Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 13-14. (1979-1980) (Szombathely, 1984)

Helytörténet - Katona Imre: A Mikesek Vas megyei kapcsolatai

nyi György Máráa nevű leányát további vizsgálataink köréből. Több más, alább részletesen isimertetett meggondolás azonban világosan mutatja, hogy kéziköny­veink adatai ellenőrzésire szorulnak. így pl. az 1758-ban említett antipendium insigniumaból világosan kimutatható, hogy a Mikes—Berényi (kapcsolatnak nincs genealógiai emléke. Sem az egyik, sem a másik család ismert nemzedékrendjé­ben nincs nyoma a két család XVII. századi, korábbá, vagy későbbi házassági kapcsolatainak. Az antependiumot említő leírásban is a Mikes név áll elöl, ami mutatja, hogy águkból származott a kapcsolat férj-tagja, míg a Berényáek kö­zül a felesége kerülhetett ki. A terítőn is ugyanez a sorrend, sőt az elsőként sze­replő férfi Mich (aelis) keresztneve ás megtalálható rajta. A feleségként szereplő (consors) Berényi-lány neve a rövidítésből kivehetően (MAR) csak Máriának ol­vasható. Berényi Mária férjéül genealógiáink (Nagy, Forster stb.) Palugyai Jánost említik, azonban ez önmagában még nem bizonyítja, hogy nem lehetett Berényi Máriának Palugyai Jánoson kívül Mikes Mihály nevű férje ás Palugyai előtt, vagy után. Kérdés azonban, az említett Vas megyei Mikes Mihályon kívül élt-e egy másik' Mikes Mihály nevű főnemes a XVII. század közepén, aki Berényi György Mária nevű lányához rangban is hozzá illett. Ilyen nevűvel csak az er­délyi Mikesek között találkozhatunk a XVII. században. Ez a Mikes Mihály an­nak a Mikes KeJemiennek a bátyja volt, akinek Kelemen nevű dédunokája Rá­kóczi Ferenc hűséges bujdosótársaként Rodostóban halt meg száműzetésben. Mi­kes Mihály és Berényi Mária férj-feleség kapcsolatát az eddigiek valószínűsítik annak ellenére, hogy Berényi Mária férjeként Palugyai Jánost és nem Mikes Mi­hányt említik genealógiáink. 31 Mikes Mihály sem Berényi Mária, hanem Paczolay Borbála a felesége a családi genealógiákion. Mikes Mihály zabolai Mikes Zsig­mondnak, Bethlen Gábor egykori lovászmesterének a legidősebb fia volt. A négy testvér közül az őt követő Kelemen (sírköve szerint) 1686-ban halt meg 63 éves karában, tehát 1623-ban születhetett. E szerint Mikes Mihály nemcsak nevénél, hanem koránál fogva is lehetett Berényi Mária férje 1651^ben. Tehát Mihály volt a legidősebb Mikesnfiú, majd Kelemen, János és végül Pál következett. Közülük bennünket Mihály érdekel elsősorban, de történt egy olyan esemény 1637 novem­berében, mely a négy Mikes-testvér további sorsát, szereplését meghatározta és figyelemre méltó. Mikes János Pál nevű öccsével, valamint Mihály és Kelemen nevű bátyjaival 1637 novemberében meg akarta szöktetni a Szent Lélekben lakó Tarnóczy Sárát, akiibe beleszeretett. A nőrablókat, Mikes Jánost és testvéreit azonban* tetten érték, így a felelősségre vonás elől kimenekültek az országból. (Kemény Zsigmond: özvegy és leánya с regényében dolgozta fel az eseményt.) Ekkor Mikes Mihály már nős volt, sőt Szalárdinak abból a megjegyzéséből, hogy gyűjteménye „feleségérül maradott" rá, — özvegynek vélhető. Ugyanakkor a család nemzedékrendjében csak Paczolay Borbála szerepel feleségeként, aki ez­után is életben van. 1658-ban Rákóczi II. Györgyhöz írt levele szerint ismét nős, viszont Paczolay Borbála már nem él, így megint nem őt, hanem mást kell fele­ségének tekintenünk. 32 Felesége valószínűleg azonos azzal, aki 1670-ben kint Báthory Zsófia mellett tartózkodott mint ez kitűnik 33 az özvegy fejedelemnő egyik Munkácsról írt leveléből. Nem tudjuk, hogy Mikes Mihály mikor halt meg, felesége előtt, vagy azt követően. Feleségét Erdélyben temették el 1679. június 27-én, mint ezt a Keresztény Magvető 1887. évfolyamának egyik közleménye ta­núsítja. A Mikes-fiúk 34 közül kétségtelenül a legidősebb, Mihály volt a legképzet­tebb. Tanulmányait a bécsi jezsuiták kollégiumában kezdte el, majd a velencei 314

Next

/
Oldalképek
Tartalom