Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 11-12. (1977-1978) (Szombathely, 1984)

Gyógyszerészettörténet - Szigetváry Ferenc: Különböző tulajdonviszonyú patikák kialakuláa Vas megyében a XVI–XVIII. században I.

radt 48 féle égetett víz felsorolása, legtöbbjük a legutóbbi időkig is használatos gyógynövényből készül. Ismeretes továbbá egy német nyelvű indikációs feljegyzés is, amelyben 78 féle égetett 'víz szerepel, 22 féle indikációval.

16 Említettek megérdemlik, hogy külön dolgozatban kerüljenek majd feldolgozásra. Ha figyelembe vesszük, hogy csak a Vas megyei Batthyány uradalmakban 4—5 helyen is folyik egyidőben vízégetés, az előállított mennyiség mindenképp a szélesebb tömegek ellátására enged következtetni. De rögtön felmerülhet a következő jogos kérdés: miért történt a vízégetés — mondhatni — önálló ipar szerűen? Sajnos nem találunk adatot az egyes birtokközpontokban létesített házipatikák felállításának pontos idejéről, de a már meglevő patikák esetében eltűnnek a vízégetőkről szóló adatok a számadásikönyvekből, továbbá az udvari patikárius és az udvari orvos szerződésében egyaránt szerepel feladataik között a vízégetés is. (Ez is a gyógyszerként való felhasználás mellett bizonyít.)

17 A yízégetésről külföldi adataink is vannak, még korábbi időből, mint a Batthyány levéltárban. Az 1470-es évek körűire datálják a szerzők Gabriel von Lebenstein könyvecskéjét; „Von den gebrannten Wässern".

18 Azt, hogy Európa szerte mennyire általános lehetett a vízégetés, mutatja az is, hogy ennek a műnek töredékei Wolfenbüttelben, Gothában, Brünnben, Londonban kerültek elő levéltárakból, de ismerik másolataikat bécsi, cseh, déli-tiroli receptgyűjteményekben, melyeknek keletkezése későbbi. Az előiratok terjedése követhető egész a XVIII. századig.

19 A feltett kérdésre a válaszadást azonban a külföldi szerzők sem könnyítik meg. A vízégetést szervesen az egészségügyhöz tartozónak tekintik, arra a kérdésre, hogy kük végezték, nem térnek ki. Igaz, a korban (XV. sz.) nem; tudunk még kötelező erővel előírt előirat-gyűjtemény használatáról, maga a Lebenstein-féle könyv nem is diszpenzatórium-szerű, hanem az egyes cikkelyei vallásos utalásokkal, inkább az indikációkkal és a felhasználás lehetőségeivel foglalkoznak, nűnt a készítés módjával. Későbbi használatuk (XVI—

XVII. sz.) meg kimondottan népgyógyászati jellegű, hiszen ekkorra nyugaton már általános a diszpenzatóriumok és farmakopeák használata. Itt jegyzem meg, hogy egy 1475-ből származó patikaleltárban i(Lüneburgi Városi Patika)

20 51 féle aromás víz van. A kérdés megfejtését talán közelítjük, ha figyelembe vesszük, hogy a desztillálás reneszánsza és a vízégetés elterjedése Hyeronimus Brunschwick 1500ban megjelent: „Liber de arte disffllandi" művétől számítható. A könyvnyomtatás feltalálása óta rohamosan nő az olvasni-tudók száma, az újabb ismeretek robbanásszerűen terjednek a korábbi időkhöz viszonyítva. Az eddig csak a szakemberek körére korlátozódó egészségügyi ismereték terjedhetnek az érdeklődő, művelt és tehetős laikus rétegben is. Így kerülhetett sor a gyógyszerrel való ellátás nyomasztó hiánya következtében arra, hogy pl. a Batthyányak vízégetőt alkalmazzanak, összevetve ugyanis a dobrai aromás vizeket a Lebenstein-félékkel, néhány kivételtől eltekintve azonosak. A vízégetés terjedésének másik oka lehet, hogy a XVI. századnak a reneszánsz eszmeáramlatainak következtében (Paracelsus hatása) gyógyszerkincse némileg változik. Valerius Cordus Dispensatoriumának első és második kiadásában (1546 és 1592) egyáltalán nincsenek aromás vizek, folyékony gyógyszer is kevés. Ezek az 1600-as évek második felében jelennek meg újból a patikaszerek között,. A főúri vízégettetés tehát a megszokott pótlására is irányulhatott, hisz ebben az időben a „hivatalos medicinából" hiányoznak ezek. Egy másik feltevés, ami az aromás vizek XVII. századi, a patikába való 403