Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 22/1. (1992-1995) (Szombathely, 1995)

Hermann Róbert: Vidos József kormánybiztos jelentései (1848. október 16.–december 27.)

SAVARIA 22/1 т 1995 tandó zalai és somogyi önkéntesek, illetve egy-két zászlóaljnyi sorkatonaság hozzáadásával a Vidos vezette erők a siker reményében hajthatnák végre az inváziót. Vidos feladatában végül az október 6-i bécsi forradalom hozott alapvető változást. Pulszky Ferenc, a bécsi magyar külügyminisztérium államtitkára már október 4-én figyelmeztette az OHB-t a vasi fölkelőseregre - Batthyány miniszterelnök kérése alapján. A bécsi forradalom után október 7-én pedig azt tudatta az OHB-val, hogy a volt miniszterelnökkel Vas megyébe indul, „hogy onnét felhozzuk Vidos seregét, nehogy Jellaôic Sopronba vonulhasson". E tervről Csányt is értesítette; aznap írott második levelében pedig már arról írt, hogy Vidos seregével „vagy Horvátországba törünk be, vagy egész erővel felfelé nyomulunk felétek". A bécsi forradalom után ugyanis Jellaöic számára csak két lehetőség maradt: vagy Ausztriába vonul, s megpróbál egyesülni a Bécsből kiszorított es. kir. helyőrséggel; vagy Sopron, Vas és Zala megyéken keresztül hazavezeti seregét Horvátországba. Jellaöió az előbbit választotta; ugyanakkor serege értéktelenebb részét Magyaróvárról hazaküldte Horvátországba. Vidos serege ez utóbbi feltartóztatásában is komoly szerepet játszhatott volna. Játszhatott volna - ha van serege. Csakhogy a Vidos által Nagykanizsáról visszaindított három vasi nemzetőrzászlóalj a megye területére érve feloszlott. A legénység azzal indokolta távozását, hogy szolgálati ideje már lejárt. így Vidos csupán a csekély számú megmaradt önkéntesre, s az október 2-tól Hegyfalunál felállított népfelkelési táborban összegyűltekre számíthatott. A Jellaöic által kikülönített, Todorovic vezérőrnagy parancsnoksága alatt útnak indított horvát hadoszlop mozgását a Sopron megyei hatóságok sem tudták hathatósan gátolni, hiszen nemzetőreik nagy része még csak útban volt hazafelé Nagykanizsáról, amikor a horvátok áthaladtak a megyén. A Móga János altábornagy által a magyar főseregből kikülönített két mellékoszlop ugyan beérte Todorovicot; de a túlerőben lévő horvátok sikerrel verték vissza támadásukat. Todorovic végül úgy döntött, hogy nem kockáztatja csapatait, hanem osztrák területre vonul velük. Ezért megegyezett Kőszeg város tanácsával, hogy csapatai minden kihágás nélkül vonulnak át a város birtokába tartozó területeken, ha a kőszegiek nem zavarják őket. A minden katonai segélyforrástól elvágott kőszegi testület ezt elfogadta, s így Todorovic háborítatlanul léphette át a határt. Az elvonulása után beérkező magyar csapatok parancsnokainak - köztük Vidosnak - már csak az a szórnom feladat jutott, hogy a feldühödött nemzetőreik által megtámadott horvát hadifoglyok életét megvédjék, illetve hogy megóvják Kőszeg városát a feldúlástól. A Sopron megyei népfelkelők így is agyonvertek 42 horvátot; a megmaradt 32 fogoly nagyobbrészt Vidosnak köszönhette az életét. Vidos katonai pályafutása ezzel véget is ért. Három hónapos katonai szolgálata során gondos parancsnoknak bizonyult; olyannak azonban, aki nem becsülte túl saját képességeit. Katonai képzettség híján volt kénytelen önálló hadműveleteket folytatni, de mivel tisztában volt saját korlátaival, óvatossága révén sikerült megóvnia a parancsnokságára bízott erőket. Ez az óvatosság azonban attól is viszszatartotta, hogy merész és kezdeményező vezérként lépjen fel. Nagykanizsai győzelme azonban így is az őszi népfelkelő harcok egyik szép példája; Todorovic ül61