Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 11-12. (1977-1978) (Szombathely, 1984)

Helytörténet - Bariska István: A kőszegi pestisszobor szobrászának felfedezése (Servatius Leitner soproni mester kőszegi munkájáról)

sem nevezte meg a három esztendő alatt egyetlen egyszer sem Servatius Leitnert. Pedig a soproni mester tudatában volt tehetségének, fontosságának. Katolikus volt természetesen, aki a kőszegi városbírónak, az ugyancsak katolikus Krugovioh Mihálynak adressait leveleit „in Sehuz B.(eatae) V.(irginae) Mariae", azaz „Mária, a Szent Szűz védelmében" záróformulával látta el, s aiki tisztában volt azzal is, milyen mérv- és értékadó minden elkészült munikája. Főúri és polgári megrendelések várták. Egyre biztosabbnak érezzük Leitner főszerepét a főúri megrendelésű Szentháromság-szobor alkotásában is; ezenkívül a kőszegi pestisszobor készítésével egyidőben Kőszegen a Sigrayak „új templomában" (sic!) két oltár készítésével bízták meg, sőt maga Kőszeg városa is oltárt emeltetett a parochiatemplomban „Boldogh Asszony Tisztesigire" a soproni képfaragóval. Kőszegi munkáját megszakítva azonban hol Csepregre, hol Szombathelyre utazott, ahol ugyancsak szerződéseik és munka várt nemcsak Servatius Leitnerre, hanem arra a soproni festőre is, akit a tanácsházára kerülő homlokzati címerek megfestésére kért fel a kőszegi szenátus, s aki a levelek szerint Csepregen is, Kőszegen is közreműködött az új oltárok kivitelezésében. Nevéről egyébként Servatius Leitner nem tett említést.

3 Servatius Leitner tehát a századforduló egyik sokat foglalkoztatott szobrásza volt, a rekatolizáció teremtette megrendelésbőségben nem maradt névtelen alkotó. Az idézett contractus szerzője rendkívül érzékenyen taglalta az „arányok egyetlen hibája nélkül" készítendő szobor faragását, olyannyira, hogy ezért a kőfaragóval együtt garanciát is vállalt, önmagában ez is elegendő lenne a tudatosan dolgozó, a mester-művész arányérzékével rendelkező portré igazolására. Hátha még arra is mód nyílna, hogy részletezhetnénk, milyen nagy gonddal választatta ki a rákosi kőfejtőből a sopronival azonos jó és tiszta követ, milyen biztonsági intézkedéseket tett a kövek Kőszegre szállítására. Amikor pedig megvádolták azzal, hogy nem segédkezett állítólag a kőfejtőben a kövek felhúzásakor, sietett megnyugtatni a senatust az ellenkezőkről, ilyen vád őt nem érheti.

4 A rendkívül szigorú, önmagával szemben is nagyon igényes mester valóban kényes volt arra, hogy minden rábízott (mesterségbeli, sőt szervezési munkát tökéletesen, alaposan végezzen. Felelősséget vállait a maga és a kőfaragó munkájáért, ezért minden joga megvolt arra, hogy utasításokat adhasson a szobor fundamentumát készítő kőszegi kőműveseknek is. Sőt, arra is, hogy ezeket be is tartassa velük. Egyetlen példával hadd igazoljuk ezt az alapos, mindent szemmel tartó magatartást. 1712 augusztusában végre abba a stádiumba került a soproni faragás, hogy Kőszegre lehet szállítani a posztamens köveit. Ekßbr a következőket írta: „Minthogy a posztamens kövei is köztük vannak, el kell készíteni a hozzávaló fundamentumot is, a kőművesek pedig tudják már, milyen nagynak kell annak lennie. Aztán egy kevéssé meg is kell döngölni, mielőtt a posztamens rákerül, mert nagy és nehéz lábazatot helyeznek rá."

5 Servatius Leitner tárgyalt a fizetség, az ellátás, a száUás, az áldomáspénz, a céhlegények borravalója, a fuvarok ügyében is. Levelezésének jelentős része ezekről a gondokról szól. Tulajdonképpen ebből tudtuk azt is meg, hogy miért húzódott három esztendőre el a pestisszobor felállítása. 1712 szeptemberében arra kérte a kőszegi városbírót, hogy fizessék meg először a kőfaragót, akinek embereit kellett viszont kifizetnie, mert különben nem tudja befejezni a kőfarag ómunkát. Servatius Leitner már ekkor kész volt a szoborral: „küldöm mellékelten a szobor költségeinek nyugtáját", írta ekkor, majd egy közben elkészült, s ugyancsak Kőszegre szállítandó faragott pince kőajtó ürügyén meg366