Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 15. (1981) (Szombathely, 1988)
Természettudomány - Novinszky László–Tóth György: A környezeti megvilágítás befolyása a vetési bagolylepke (Scotia segetum Schiff.) fénycsapdás gyűjtésére
WILLIAMS és EMERY (1953) műszert szerkesztett a holdfény intenzitásának és időtartamának entomológiai célú regisztrálására. BOWDEN (1973a) részletesen tárgyalta a hold fázis függvényében a megvilágítást és a légköri fényelnyelést is. Ugyancsak BOWDEN (1973b) foglalkozott a fényintenzitás csökkenésével napnyugta után a polgári szürkülettől a csillagászati szürkületig. Az egyenlítő környezetében lévő zónára vonatkozóan grafoanalitikus módszerrel vizsgálta és táblázatokba foglalta azt a megvilágítást, amelyet a Hold létesít mindenkori fázisától függően. Alkalmazott módszere azonban csak az egyenlítőtől északra és délre 10° szélességű sávban használható. A Hold fénye részben lineárisan polarizált. Ezt a tényt Arago már 1811 -ben észrevette, de a polarizáció mértékének első pontosabb kimérése LYOT (1929) nevéhez fűződik. Méréseit később korszerűbb fotoelektromos módszerrel DOLLFUS (1961) korrigálta. A 19. század elején vált ismertté az is, hogy az égbolt fénye részben szintén polarizált. A polarizáltság annak következtében jön létre, hogy a napsugárzás adott hullámhosszúságú komponense szóródik a légkör molekuláin és aeroszol részecskéin (Mie effektus). A napsugárzás beesési szöge és a légkör aeroszollal való telítettsége együttesen határozza meg a mindenkori polarizációs állapotot. Az égbolt bizonyos helyein néhány ívnégyzetfoknyi területen neutrális pontok észlelhetők, ezeken a polarizáció gyakorlatilag zérus. Az égbolton elfoglalt helyzetük mindig a Nap pillanatnyi pozíciójától függ. A neutrális pontok közül a Babinet pont alkonyat idején 15-25° szögtávolságban követi, hajnali szürkületkor viszont ugyanannyival megelőzi a Napot látszólagos égi pályáján. A geofizikai irodalomban sok közlemény foglalkozik az alkonyati égbolt polarizációs viszonyaival. Közülük az alábbi fontosabb munkákra hivatkozunk : ROBLEY (1950), DAVE és RAMANATHAN (1956), DIVARI (1957), MEGRELISVILI (1962) és (1981), SZTAMOV (1964), LIPSZKIJ és BONDARENKO (1970). 2.2. A környezeti megvilágítás és a polarizációs viszonyok befolyása a fénycsapdás rovargyűjtésre A környezeti megvilágítás fénycsapdás fogást módosító hatásának vizsgálatára kevés entomológusnak adódott lehetősége, mivel az általánosan elterjedt fénycsapda típusok nem különítik el az éjszaka különböző szakaszaiban gyűjtött anyagot. Az irodalomban ezért többnyire csak az egyes holdfázisok gyűjtésre gyakorolt befolyásának leírásával találkozunk. A holdfény azonban a környezeti megvilágításnak csak egyik összetevője (a lenyugvó vagy felkelő Nap és az éjszakai égbolt fényével együtt), ezért csupán annak vizsgálata nem tárhatja fel a három komponens együttes hatást. A holdfény és a fénycsapdázás összefüggéseit tárgyaló irodalom részletes ismertetéséről ezért eltekintünk. Bár a közölt eredmények egymással sokszor ellentétesek, a legtöbb szerző (WILLIAMS, 1936; WILLIAMS és SINGH, 1951; WÉBER, 1957; BALOGH, 1962; BROWN, BETTS és RAINEY, 1969; NEMEC, 1971; BOWDEN, 1973a; DZSAFAROV, 1961 ; ZLOKOVITY, STANCIC és TADITY, 1958) megállapítása szerint az intenzív holdfény csökkenti a gyűjtést. Ellentétes megfigyelésekről számol be viszont DAY és REID (1969), valamint PAPP és VOJNITS (1976). A környezeti megvilágítással összefüggésben vizsgálta a rovarok fénycsapdázásának lehetőségét CSERNUSEV (1968). A fogással egyidejűleg mérte a megvilágítást, és így állapította meg az egyes rovarrendek és fajok napi aktivitásának optimális tartományait. Ennek alapján 4 alapvető viselkedési típusba sorolta a rovarokat. BOWDEN és CHURCH (1973) az éjszakai megvilágítás hatását regresszióanalízis segítségével vizsgálta a különböző rovarfajok fénycsapdás gyűjtésére Ugandában, HEIKINHEIMO (1971) 80
