós megoldást alkalmaztak (köpűs megoldással ezeknél sohasem találkozunk!). Utóbbiak, mint ezt fennmaradt korabeli ábrázolás is bizonyítja, kétségtelenül fülbevalók voltak (PÁLÓCZI-HORVÁTH 1982 103, 10. kép 5.). A típus eredete a bizánci kultúrkörben kereshető, Magyarországra minden bizonnyal a betelepülő kunok közvetítésével jutott. Leginkább az ő temetőikben találjuk meg, de ritkán magyar környezetben is előfordul (HATHÁZI 1991 659-660.). Ezzel szemben a kőpűs karikák inkább haj karikák lehettek, bizánci-balkáni eredetük nem bizonyítható. A Kárpát-medence északi részén feltűnő rokon darabok inkább ilyen irányú kapcsolatokra engednek következtetni. 5 A bemutatandó tipológiai beosztást az általam eredetiben is megvizsgált darabok alapján készítettem el. A szabadbattyáni példányt a székesfehérvári Szent István király Múzeum, néhány kaposvári darabot pedig a Rippl-Rónai Múzeum kiállításán láttam. A többi esetben az egyes publikációkban megjelent fényképeket, rajzokat és tárgyleírásokat használhattam. A Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött Akasztó-pusztaszentimrei, bajóti, balmazújvárosi, geszti, nyáregyházai, orosi, péceli és tiszaörvényi példányok megtekintését H. Kolba Judit tette lehetővé számomra. A bészobi leleteket Révész László, a csepregieket Sosztarits Ottó szívességéből vizsgálhattam meg. Önzetlen segítségükéit mindhárman fogadják köszönetemet. A baracsi leletet a dunaújvárosi Intercisa Múzeum őrzi. A rajzos táblákon bemutatott példányok az egyes típusok jellemző darabjait és azok változatait képviselik, az összes példány bemutatására itt nem volt lehetőség. 252