Savaria - A Vas megyei Múzeumok értesítője 22/3. (1992-1995) (Szombathely, 1996)

Hatházi Gábor: A besenyő megtelepedés régészeti nyomai Fejér megyében

SAVARIA22/3 (1992-1995) PARS ARCHAEOLOGICA szevetve a viszonylag bőséges déloroszországi, havasalföldi és moldvai leletekkel - kiindulási pontot teremthetnének a magyarországi besenyő emlékanyag kiszűréséhez. Az e sírokban előforduló steppei tárgyak - miután tulajdonosaik közvetlen kapcsolatai megszűntek az anyaterülettel - egy ideig azt a konzerválódott kulturális állapotot tükrözik, melynek szintjén az adott besenyő közösség kiszakadt nomád közegéből. (Különösen fontos ezt kiemelni akkor, amikor a pontosabb keltezést biztosító pénzek, import ékszerek stb. hiányoznak egy leletegyüttesből.) A kun analógiák nyomán e pogány temetkezésekkel az 1-2. generáció tagjainál számolhatunk: az asszimilációs folyamatok során kb. 60-70 esztendőre van szükség végső eltűnésükhöz. Szerencsés esetben tehát e sírok viszonylag pontos választ adhatnak arra, hogy tulajdonosaik mikor hagyták el a steppét. A hazai besenyő lovastemetkezésekre utaló leletekben a Sárvíz völgye a leggazdagabb (HATHÁZI 1990 44-48.). Vizsgálatukat nehezíti, hogy elenyésző számban, s véletlenszerűen kerültek napvilágra, kivétel nélkül nem hiteles feltárásból. A leletegyüttesek még csak hiányosnak sem nevezhetők, gyakorlatilag szórványos régészeti jelzések. Lelőhelyükre vonatkozó pontosabb adatokkal, ásatási részmegfigyelésekkel nem rendelkezünk. A mai Sárbogárd „Pintér-Varga család temetője", vagy „Tinódi szőlőhegy'* néven ismert határrészéből valószínűleg előkelő besenyő kiscsaládi temető szórványleletei jutottak a Magyar Nemzeti Múzeumba, a múlt század utolsó harmadában. A leleteket több ízben közölték: 1. Oldalpálcás zabla, szegecseket utánzó ezüst berakással (3. tábla 4.). 2. Vállába kovácsolt fülű, kerek kengyelpár (3. tábla 3.) 3-4. Két keleti típusú szablya, enyhén ívelt pengével, a penge síkját követő markolattal, viszonylag hosszú, egyenes keresztvassal. A 2. számú példány keresztvasán vörösréz borítás nyomai (3. tábla 1-2.) ( NAGY 1893/b 272-73; 1896 349, 351, 365, I. t. 2-3; NAGY-NEMES 1900 8283, XXIII. t. 17-18, 31-32; CSALLÁNY 1959 56, VIII. t. 1; DIENES 1966 209-210, 108. j., 5. kép 1; PÁLÓCZI HORVÁTH 1989 30-31, 113, 118, 18/a, 2021. rajz, 1-2. kép; HATHÁZI 1990 46, 2. t). Tinódot 1269-ben említi először oklevél besenyő településként (GYÖRFFY 1990 136-37, L. oki.). (1, térkép 36. sz.) Nagy Géza Jósa Andráshoz írott leveléből ismert a Kölesd-itatóhegyi, vállába kovácsolt fülű kengyel. Lemezes szára és talpalója kiszélesedő, találkozási pontjukat gömbös kiképzés tagolja (4. tábla 2.) (CSALLÁNY 1959 56, VIII. t. 2; PALÓCZI HORVÁTH 1989 30, 113, 18/b. rajz; HATHÁZI 1990 4546, I. t. 3.). A lelőhely a besenyő ispánság Tolna megyei szakaszán található, s besenyő települések egész sorával hozható összefüggésbe. Pel, Hódos, Varsád, Beles, Tökösszeg, Végfalu, Középfalu mind Kajdacs környékén csoportosultak.(GYÖRFFY 1990 136-152.). 1966-ban, Kralovánszky Alán gyűjtéseként, ismeretlen korú lószerszámkészlet néhány darabja került a székesfehérvári Szent István Király Múzeumba, Alap község általános iskolájának helytörténeti gyűjteményéből: 1. Vállába kovácsolt fülű, kerek kengyelpár. A szár lemezes, hangsúlyos tagolással válik el a keskeny talpalótól. (4. tábla 1.) 2. Félköríves keretű hevedercsat. A leletek Alapról való származása valószínű, de közelebbi helymeghatározása kétséges. Ugyanis az iskolai gyűjteményben késő-avar leletek közé keverték azokat, s így összetartozó együttesként kerültek múzeuni nyilvántartásba. A leltárkönyvi bejegyzés szerint lelőhelyük a belterülettől kb. 1 - 1,5 km-re keletre fekvő Tavaszmajori Homokbánya, ahol tényleg kerültek elő avar sírok is. A temető régészeti jellemzőiről volt szó: már ez is kétségessé teszi a származtatás helyességét. Ráadásul az okleveles anyag vizsgálata a tavaszmajori temetőnek a magyar népességű Pederhez kötését teszi valószínűbbé (1. térkép 42. sz.). Az igazi lelőhely szempontjából érdekes lehet, hogy Kralovánszky Alán a mai községi temető helyén elpusztult közelebbről meg nem határozható korú - gazdag temetkezésekre utaló nyomokra bukkant. Jelentésében írja, hogy a sírásó munkája során gyakran talál itt sírokat, bennük fegyvereket, „díszeket", nyakláncot, kardot stb. Kralovánszky e temetőt a község belterületén, a Kossuth L. utca táján húzódó kora Árpád-kori településmaradvánnyal hozta összefüggésbe. Ez - véleménye szerint - nem állhatott kapcsolatban a tavaszmajori temetővel (HATHÁZI 1990 44-45, I. t. 1-2.). A kérdés tisztázásához hitelesítő ásatásra lenne szükség. A nyelvészek által török személynévi eredetűnek tartott (KISS 1980 44.) Alapot 1328-ban említik először besenyők lakhelyekén (1. térkép 41. sz.) (GYÖRFFY 1940 21; 1987 П. 345.). Kralovánszky Alán 1961-ben - Sárszentágútafelsőtöbörzsöki kiszállása alkalmából - egy általa 10. századra keltezett, feldúlt sírról, s annak begyűjtött leleteiről számolt be adattári jelentésében (IKM At. ltsz. 5040/88.). 1. Kard (talán a tinódihoz hasonló, hosszú keresztvasú szablya ?). Sajnos elkallódott. A két évvel később nyomtatásban is megjelent, rövid ismertető már nem említi (ARegia 4-5 /1963-64/ 178.). 2. Vállába kovácsolt fülű, ovális kengyelpár. (átm.: 13,7 cm) Enyhén ívelt talpalója középen kiszélesedő (sz.: 4,2 cm), a szárak és a talpaló csatlakozását két-két csökevémyes dudor tagolja (IKM ltsz. 61.117.1.). Az egyik példány töredékes (4. tábla 3.) (HATHÁZI 1994 24-25, 107.). A szintén török személynévből származtatható (KISS 1980 S2.)Töbörzsököt 1269-ben említik először besenyő településként (1. térkép 25. sz.) (GYÖRFFY 1990 136, XLIX. oki.). A fenti „besenyő-gyanús" szórványok csupán első jelei egy, a jövőben (szerencsésebb és gyakoribb előkerülés esetén) remélhetően pontosabban körvonalazható emíékkörnek (PLETNEVA 1958 153-161; FEDOROVDAVYDOV 1966 134-145.). Azonban már most, minden hiányosságuk ellenére is alkalmat adnak bizonyos - a Sárvíz-völgyi besenyő megtelepedés idejére vonatkozó - következtetések levonására. A tinödi szablyák alapvetően különböznek honfoglaláskori megfelelőiktől. Legközelebbi hazai rokon 228