Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 22/1. (1992-1995) (Szombathely, 1995)
U. Novák Zsuzsa: A Nádasdy Ferenc Múzeum kékfestő gyűjteménye. I. Adatok a sárvári kékfestés történetéhez
SAVARI A 22/ î -1995 összekötötte a műhelyeket, ill. átjárót biztosított a nagy kertbe, gyümölcsösbe. A szárítószín egyben kocsiszín is volt. Itt állt a két szekér és a gazdálkodáshoz szükséges mezőgazdasági szerszámokat, gépeket tárolták benne. Jó idő esetén a szárítás a szabadban történt, mert a házhoz nagy telek tartozott (300 négyszögöl). A szárítás után következett a mángorlás, a vásznak simítása. Két mángorlót üzemeltetett Asbóth mester. Az egyik 10 m vászon mángorlására volt alkalmas, a másik ettől kisebb, de egyaránt hajthatók voltak lóval és emberi erővel is. A második világháború után már villanyárammal működtették őket. A mángorlást a mintázás követte. Ebben a munkafázisban vitte fel a mester a vászonra dúcok, mintafák, ill. henger segítségével azt a titokban őrzött, évszázados receptek szerint készített szigetelő masszát, fedőanyagot, szaknyelven/?ap-ot, amelynek segítségével a festés során, a szárítás és a szigetelő massza leoldása után a mintás anyagot nyerte. A nyomódúcok figurális vagy növényi rajzolatú mintái kiemelkedtek a háttérből. Ezeknek a miritafáknak a szélességét a mintázás során pontosan rámérték a tarkázóasztal lapjára simított vászonra, és bejelölték az egész minták helyét. Először a teljes mintázást végezték el úgy, hogy a dúcok lenyomatait hézagmentesen illesztették egymás mellé (ne legyen utcás a vászon), majd a kétoldalt megmaradt területre vitték fel a minták egy részét. Asbóth Lajos csak fehérvirágos árut készített. A mintázott anyagot egy mennyezetre erősített lécezeten hullámvonalban elrendezve szárították, majd száradás után összeszedték, hengerre tekerték. Következett a savazás. A 400 literes kád vizébe 90%-os kénsavból és sósavból másfél-másfél litert kevertek, és ebben öblítették a vég vásznat, ill. maratták le a fedőanyagot. Kétszeri tiszta vizes öblítés és szárítás után került sor az igényeknek megfelelő keményítésre és az apretáló gépen történő mángorlásra. Ebben a munkafolyamatban fényesítették, csinosították a hengerek között az anyagot. Asbóthék műhelyéből jobbára az enyhén keményített, lágy fogású kékfestő anyagot kedvelők vásároltak szívesen. Az üzlethelyiséget 1925-ben, az egyik utcai szobát feláldozva alakították ki. (2. kép) Ezt megelőzően 1907-ben már kapott Asbóth Lajos iparengedélyt kereskedésre Vát községben. (3-4. kép) A műhelyben addig, míg három fia közül egyikük - Asbóth Béla - ki nem tanulta a szakmát, két segédet foglalkoztatott. Házánál a két segéden kívül teljes ellátásban részesült még két kocsis és egy cselédlány is. Ő a háztartásban tevékenykedett, helyettesítette a ház asszonyát, aki 1931-ben rőfös, rövid- és divatárukereskedésre kért és kapott engedélyt Celldömölk községben. Ezt az üzletet mindössze két évig tartották fenn: 1933-ban „lemondás folytán törölve" bejegyzést találhatunk a Sárvári Járás Iparlajstromának 24. sorszáma alatt. Közben fiuk - Asbóth Béla (született: 1916. február 16.) - a négy polgári elvégzése után apja műhelyében tanulta ki a kékfestő, kelmefestő szakmát. 1935-ben kapta meg segédlevelét. Ettől fogva apa és fia dolgozott a műhelyben a vég vásznak festésén, kibővítve ezt a tevékenységet (ill. megrendelés híján) vegytisztítással, viselt ruhadarabok átfestésével. Tartották a kapcsolatot a közelebbi kékfestő műhelyekkel is: mintakincsüket úgy újították, bővítették, gazdagították, hogy cseréltek egymás között dúcokat. Visszaemlékezés Asbóth Bélától. 117
