Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 22/1. (1992-1995) (Szombathely, 1995)
Tímár István: Az 1937. évi körmendi legitimista gyűlés sajtóvisszhangja
SAVARIA 22/1 -1995 Mint már említettük, mivel egyben megyei közéleti eseményről is lévén szó, a vasi sajtó is - természetesen elsősorban a vezető napilapnak számító Vasvármegye ~ bő terjedelemben foglalkozott a körmendi eseménnyel. A Vasvármegye - hasonlóan a hozzá legközelebb álló konzervatív-katolikus országos lapokkal (pl. Nemzeti Újság) - teljes egészében egyetértett a Körmenden elhangzottakkal. Lingauer főszerkesztő azonban szükségesnek tartotta, hogy kitérjen egy olyan belpolitikai kérdésre, amely szerinte nem kapott megfelelő hangsúlyt a körmendi szónoklatokban. Sigray, Eckhardt, Rassay és Zichy beszédeit értékelve, egyetértett a „horogkeresztes mozgolódás" veszélyeit ecsetelő nyilatkozatokkal, ugyanakkor azonban túlzott egyoldalúságot vetett a szónokok szemére: „Mind a négyen mintha megfeledkeztek volna arról, hogy a másik szélsőség is mozgolódik.... Mert hiszen csak nemrég láttuk, hogy Budapesten a vörösöknek annyira megnőtt a szarvuk, hogy a minap teherautókon vonultak ki verekedni... a vörösök annyira szabadnak érzik a vásárt, hogy immár motorizálják verekedésre szervezett ifjúmunkásaikat. Nyilván abban a hitben, hogy a nagy Hitler-ellenes propaganda atmoszférájában nem fogják az illetékesek észrevenni ezt a csekélységet." Ezen sorok tükrében Lingauer vádolható egyoldalúsággal. Az általa felsorolt néhány esetről semmiképpen nem lehet hasonló jellegű országos tendenciákra következtetni. Ha végiglapozzuk a korabeli országos napilapokat, könnyen eldönthetjük, hogy a tárgyalt időszakban a körmendi szónokok és Lingauer által szentnek tartott alkotmányosságot melyik oldalról fenyegette nagyobb veszély, az egyre terebélyesedő nyilas mozgalom, avagy a teljesen marginalizálódott kommunista mozgalom részéről. Amint az idézett cikkekből, kommentárokból kiderült, a mértékadó színvonalas sajtótermékek mély szimpátiával tudósítottak a körmendi demonstrációról. Az idézett sajtótermékek kiválogatása nem tendenciózus jellegű. A magyar lapok zömére a második világháború küszöbén életbelépett sajtóellenőrzésről szóló rendeletig — néhány alig olvasott nyilas lapocskát leszámítva - valóban ez a hangnem voltjellemző. Az 1930-as évek második felében a magyar sajtóban a szélsőjobboldali törekvéseket a kétségtelenül elismerten jó tollforgatók, a Milotay István és Rajniss Ferenc neve által fémjelzett Új Magyarság képviselte a legszínvonalasabban. Rajniss Ferenc a lap A körmendi „leszámoló" с vezércikkében élesen elhatárolta magát a körmendi gyűlésen elhangzottaktól. Rassay beszédét támadva, Rajniss elsősorban a liberális vezető azon megjegyzését kifogásolta, amely szerint a jelenlegi kormány erős terror hatása alatt áll, mert zavaros elemek a törvényességet, és az alkotmányos rendet veszélyeztetik. Ez a nyilatkozat nem tűzoltás, ahogy a liberális lapok állítják, hanem éppen ellenkező hatást vált ki, olajat önt a tűzre. Az Új Magyarság a továbbiakban a legitimizmus kérdését vette górcső alá. Legitimista politikát hirdetni mindenkinek joga van ebben az országban, még azoknak is, akik eddig „szélsőséges szabad-királyválasztó" álláspontot képviseltek - hangsúlyozta Rajniss, természetesen Eckhardt lépésváltására célozva. A vélemények megváltozása az európai politikai viszonyok szinte követhetetlen átalakuláVasvárniegye, 1937. október 12. l.o. 147
