Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 17-18. (1983-1984) (Szombathely, 1989)

Természettudomány - Kiss Tamás: Autökológia és indikáció. Kritikai elemzés a zuzmók indikátor szerepéről

Az alaposabb megvilágítás érdekében röviden fel kell vázolni azokat a hipotéziseket, amelyek még napjainkban is nagy vitákat kavarnak, bár már Barkman (1958) is felhívta a figyelmet az elméletek hiányosságaira. A zuzmóknak a városokból való kipusztulásukkal kapcsolatos elméleteket alapvetően két szélsőséges csoportba oszthatjuk : 1. az úgynevezett polluciós hipotézisre és 2. a szárazság hipotézisre. Mindkét elméletben közös vonás azonban, hogy egy adott ökológiai faktort abszolutizál. A polluciós hipotézis hívei az S0

2 gázt, a szárazság hipotézis képviselői pedig a városok szárazabb légkörét, tudomást sem véve a többi faktor jelenlétéről, az abiotikus faktorok együtt hatásának, egymásra hatásának jelentőségéről és az atmoszférában végbemenő bonyolult légköri folyamatokról {Mészáros 1977). A problémákat leegyszerűsítő kiindulópontok és a szünbiológiai szemlélet teljes hiánya eleve megnehezíti a reális kutatási eredmények elérését. A polluciós hipotézis képviselői többnyire vegetációs térképek, megoszlási térképek és biológiai skálák alkalmazásával dolgoztak és dolgoznak. Vegetáció-térképeken itt azt értjük, hogy a városokban és peremkerületeikben, az egyes zuzmófajok előfordulása alapján zónákat alakítanak ki, és az előfordulási adatok alapján értékelik a levegő szennyezettségének mértékét. Például Sernander (1926) Stockholm és környékén 3 zónát alakított ki: 1. zuzmósivatagi zóna, 2. átmeneti zóna, 3. normális zuzmóvegetációval rendelkező zóna. Mivel a megfigyelések során kiderült, hogy a levegőszennyeződés regionális jellegű, így a zónákat kibővítették. Vaarna (1934) az átmeneti zónát már egy külső és belső részre osztotta fel, így kívánta érzékeltetni az apróbb különbözőségeket a zuzmóflórában. Vareschi (1953) Zürich és Caracas zuzmóvegetációját tanulmányozva 4 zónát különített el : 1. tiszta levegőjű vagy normál zóna, teljesen kifejlett zuzmóvegetációval, 2. enyhén szennyezett zóna, kevésbé fejlett zuzmóvegetációval, 3. szennyezett levegőjű zóna, ahol a zuzmóvegetáció már erősen gyér, 4. erősen szennyezett zóna, zuzmó vegetáció nélkül. Az említett zónákat alkalmazva számtalan szerző dolgozta fel ily módon a városok zuzmóvegetációját. Itt most az irodalomnak csak parányi töredékét említem: Fenton (1960), Gilbert (1965, 1968, 1973), Skye (1968), Laundon (1967), Daly (1970), Kirschbaum (1971), Schönbeck (1969), Hawksworth és Rose (1970) stb. A zuzmóvegetáció városokban és városok környékén történő térképezése hasznos és célravezető módszer lehet abban az esetben, ha a taxonok kipusztulásának okait nem kizárólagosan az S0

2 hatásaiban keressük és amennyiben a térképeken kialakított zónákban cönológiai vizsgálatok is történnek. A társulások szétesése vagy bizonyos denzitási viszonyok közötti fennmaradása sokkal megbízhatóbb eredményekhez vezethet (Kiss 1983). Rendkívül nagy jelentősége van a kéreg textúrájának és kémhatásának is, különösen szennyezett levegőjű területeken (Barkman 1958, Kiss 1982). A pH tekintetében városokból nagyon kevés adatunk van (Ochsner 1934, Andreaseh és Gravesen 1949, Skye 1968, Hawksworth és Rose 1970). A másik gyors módszer az úgynevezett megoszlási térképek készítése. Ezek a térképek a légszennyeződésnek csak egy meghatározott epifiton fajra gyakorolt hatását jelzik. Egy taxon jelenlétét vagy hiányát tüntetik fel a különböző zónákban. A faj kiválasztása az indikációra erősen szubjektív. A kiválasztás kritériumainak a következőket tekintik: - gyakori legyen a területen - ne legyen túlságosan érzékeny a légszennyeződésre - könnyen felismerhető faj legyen. (LeBlanc és Rao 1973). Nem kis probléma annak eldöntése, hogy in situ melyik faj alkalmas leginkább erre a szerepre. Nem kétséges azonban, hogy egyetlen taxon alkalmazásával nem a legalaposabbanjárunk el. Nem mindegy ugyanis, hogy a kérdéses taxon vagy taxonok mely fajok 14