Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 19/2. (1990) (Szombathely, 1990/91)

Rosnak M.: Die Belagerung der Königl. Freystadt Güns im Jahre 1532 (Közli: Bakay Kornél)

saját teste és élete, asszonya és gyermeke, java és vagyona elég ösztönzés volt arra, hogy a legvégsőket is merészelje. Egyébként is mindenkor csodálkozásra méltó, hogy ezer ember, még ha a legválogatottabb katonák java lett légyen is, bátorságot vett, hogy egy ilyen számos ellenséges se­reggel dacoljon és sohasem lehet eléggé csodálni, hogy sikerrel dacolt is vele. Következik most az egész dolog lefolyása először az MS-ből betű szerint, azután Paulus Joviusból. V. §. Kőszeg város ostroma az egykorú MS-ből „Kőszeg török ostroma 1532. augusztus havában. Az örök Isten megtartja a hívőket. Isten nevében, amen. Augusztus ötödik napján, Maria Nivis (Havi Boldogasszony) napján, egy hétfői napon az 1532. esztendőben kezdődött meg a törökök hatalmas felvonulása, amely ide, Kőszeg elé kezdett vonulni. Ez pedig tartott ugyanazon hétfőtől egé­szen csütörtökig. Ezekben a napokban pedig a kőszegiek a magyar elővárostól Gyöngyösig (Vorstat auf den Unger bis auff die Güns) kivonultak a törökök ellen és gyakran vívást tettek velük. Nem kevésbé a városfalon egy új selyem város-zászló lobogott, dobok és sípok hangja mellett és hatalmasan lőttek az ellenségre. De ezután péntek reggel a Stein (Kő) melletti mezőn 1 hadi kunyhókat (sátrakat) vertek. A vá­rosnak akkoron hír jött, a török császár egész seregével (hadsereggel) saját maga letáborozik. A két előváros siet­vén a városba gyűlt és a két elővárost a kőszegiek a kapitány úr (Jurischitz) parancsára a házakkal, először a városárok mentén, tűzbe borították és felégették, amelyen a török császár elcsodálkozott és megnézette, kitől indul ki ilyen tűzvész. Szombaton reggel több mint százezer 2 hadisátor állt a város körül, egészen a Felső Ház magasságában, 3 és minden síkon és szögletben lehetett őket látni. Ezen órától fogva ugyanezen a napon a török tüzérségét a magas szőlőkben, és a város körüli síkon a várra és a városra irányította mindenfelé és elkezdte lőni. Utána vasárnapon is, ez augusztus XI. napja volt, egész nap olyan szörnyű­ségesen lövettek a törökök által és a város és a vár által is 13 Hans Sachs költő (1494— 1576)

Next

/
Oldalképek
Tartalom