Savaria - A Vas megyei Múzeumok értesítője 22/3. (1992-1995) (Szombathely, 1996)

Hatházi Gábor: A besenyő megtelepedés régészeti nyomai Fejér megyében

SAVARIA 22/3 (1992-1995) PARS ARCHAEOLOGICA európai steppékről való kiszorulása éppen az elkövetkező fél évszázadra tehető. Jóval nagyobb arányú Kárpát-medencei beköltözéssel kéli ekkor számolnunk, mint a hatalmuk csúcsán álló, 10. századi besenyők esetében (HATHÁZI 1990 30-32, 41.). Hartvik püspök 1100 körül írt István-legendájában 60 gazdag bulgáriai besenyő beköltözésének emléke maradt fenn (GYÖRFFY 1977 129; 1990 113; KORDÉ 1990 8.). Györffy György nyomán mind többen vélik úgy, hogy a szent királynak tulajdonított esemény valójában all. század második felében következett be (PÁLÓCZI HORVÁTH 1988 122; HATHÁZI 1990 39.). Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a besenyők tömeges nyugatra özönlése az 1050-es évektől számítható (KOSSÁNYI 1924 526; GYÓNI 1942 8491.). I. András személye e tekintetben - a már említetteken túl is - különösen fontos: a megvakított Vazul száműzött fiaként egy ideig (1039 tája) a besenyők nyújtottak számára menedéket (GYÖRFFY 1990 112.). Egyes vélekedések szerint a besenyők 1059. évi balkáni benyomulását is e jó kapcsolatok tették lehetővé. I. András csapatai - a besenyő támadással összehangolva - szintén betörtek a birodalomba (Morava völgye), így osztva meg sikeresen a bizánci erőket. Ennek során nem zárható ki besenyő néprészek csatlakozása (GYÖRFFY 1984 860-61; HATHÁZI 1990 31; MAKK 1990 26, 38.). Bár bizonyos történészi kételyek megfogalmazódtak vele szemben (KORDÉ 1990 11-12.), nem hagyhatók figyelmen kívül a betörési kísérletek sem, hiszen a támadók legyőzése esetenként a fogságba esettek, meghódolok letelepítését is jelenthette. 1068-ban a Meszes-kapun át benyomuló, kunoktól szorongatott besenyő-úz csoport széthullásáról értesülünk a kerlési vagy cserhalmi ütközet kapcsán. 107bben bizánci szolgálatban álló besenyőket vernek le a soproni Ján ispán csapatai Nándorfehérvárnál (utóbbi esetleg valamely nyugat-magyarországi telepítéssel hozható összefüggésbe). Az 1080-as években - új haza reményében az elűzött Salamont szolgáló - Cselgü (Kutesk) vezér úzokkal kevert besenyőit verik ki, több ízben is az országból (PÁLÓCZI HORVÁTH 1988 121-25; HATHÁZI 1990 31-32; GYÖRFFY 1990 115-119.). Egy kevert besenyő-úz töredék Sárvíz-menti megtelepedés szempontjából, de legalábbis Györffy György helynevekre alapozott Géza-kori elméletével mindenképpen szembeszegezhető, érdekes adat: a Tolna megyei Kajdacs, Partasdorog, Hódos, Varsád, Középfalu és Kaptáros besenyő településektől övezve található (GYÖRFFY 1990 141, LXIII. oki. a-b.) Uzd falu (ma Sárszentlőrinc-Uzd), melyet több középkori oklevél is említ (CSÁNKI 1897 III. 456, 479.). Óvatosságra int azonban ezzel kapcsolatban Kristó Gyula kritikája (KRISTÓ 1976 58-63.), vagy éppenséggel az ÁrtándZomlin pusztai lelet téves helynévi következtetésen alapuló, úz meghatározása (revíziója: PÁLÓCZI HORVÁTH 1993 127.). 7 1. 3-jegyz. A balkáni besenyők 1074-94 közti, bizánc elleni felkelése során ugyancsak kerülhettek kisebb-nagyobb csoportok hazánkba. Kunokkal szövetkezve Drinápolynál (1078) és Szilisztránál (1087-88) is ott talárjuk őket. 1091-ben már magát Konstantinápolyt fenyegető besenyő sereget zúznak szét a bizánci-kun hadak Lebunionnál (PÁLÓCZI HORVÁTH 1988 121-25; HATHÁZI 1990 31-32; GYÖRFFY 1990 115-119.). A bizánci fennhatóság alatt élő besenyők utolsó nagy vállalkozása a berrhoé-i csatában omlott össze (1122). Valószínűleg az itt alulmaradt egyik töredékkel azonosíthatjuk azt a csoportot, melyet II. István (111631) fogadott az országba (MAKK 1974 253-59.), s akikkel a besenyő népmozgások végleg lezárultak (HATHÁZI 1990 32, 83. j.). A most számbavett események bármelyike szóba jöhet a besenyők Sárvíz-völgyi megtelepedése kapcsán: ezen az 50-70 esztendős korszakon belüli, pontosabb időmeghatározást azonban ma még nem teszik lehetővé a források. Az ideérkező besenyők - a terület 10-11. századi régészeti anyagából is kitűnt már - nem lakatlan területen rendezkedtek be. Ugyanezt támasztja alá a már taglalt földrajzi- ill. helynévi anyag is: a jövevények ezeket szinte kizárólag a többségben lévő, helyi magyar lakosságtól vették át. Ugyanezt a magyar többséget jelzik a birtoktörténeti adatok. A besenyő szállások sorát még a 13-14. században is sűrűn szakítják meg magyar falvak, birtokok: Csatár, Káld, Hörcsök, Kálóz, Láng, Soponya, Csősz, Mikófölde, Menyeske, Keresztúr, Szécs, Telemér, Tárcsa, Erdőhalom, Kenése, Lók, Szilas, Peder, Menyőd, Vájta stb. (1. térkép 2, 7, 8, 10-15, 22, 27-28, 31-34, 39, 42, 47, 49.) Ez az állapot nem lehetett a tatárjárás eredménye, a Fehérvár ostromával és a menekülő király üldözésével elfoglalt mongolok aligha fordítottak túl nagy figyelmet az itteni mocsarak átkutatására. Az útba eső településeket minden bizonnyal fölégették, de a népirtás nem lehetett olyan módszeres, mint az Alföldön, vagy a Mezőföld nyíltabb térségeiben (KRISTÓ 1986 130-31; GYÖRFFY 1987 II. 324; HATHÁZI 1987 37.). Vagyis nem a tatárok által elpusztított besenyő szállások magyar újra telepítése történt meg. Ellenkezőleg, a 1112. századi arányok inkább a túlélő besenyők javára tolódtak el. A 13-14. század folyamán - adomány, házasság, vásárlás nyomán - eredetileg magyar települések egész sora vált a köznemesi lét és jogállás felé köztelítő besenyő elit birtokává ( pl. Egres, Fáncs, Bacs, Hatvan, And, Szentmárton, Szentmiklós, Tölgye, Hard). Bogárd, más néven Ampodfolde esetében (1. Egres 1276-ban még magyar birtok (1. térkép 1.). Fáncs 1269 előtt királyi csőszök, serviensek és a veszprémi püspök birtoka (1. térkép 3.). Bacs 1276-ban még nemesi birtok, 1348-ban már előkelő besenyő lakhelye (1. térkép 4.). Hatvan 1324-ben birtokvita tárgya, miszerint részben vagy egészében a simontomyai uradalomé, avagy a besenyőké (1. térkép 6.). And 1337-ben még királyi ember lakhelye, 1412-ben már besenyő nemesi tulajdon Udvarnokföldével együtt (1. térkép 20.). Szentmárton 1337-ben még „besenyők közt fekvő" magyar birtokrész (1. térkép 29.). Szentmiklós 1324-ben még a veszprémi püspök ill. káptalan birtoka, melyet 1343-ban adnak el a bese230