Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 7-8. (1973-1974) (Szombathely, 1979)

Néprajz - Pusztainé Madar Ilona: Nemesládony és Tompaládony lakóinak állattartása

hajlással szemben vakarják a szarvasmarha szőrét, az csak az öregjét vette le a pornak, utána szőrmentén lekefélik. Van aki egyszerre csinálja, egyik kézben a vakaró van, a másikban a kefe. A port a vakaróra verik le a keféről. Némelyek még gyapjúdarabbal is áttörölték a szőrt, hogy fényes legyen. A hanyagabb ember csak megöregelte (a nagyját szedte le a pornak, piszoknak). A tehén és az üsző könnyebben pucolható, mint a bika ill. a tinó, mert azok hátra pisilnek. A tinó alatt hígabb az alom. A jóltáplált szarvasmarhát könnyebb pucolni, mint a gyengén takar­mányozottat. Hetenként egyszer mosták a farkat, ha belefeküdt a trágyába az oldalát is lemos­ták hideg vízzel. Február végén, március elején attól függetlenül, hogy milyen takarományozásúak veretnek (szőrt váltanak). ' 5 Ilyenkor valamivel jobban kell takarmányozni az állatot s a pucolás is na­gyobb munkát igényel. Az igásökrök nagyobb mennyiségű takarmányt kaptak, de gondozásuk olyan volt, mint a tinóké. Nehéz munka idején fokozták a hintelék-adagot egy-egy kiszsomborral (kiskosárral) kap­tak reggel-este. A nagy melegségben leginkább a kukoricaszár és a tavasziszár (csalamádé) szecs­káját adták nekik. Igázáskor a reggeli etetés-itatás után, hat óra tájban indították az állatokat a mezőre, négy­öt órai munka után hazahajtották, s a déli etetést-itatást otthon ejtették meg. Nemcsak teherszállításkor, hanem szántáskor és egyéb földmunka idején is együtt etettek­itattakaz otthontartott jószágállománnyal. Az előbbiekben már szóbakerült, hogy nincsenek is a határban kutak, ahol itatni lehetne. Minthogy nem is volt célszerű — a századfordulóra már általánossá vált — pirostarka szarvasmarhát déltájban terhelni, mert a nagy melegben kihányta a nyelvit — „ledobbant". Néhányan tenyészbikát is tartottak. Napjában háromszor adtak neki zabosdarát, utána szá­raztakarmányt. Vizet keveset kapott nehogy „hasat eresszen". A fejőstehén — a borjúhoz hasonlóan — a javát kapta a takarmánynak, különösen ha igáz­ták is. A darát, jobbára veresdarát — más néven negyedik lisztet — kapott vízzel felhígítva, mos­lékként. Az öregek emlegetik, hogy azelőtt főtt burgonyát is tettek a tehén moslékjába. A tehén pucolását néhányan fejés utánra hagyták, nehogy a levegőben meglévő felkavart por vagy szőrszál belemenjen a tejbe. Mások úgy tartották, hogy épp azért kell fejés előtt pucol­ni, mert a tiszta állatról nem hullhat a piszok. Fejés után takarítják az istállót, a trágyát a trákkal kihordják a trágyadombra. Az etetés és a pucolás mintegy két órányi időt vesz igénybe. Az eddigiekben a nyári takarmányozásról esett szó, ettől a téli elsősorban abban különbö­zik, hogy nem háromszor, hanem kétszer etetnek naponta. Az őszi beszorulástól — november el­sejétől — kihajtósig — május elsejéig — tart ez az időszak (s ez így van Nemesládonyban is, ahol pedig nem volt kihajtás). Télen félhat-hat óra tájban kezdik az etetést, ilyenkor a pucolás na­gyobb gonddal történik, jobban ráérnek és az állandó bentlét miatt az állat is jobban igényli. A takarmányozás ugyanúgy történik, mint nyáron. 8 óra felé itatnak. Mindig kihajtják az állatokat a kútvályúhoz, utána tesznek eléjük egy-egy vetet száraz takarmányt vagy kukoricaszá­rat, azon elrágódnak délutánig. Három óra körül kezdik az esti etetést. Télen a sót is ott tartják a jászolban, oda-odatolják a szarvasmarha elé. Az itt elsorolt soványnak mondható takarmányozási mód mellett hizlalásra is fogtak be a ládonyiak kétévesnél idősebb tinókat — ökröket. A hízóba szánt állatnak nyáron sok zöldet ad­tak, hogy bővüljön a gyomra. A száraz takarmányt szecskázva kapta, mindenképpen kedveztek neki a takarmányozásban. Hintelékből is egy-egy 4 kg-os zsomborral kapott reggel-este. Nyár végére jól berakódott hússal. Pihentetve darázták még 3—4 hónapig, de sokat elvittek félhízot­tan is. Az ökrök terhelését mérsékelték. Üszőt ritkábban hizlaltak. Annak kevesebb takarmány kell, de kisebbre is hízik. Az ökör göböly korára 6—7 mázsás, az üsző nem igen több ötnél. Napjainkban a TSZ-ben nagyon leegyszerűsödött a szarvasmarha tartása, gondozása. Biká­189

Next

/
Oldalképek
Tartalom