Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 7-8. (1973-1974) (Szombathely, 1979)

Néprajz - Pusztainé Madar Ilona: Nemesládony és Tompaládony lakóinak állattartása

A fáradtság és a nyakon érzett fájdalom megtörte. Volt olyan tinó amelyik nem akart menni, akkor a vezető ember a kezében lévő bottal orrba verte, az nagyon fájt. Ha nagyon nehéz volt boldogulni velük három ember kellett a szekérbe való befogáshoz. Kettő az állatok fejét fogta, egy a szekérről irányított. A fiatalember a feleségét ültette fel a szekérre, az idősebb a fiát. Volt olyan tinópár amelyik betanult egy hónap alatt, de „ollyiknak fertály esztendő kellett". A betört állatokat mindenfajta munkára lassan, fokozatosan szorították rá. Szántás előtt boronáltattak, s ha vékonyan szántottak is velük a rendes napi terület egynegyedénél nem végezhettek többet. Ahhoz, hogy teljes értékű igaerőként dolgozzanak jó háromnegyedévnek el kellett telnie. Ha nyáron lettek betörve, ősszel szántottak már de az öreg ökrök mögött, majd azokat eladták így tavaszra kerültek előre. Előfordult, hogy gyeplőztették is a betanított állatot. A külső szarvára kötötték a gyeplőt és forduláskor annál fogva is irányították, de nem sokat ért, mert nem olyan érzékeny a szarvtő, hogy el ne tudná viselni. „Hejsz is meg fejsz is" mondták azoknak, akik fejősteheneiket igázták. A nemesládonyiakat tehenesládonyiaknak nevezték valamikor. Ebben a században már jobbára csak a 4—5 holdas kisemberek fogták be a tehenet, de az öregek emlegetik, hogy azelőtt a több földdel rendelkezők is kihasználták a tehén igavonó erejét. Az öregek emlegették, hogy régen nehezebb volt a marhát betanítani. Gyakran előfordult, hogy hason csúszott utána az ember. Volt olyan, amelyik az egész határt bejárta mire elfogták. Ez feltehetően a fajtaváltás előtt történhetett, mikor még magyar fajtát tartottak. A másfél-kétéves üsző igára való szoktatása általában úgy történt, hogy az anyja mellé befogták s az elvitte. Egy két nap vezetgették ha nem ment rendesen, de az könnyebben betanult mint a tinó és szelídebb is volt. A tehén tejelőképességével hajtja a legnagyobb hasznot. Ládonyban kétszer fejtek naponta. A magyar fajta sokkal kevesebbet adott mint a pirostarka. Az elléstől számítva 10—11 hónapon át fejték az állatot. A borjú szopásakor is kifejtek előbb egy, később — mikor a borjú már kezdett rászokni a takarmányra—két csecset. A meddőn maradt két évig tejelt elles után. A fehér tehenet állva, a pirostarkát ülve fejték. A fejés inkább női munka de előfordult hogy férfiak is fejtek. Az állat irányítása vezénylőszavakkal történik indítószavak: hejsz/hókk! megállítószó : hóha jobbrafordító : hejsz ide ne ! balrafordítószó : hikk ide hóha ! visszafordítószó : vissza ne és az állat neve sürgető szó: vin, ne / Ilyenkor meg is pöccintik az állat hátát. Ökörnevek: Figaró, Fider, Gyimes, Gyöngyös, Gyökér, Gyuri, Gyűrű, Gyűszű, Hajas, Hajnal, Hattyú, Hegyes, Hullám, Huszár, Inga, Juci, Jutka, Káplár, Kaptár, Kati, Kisszürke, Kontesz, Kormos, Lavi, Lajka, Lámpás, Lenke, Lepke, Linda, Madár, Manci, Marok, Mazsola, Mirha, Muki, Manci, Nyalka, Olga, Orkán, Orsós, Pántlika, Pali, Patkó, Pejkó, Pirók, Piroska, Rakó, Rézi, Rigó, Riska, Toka, Sanyi, Sárga, Sári, Sátán, Sellő, Sobri, Soha, Sörös, Surbri, Sugár, Sügér, Szajkó, Szellő, Szemes, Szilaj, Szikó, Szívós, Szúnyog, Szürke, Tornádó, Tornyos, Tökös, Tündér, Vera, Vezér, Vidra, Villám, Virág, Vitéz, Zsiga, Zsiván, Zsivány, Zsuzsi. Tehénnevek : Árva, Bajor, Banán, Barna, Bimbó, Boros, Böske, Bukta, Cidrus, Cifra, Cincán, Cinci, Citrom, Csákó, Csinos, Csöpi, Dajka, Dóra, Dudás, Dunna, Dunyha, Eszter, Erzsi, Fáni, Fácán, Fátyol, Fehér, Flóra, Füge, Hattyú, Helén, Helyes, Huszár, Ibolyka, Jácint, Jámbor, Juci, Jul197