Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 17-18. (1983-1984) (Szombathely, 1989)

Természettudomány - Kiss Tamás: Autökológia és indikáció. Kritikai elemzés a zuzmók indikátor szerepéről

A dolgozatból az is kiderül, hogy akárcsak Des Abbayes (1934) ő sem értett egyet a zuzmótársulások asszociációk gyanánt történő kezelésével. Másik munkája, amelyet a zuzmók életforma-rendszeréről írt, már kedvezőbb fogadtatásra talált. Ez az 1951-ben keletkezett műve teljes mértékben a Gamsi koncepciókon nyugszik, konkrétan az 1918ban megírt és részben 1932-ben ismét kiadott életforma-rendszere alapján. Ez a munkája alapvetően evolúciós szemléletű volt. Bár már Gams (1918) „Errans", „Adnatus", „Radicans" kategóriái utaltak a megjelenési forma és a szubsztrátum kapcsolatára, a zuzmók vonatkozásában Mattick fejlesztette tovább ezt e rendszert. Rámutatott a szövettani felépítés, külső morfológiai megjelenés, továbbá a növekedési forma és a környezeti tényezők között meglévő kapcsolatokra, mint legfontosabb indikációs sajátosságokra. Munkájában jelen vannak az időszak haladó növényföldrajzi-ökológiai tételei, így felismerhető Shelford (1913) és Good (1931) hatása, különösen utóbbinak specifikus tűrőképesség elmélete, továbbá Cain (1944) holocönotikus környezet elmélete, amely szerint a környezet egy komplex hatásrendszer, melynek valamennyi tényezője egyidejűleg hat a növényzetre. Cain (1944) megjegyzése, miszerint „... a fajok képességét környezetük elviselésében, illetve arra való reagálásukban az evolúció és a genetika törvényei uralják", azonos a Matticki koncepciókkal. A zuzmófajokon belüli nagymérvű polimorfizmus megfigyelésén keresztül, az ökotípus fogalmáig jut el, felismerve az externális faktorok fiziológiai és anatómiai relációit és a közöttük meglévő permanens, dinamikus kapcsolatot. Sajnos ezeket az elveket, az újabb keletű zuzmóökológiai irodalomban is csak elvétve fedezhetjük fel. (PL: Seaward 1976, 1980, 1981, 1982). A szemléleti, módszertani kiindulópontokról végzett rövid elemzés alapján megállapítható, hogy az epifiton szervezetek cönológiai és ökológiai kutatása terén is szemben állt egymással az elsősorban fiziognómiai jellegű Gamsi és az erősebben kategorizáló, inkább szubjektív megítéléseken alapuló Braun-Blanquet-féle iskola. A Braun-Blanquet-féle módszerek nyomasztó fölényének ellenére, szinte észrevétlenül nőtt ki - a Gamsi koncepciók alapján - egy másik zuzmócönológiai és ökológiai iskola, amelynek megalapítójában Mattickot kell tisztelnünk. Autökológia és indikáció Városi környezetben, az atmoszférában jelen lévő járulékos komponensek, vagy vendéggázok rendkívül bonyolult hatásmechanizmusokat hozhatnak létre a producens szervezetek szempontjából. Ha a Saunders (1970) által felsorolt főbb szennyezőanyagok listáját szemügyre vesszük, amely nem is tartalmaz minden fitotoxikus anyagot, a bonyolult, komplex hatásmechanizmusok szinte végtelen variációival találjuk szembe magunkat. Egyértelmű tehát, hogy a városi környezetben élő cönózisok jellemzésére is speciális terminológiát használnak. PL: „reliktum biocönózisok", „urbanofil biocönózisok", „antropogén biocönózisok" {Kovács 1977, 1978, 1979.). Ezen néhány sajátosságból is világossá válik, hogy milyen bonyolult feladat a levegő szennyezettségének indikációja, még akkor is, ha az epifiton zuzmók kiváló indikátornövényeknek bizonyultak. így aztán nem is csodálkozhatunk azon, hogy az autökológiai szemléletből kiindulva, néhány valójában minden dialektikus relációt nélkülöző elmélet alakulhatott ki arról, hogy vajon mi okozza az epifiton zuzmó vegetáció elszegényedését és kipusztulását a városokban és környékükön. Könnyen elképzelhető az is, hogy ebben a komplex ökológiai rendszerben az individuum tanulmányozása gyorsabb módszernek látszott, különösen azokban az időkben, amikor a matematikai statisztikai és modellezési módszerek még nem nyertek polgárjogot az ökológiában. 13