Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 7-8. (1973-1974) (Szombathely, 1979)
Néprajz - Pusztainé Madar Ilona: Nemesládony és Tompaládony lakóinak állattartása
megdőlt gabonát — hoztak az asszonyok a határból. Sásolni (sarlózni) csak az asszonyok tudtak, a férfiak nem. Gazruhába kötötték a sást a mezőn, úgy hozták haza a hátukon. A kislibákat tört kukoricával etették, megtörték egy mozsárban „Jó két hónapig úgy melengettük" mondják. Két hónap múltán megették az árpát, zabot, az utóbbit különösen szerették. Ezenkívül legeltek is az udvar végében, a pajta mögötti füveskertben. II. SZAPORÍTÁS a) Szarvasmarha A ládonyiak gazdálkodásában a legjelentősebb, a legnagyobb hasznot hajtó állat a szarvasmarha volt. Az igázásban az ökör nagyobb fontossággal bírt, de a fejőstehén fogatolása is elterjedt volt. Noha ezek az állatok jórészt más helységekből kerültek községünkbe, mindazonáltal folyt a szaporításuk is. A szarvasmarha állományban a vizsgált időszak előtt megtörtént a fajtaváltás, a magyar vagy szilaj, másnéven szőke, ismét más néven fehér ökörről csak az öregszülőktől hallottak, ilyenfajta fejőstehénről pedig még azoktól sem. Nemesládonyban 1895-ben 2 magyar 345 piros-tarka szarvasmarhát írtak össze, tehát akkorra már tiszta pirostarkának mondható az állomány. Tompaládonyban később szorult ki a fehér, 1911-ben is ilyen volt az állomány 4%-a.' 9 Emlékeznek olyan időre, amikor a közbirtokosság a község határának vadászat céljára történő bérbeadásáért, ingyen párosíthatta üszőit ill. teheneit a földesúr apaállataival. Oda jártak folyat tatni. 20 A földnélküli szegényemberek azonban nem részesültek az ingyenes pároztatásban, azoknak egy erős napszámot kellett tölteniük érte. Ebből tudjuk bizonyosan, hogy nem községi volt ez a jog, hanem közbirtokossági. A községi jog ugyanis minden községlakóra vonatkozott, a közbirtokossági pedig csak a jobbágyivadékokra, ti. Pórládonyban. A szaporításra kiválasztott üszőnek két éves korára kifejlődtek azok a külső jegyei, amelynek alapján alkalmasnak ítélték a tenyésztésre. Jó alakú, egyenes derekú, erős, szárazlábú, lapos, vékony szarvú volt ez az állat. Farka vékony és hosszú, leér a csánkja alá. Bordaköze ritka 21 , tőgyránca mélyen bevágódott. Az üszőt kétéves korában vitték hágatni vagy folyattatni, ha nagyon üzekedett akkor előbb is. 22 Az ilyen üszőt előhasinak nevezték. Ha egy tehén nem üzekedett 2—3 hétig, 1—1 kg kövesztett rozsot adtak neki, ettől megindult. Azért is fontos volt ez, mert ha egy tehén egy évet kihagyott, nem tejelt tovább. Napjainkban mesterséges fogamzással termékenyül meg a tehén. Az ondózó szerint az üzekedés másodnapján a legbiztosabb az eredmény. Némelyek szerint élesztővel fokozható az inger. A vemhestehén ill. üsző takarmányozását semmivel sem fokozzák, mert „úgy még jobban szed magára", de az abraktakarmányba árpát is tesznek. A marha ellésekor gyakran segíteni kell, jól megmosott és megzsírozott kézzel benyúlnak a borjútartóba és megfordítják a magzatot. Különösen az előhasi üsző szorul ilyen beavatkozásra, vagy az a tehén amelyik ikerborjút hoz a világra. Ez utóbbinak nem örülnek, ritka hogy mind a kettő életképes, gyakoribb hogy elpusztulnak. A kisborjút megsózzák és megnyalatják az anyjával, míg el nem megy róla a szaga, utána „alig fogadná el". A gyengefias tehénnek vöröslisztből — korpából — adnak moslékot 3—4 napig. A kisborjú talpát kivakargatták régen, hogy telitalpú ne legyen, most, mióta a TSZ megalakult, nem szedik ki. 192
