Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 7-8. (1973-1974) (Szombathely, 1979)
Néprajz - Pusztainé Madar Ilona: Nemesládony és Tompaládony lakóinak állattartása
Két-három hónapos kora után már kijárt a csikó az anyjával a határra, ott szaladgált körülötte, szopott mikor akart, mivel csengő volt a nyakán, az anyja tudta mikor hol van. Öt-hat hónapos koráig szopik a csikó, egyből választják el, nem fokozatosan. Ettől kezdve rúgottcsikó a neve. A századfordulóig kicsapták ilyenkor a csorda közé, ott keményebbek lettek az első lábai, a korláton neveltek sokkal gyengébben fejlődtek. 24 Ládonyban a méncsikókat kimetszették, ivartalanították. Süveg István híres metsző volt, messziről eljártak hozzá. Egy-két éves korában vitték metszeni a csődörcsikókat. Süveg a ló nyakába csatra vetett egy rudazókötelet, a két hátulsó lábra szíjcsatokat rakott, így a lábak felszaladtak, eldőlt az állat, hanyattfordították, kivágták a zacskót, kimetszették a heréket, majd kétfelé hasított bodzafába csíptették a sebet. Addig tartották ott a bodzafát, amíg le nem esett, vitte magával az állat, amíg le nem száradt. Nemesládonyban a múlt század végétől mindössze 30 körüli volt a lovak száma. Pórládonyban 70—80 között változott, a szarvasmarha állománynak így is csak 7,5—8 százalékát tette ki. c) Sertés Községünkben mangalica az állomány túlnyomó része. Van még fekete, ezek kereszteződéséből kese. Nagyon szeretik a kesét. A húsdisznót a TSZ óta tartják. A községnek voltak kanjai, Sárvárról és Kiscsérpusztáról hozták őket, a gazdaságból. A két világháború közötti időből 4 mázsás kanra emlékeznek. Vaktenyészet ellen két évenként cserélték őket. A kanokat a kanász vigyázta ha megkapta. Előfordult hogy árlejtéssel valamelyik disznótartó gazdához került gondozásba, akkor a pásztor nem törődött vele. Míg a kan együtt járt a disznókkal egy-egy cső kukoricát, egy-egy répát, vagy tököt vett az útjába levő földekről és a kanoknak adta, hogy erősebbek legyenek, senki sem szólt érte, de mikor elvették tőle, s vele természetesen a gondozásért járó földet, nem törődött velük, leromlottak az állatok, így aztán újból visszaadták azokat a pásztor gondjai alá. Nagyon sok anyadisznót tartottak Ládonyban, szinte minden háznál, sokhelyütt kettőt is. Ha úgy találták, hogy régi az állomány, megfrissítették, eladták az anyaállatot, és máshonnanvettel pótolták. Rábakovácsiból sok anyadisznót hoztak. Éves korában görgették be a süldőt. Ha nem akart begörögni, csipkebogyót vágtak össze, zabba keverve adták neki, aztán megindult. A pásztor figyelte, hogy kinek a disznója mikor görgött be, szólt a gazdának, olyankor mindig kapott valamit, szalonnát, dohányra valót vagy egyebet. Mikor az elles ideje közeledett krumplit, árpadarát, búzakorpát adtak a disznónak, hogy a tejképződést elősegítsék. Elléskor arra kellett vigyázni, hogy meg ne egye az anya a fiát, mert az igen gyakran megtörtént. A téli hidegben a még nedves kismalacokat bevitték az istállóba a nagyállatok mellé, vagy a lakóházba, hogy megszáradjanak, utána visszavitték az anyja alá, így nem lett semmi bajuk, de nedvesen megfagyhattak volna. A szoptatósdisznó korpás, árpadarás moslékot kapott főtt krumplival. A malacokat 6—7—8 hétig szoptatták, de négyhetes korukban már búzával, árpával és szeparával pótolták a tejet. 1932-ben alakult a Tejszövetkezet, a lefölözött tejet az udvarban lévő legkisebb állatokkal itatták meg, ha volt, a kismalaccal. Voltak akik a darált árpát búzát tejjel vagy főtt krumplival sűrű gyuradékká dolgozták öszsze „olyanná, mint a gánca" úgy adták a kismalacnak, ezenkívül kenyérmorzsát is kapott még. Az évszaktól függően hat-hét-nyolc hétig szoptatott az anyadisznó, télen ugyanis kevésbé 195
